Regős Róbert: Nagypéntek

Mindaz, ami a valláshoz kötődik, számomra inkább kulturális tradíció. Ahogy az egyház és az állam működését a leghatározottabban indokolt különválasztani – nálunk ezt is egyre kevésbé sikerül megvalósítani –, úgy a vallásra hit nélkül is tekinthetünk úgy, mint saját kulturális hagyományunkra. Egy olyan tradícióra, amely segít megérteni a másik emberhez való viszonyunkat és segít békében élni egymás mellett, függetlenül attól, hogy ki honnan érkezett. A kulcsa ennek a megbékélésnek szerintem mindössze annyi, hogy minden esetben a személyes tapasztalatainkból induljunk ki, s ne abból, amit mások mondanak egy vallási, etnikai, vagy kulturális közösségről.

nagypentek1
Nagypéntek van. A keresztény világ ilyenkor Krisztus kereszthalálára emlékezik. Számomra ez a nap leginkább azt jelzi, mennyire közel is állunk mi emberek egymáshoz. Rengeteg őrültség igyekszik hol mélységes szakadékokkal, hol kerítésekkel elválasztani egymástól mindazt, ami eredendően összetartozik. Ezeket az őrültségeket persze hideg racionalitás működteti. Olyan, amelyből előnye mindig kizárólag egyeseknek, vagy szűk csoportoknak származik. Mert amíg a megvezetett tömegek egymás gyűlöletével vannak elfoglalva, addig a hideg racionalitást követő őrültek – vagy nevezzük őket egyszerűen gazembereknek – szabadon halászhatnak a zavarosban.

Fel nem foghatom, a rengeteg teljesen felesleges ismeret bebifláztatása helyett miért nem foglalkozik a közoktatásunk a kultúrák közötti kapcsolatokkal. Feltartóztatni azt a folyamatot, amelynek eredményeképp ezeknek a kultúráknak elkerülhetetlenül egymás mellett kell élniük, nem lehet. Csak zavaros elmék képzelhetik a valóságban is követhetőnek azokat az utópiákat, amelyeket tréfás kedvű, bölcs írók mutatnak be meglehetősen ironikusan, pontosan érzékeltetve műveikben e fantáziák torz és mérgező irracionalitását. Akik képesek hinni az ilyen koncepciók megvalósíthatóságában, azok – ha megfelelő hatalomra is szert tesznek mindehhez – maguk is torzzá, mérgezővé és irracionálissá válnak.

nagypentek2
Nagypéntek van. A vándorprédikátor Keresztelő Szent János által megkeresztelt zsidó Jézust az ószövetségi hagyományok szerinti pészahi bárány elfogyasztását, azaz a tanítványaival eltöltött utolsó vacsorát követően feszítették keresztre. János életéről a Korán is részletesen beszámol. Jézust pedig az Iszlám – Ábrahám, Mózes és Mohammed mellett – Isten legnagyobb prófétái között tartja számon. Pészah alkalmával a zsidó vallás arra emlékezik, hogy a bárány vérével megjelölt házaikat elkerülte a tíz bibliai csapás közül az utolsó, az elsőszülöttek halála, ezt követően pedig kivonulhattak Egyiptomból. Ezért tartják ezt a szabadság ünnepének. Jézus megnevezésére pedig gyakran használják az Isten báránya szókapcsolatot.

Ha még ez is kevés volna ahhoz, hogy belássa valaki, mennyire egy tőről fakadnak ezek a ma, természetüktől teljesen idegen módon egymásnak feszülő világképek, vegye a fáradságot és lapozza fel a Koránt, benne a 2. szúrát, s olvassa el Ádám paradicsomi történetének iszlám értelmezését. Vagy pillantson bele mondjuk a 10. szúrába. Azzal a Jónás prófétával fog találkozni benne, akit Krisztus előképének tartanak, s akit – a megváltóhoz hasonlóan – éppúgy harmadnapon vetett partra a cet, s azonosult az Úr által számára kijelölt feladattal, ahogy Jézus is harmadnapon támadt fel barlangsírjából.

nagypentek3
Mindezen kapcsolódások, s megannyi más átfedés ellenére ma azok, akik hatalmi pozíciójukból adódóan képesek hatást gyakorolni a közgondolkodásra, szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozzák, ami elválasztja egymástól e különböző vallásokat és kultúrákat. Számomra azonban nagypéntek legfőbb üzenete az, hogy csak úgy boldogulhatunk, ha minden körülmények között azt keressük, ami összeköt bennünket.

Képek forrása: wikipedia.org / index.hu / dka.oszk.hu / megmondoka.blogspot.com

Forrás: BloggerBob