Regős Róbert: Kis magyar abszurd

A mostani rezsimnek kifejezett érzéke, fogékonysága van az irracionalitás iránt. Ennek akár örülhetnénk is, hiszen az ilyen jellegű hajlamból remek dolgok születtek/születnek. Gondoljunk csak az abszurd irodalomra. Micsoda ajándéka az európai kultúrának Beckett, Ionesco, Genet, Mrożek, vagy az egykori cseh államfő, a civilben író Václav Havel életműve. Vagy ott van – akár az irodalomban, akár a képzőművészetben – a szürrealizmus, Kafkával, Picassoval, Dalival.

abszurd1
Nekünk persze nem ilyen magasztos terepen jutott rész az irracionalizmusból. Hiába, a balsors bennünket nemcsak régóta tép, de ma is, sőt, ahogy nézem, tépni fog a jövőben is. A mi szürrealizmusunk a politika. A mi abszurd színházunk a hazai közélet. Még hogy ez a kurzus nem támogatja a színházat, egyáltalán a művészeteket? Ugyan kérem! A magyar politikai elit a kezdetektől kiapadhatatlan forrással áll rendelkezésére honi alkotóinknak. Olyan ez, mint a felülről nyitott – azaz korlátlan – költségvetés forrás. Mert mi más volna az elit győri vitézsége Petőfinél, mely ott úgy futott? Mi másból merítene Móricz Úri murija? Szóval régóta van itt muníció, s bőven.

Ha már itt tartunk, had’ jegyezzem meg, hogy az irracionalizmus és az irónia gyakran kézen fogva járnak. Talán ezért tartják a dologhoz nálam ezerszer jobban értő szakemberek az abszurd színház előfutárának Pirandello drámáit. Mivel magunk között vagyunk, elárulom, régóta dédelgetett vágyam, hogy a mai magyar politikai helyzetet egyszer az olasz szerző IV. Henrik című drámája felől próbáljam meg leírni. Egy kőgazdag pofa leesik a lóról, s azzal tér magához, hogy ő IV. Henrik. A környezete pedig egyszerűbbnek látja, ha meghagyja ebben a hitében, s úgy bánik vele, mint egy igazi uralkodóval. Hát nem tüneményesen ismerős?

abszurd2
Ám az irodalmi párhuzamok helyett ezúttal maradjunk a konkrétumoknál. Az olyan triviális esetek abszurditásánál, mint amikor az igazságügyi miniszter 8 milliós önerővel jut 192 millió forint hitelhez. Bájos, nem? Legfeljebb az a kérdés merül fel bennem, Magyarországon ma hány kérelmezőnek jönne össze egy ilyen konstrukció. Emellett persze jutott CSOK-támogatás is egy, a Wikipedia szerint 128 lakosú Balaton-felvidéki ház életvitel szerű lakhatásra történő felújítására is. Ilyen a mi kis Brüsszel-Budapest-Balatonhenye Bermuda-háromszögünk. Persze a miniszter asszony, ha sűrű elfoglaltsága miatt mégsem jönne össze az az életvitel szerű lakhatás, kamatostól fogja visszafizetni a támogatást. Megnyugtató ez is.

Mint ahogy megnyugtató, hogy a magyar föld egyre inkább jó kezekbe kerül. Nem tudom, készülnek-e a gazdák hasonló módon megszólítani a miniszterelnököt, mint ahogy azt 1946. augusztus 26-i levelükben a Fejér vármegyei parasztvezetők tették. Ebben a levélben olvasható az ismert jelszó: „azé a föld, … aki megműveli”. Meg persze sok minden más is. Például hivatkozás a mezőgazdasági termeléssel „élethivatásszerűen” való foglalkozás és a földtulajdon kapcsolatára. De ezek régi dolgok. Viszont, ha igazak is a mai hírek, hogy Rogán arájának családja, vagy annak köre kizárólag a megátalkodott balliberális sajtó újságíróinak fantáziájában jutott hozzá százezres nagyságrendű vételárért milliárdos nagyságrendű állami támogatáson átesett földekhez, azért ettől függetlenül is erőteljes a NER gyarapodása a termőföld bizniszben. Az is bőven felér egy abszurd drámával, ha elképzelem, ahogy Lázár, meg a többiek „élethivatásszerűen” izzadnak a zsíros magyar földeken.

abszurd3
Úgy tűnik, a felhalmozott irracionalizmus kimeríthetetlen forrásokkal rendelkezik a rezsim raktáraiban. A halomban álló lélegeztetőgépektől, a török páncélosokig, a stadionőrülettől a tízparancsolattal való gyógyításig, Trump fényezésétől az Unióval való packázásig végtelen hosszúnak tetszik a sor. Beleértve az olyan megmagyarázhatatlan eseteket is, hogy – szemben a józanabb országok gyakorlatával – mi a fészkes fenéért nem kapják meg a tanárok a védőoltást, ha egyszer az okosok úgy akarják működtetni a gazdaságot, hogy az általános iskolákat a járvány idején sem zárják be, azaz a gyerekek tömeges felügyeletét államilag kívánják biztosítani. De tegyük hozzá rögtön, az országunk remélhetőleg nem ettől a rengeteg abszurditástól szép, s talán nem is ettől magyar.

Képek forrása: hvg.hu / mek.oszk.hu

Forrás: BloggerBob