Regős Róbert: Szijjártó Péter – no comment

Melyik lehet a nagyobb szégyen? Az, hogy az EU 30 éven keresztül nem szankcionálta az emberi jogok megsértését Kínában, vagy az, hogy még ma is van uniós tagállam, amely a végre megszületett korlátozásokat magamutogató és káros döntésnek tartja?

Talán nem járok messze a valóságtól, ha úgy gondolom, az emberi jogok tiszteletben tartása és a jogállamisági kritériumok érvényesítése között kell, hogy legyen némi átfedés. Bármennyire szűk is egy ilyen közös metszet, de minden államban emberek élnek, akiket megilletnek bizonyos jogok, s ezeket az államoknak el kell ismerniük és tiszteletben kell tartaniuk.

nocomment1
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948 óta tartja az emberiség civilizált része zsinórmétéknek. Hangsúlyozom, a civilizált része. Had’ idézzem ide a dokumentum 2. cikkének egy részletét:

„Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.”

Akit nem bűvölt el az Orbán rezsim könnyen bódulatba ejtő narratívája, az még bizonyosan emlékszik arra, hány alkalommal szolgált hivatkozási alapul a rendszerváltás előtti Magyarországon az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Olyan ellenzéki politikai kezdeményezések alapítói kérték számon annak tartalmát a korabeli hatalom letéteményesein, amelyek mind a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a hazai közéletben. Ezek a személyek, illetve a rendszerváltást kezdeményező, megformálódóban lévő közösségek minden lehetséges nemzetközi fórumhoz igyekeztek eljuttatni a Nyilatkozatra hivatkozó segélykérésüket.

nocomment2
Az emberi jogok helyzete a Szovjetunióban és az érdekeltségi köréhez tartozó kelet-európai országokban a nemzetközi tanácskozások állandó témájává vált. E végtelen történet egy idő után a szabad világ számára talán unalmassá, itthon pedig elkeserítővé vált. Nem történt ugyanis semmi. Hiába várták itthon, hogy a külső nyomásgyakorlás, az időről-időre belengetett szankciók meghozzák a változásokat. Szembesülni kellett azzal, hogy a mindenkori nemzetközi aktuálpolitika érdekhálózata rendre felülírja a magasztos eszmék érvényesítésére tett erőfeszítéseket.

Bizony, egyik gyomrost kaptuk a másik után. A legnagyobbat talán 1956-ban. Joggal gondolhatták az egykori csalódottak, hogy a civilizált világ szégyene, ha a szavakon túl nem támogatja tevőlegesen is a magyar tömegek szabadságvágyát. Márpedig nem támogatta. Azért ne legyünk teljesen igazságtalanok. Az egyetemi szakkollégiumi hálózat létrehozásán és finanszírozásán keresztül akadt, aki sokat áldozott a rendszerváltás előkészítésére, kinevelve egy olyan fiatal értelmiségi generációt, akik az eltérő világképekben megmutatkozó különbségeken felülemelkedve, a megtalált szövetségeseikkel összefogva elérték, hogy 1989-től végre Magyarország is a szabad világ része lehessen. Soros Györgynek hívják az illetőt. Ma olyan személyek irányítják ezt az országot, akik az ő köpönyegéből bújtak elő, s akik ezért mély hálával tartoznak neki. A hála azonban – úgy tűnik – nem tartozik a legfőbb nemzeti erényeink közé.

nocomment3
Ilyen történelmi előzmények után alig gondolhatná bárki, hogy mi, magyarok, nem mutatunk példát a világnak az Emberi Jogokért folytatott tevőleges küzdelemben. Minden ép lelkű, jóérzésű magyar joggal érezheti úgy, ha mi nem is kaptuk meg azt a segítséget, amelyet reméltünk, nekünk kötelességünk kiállni másokért. Ép lélekkel, jóérzéssel csak ilyen következtetésre juthat az ember. Arra, hogy semmilyen érdek nem írhatja felül az emberi jogok melletti nyílt kiállást. Azt a gyalázatot, amelyet Kína folytat az ujgur kisebbséggel szemben, az Európai Unió végre nem hagyta szó nélkül. Szankciókat léptetett érvénybe. Szijjártó Péter azonban ezt a lépést az EU magamutogató és káros döntésének tartja. No comment.

Képek forrása: udhr.audio / infomovar.hu / facebook.com / pinterest.it

Forrás: BloggerBob