RoTaPress - Regős Róbert: A hazugság formái

Regős Róbert: A hazugság formái

Milyen furcsa ez. Özönlenek ránk a hírek, pártok készülnek a választásokra, s ígérgetnek fűt-fát, képviselők nyilatkoznak, legtöbbször politikai szekértáboruk elvárásait, s nem a tényeket tartva szem előtt, a média pedig klikkvadász címekkel igyekszik magához édesgetni az olvasók sokaságát. Tudja mindenki, hogy mindannak, ami ilyen alkalmakkor elhangzik, jószerivel semmi köze a valósághoz, mégis, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, tudomásul vesszük, és nem üvöltjük a pofájukba, hogy ne hazudjatok!

Igazából csak definíció kérdése, hogy mi minősül hazugságnak. Legendásak voltak Szepesi Gyuri bácsi rádiós közvetítései. Úgy tudta eladni a legunalmasabb meccset is, mintha legalábbis egy világbajnoki döntő öldöklő küzdelméről tudósított volna. Én sajnos csak hallomásból ismerem az anekdotát, felelősséget vállalni tehát nem tudok érte, a legendás rádiós személyiség emlékét pedig végképp nem szeretném megbántani, hiszen imádtam, és sok tekintetben a példaképemnek tekintettem, mégis had’ idézzem fel egy pillanatra.

A magyar labdarúgásnak arról az időszakáról van szó, amikor a Népstadionban, az úgynevezett kettősrangadók alkalmával teltház előtt játszottak a csapatok, ami akár hatvan-nyolcvanezer nézőt is jelenthetett, de előfordult, hogy kilencvennyolcezren váltottak jegyet. Aki járt annak idején a betonmonstrumban, tudhatja, hogy a lelátó felső karéjából a játékosok csak apró pontoknak látszottak. Ilyenkor jött jól a Sokol zsebrádió, benne Szepesi pörgős hangjával. Amikor aztán az ígéretes akciók megszámlálhatatlan sorát sejtető közvetítés tempója nem volt összhangban a látottakkal, kórusban harsant fel a ritmikus Ne hazudj, Szepesi! Ne hazudj, Szepesi!, az ezernyi Sokol meg persze hűen közvetítette ezt a rigmust is.

Gyuri bácsi persze dehogy hazudott. Egyszerűen szerette, amit csinált, élt-halt a labdarúgásért, s bizony, olykor kicsit túlpörgött. Aki csak rádión követett egy-egy találkozót, az a körmét rágva izgulhatta halálra magát akár egy Bp. Dózsa-Dorog meccsen is. Kellett ennél több? Szepesi kicsit szebbnek mutatta azt a világot, amelyben a rendszerváltás előtt élt Magyarország. Nem ártott vele senkinek, a hétköznapok elviselhetőbbé váltak a közvetítései hatására, s ő maga sem húzott irritálóan nagy hasznot az egészből. Egyszerűen jó volt hallgatni őt.

Na, ez különbözteti meg a mai politikai elit tagjaitól. Hirtelen nem nagyon tudnék közülük mondani senkit, akit örömmel hallgatok. Idegesítenek, ha hazudnak, bár – fájlalom – inkább csak azért, mert már nagyon unalmasak a hazugságaik. Tutira idegesítene az is, ha valaki véletlenül úgy isten igazából megmondaná a frankót. Ennek veszélye azonban egyelőre nem fenyeget. Igazat politikus utoljára talán az őszödi beszéd alkalmával mondott. Láthattuk a fogadtatását. Mert az nem egy igaz kijelentés, hogy mi produkáljuk a legnagyobb százalékú gazdasági növekedést, ha a béka segge alól tápászkodunk fel éppen. Az sem igaz, hogy a második legjobb az átoltottságunk, ha van harmincezer halottunk. Az sem igaz, hogy a bérek és a nyugdíjak veszettül növekednek, ha aránytalanul oszlanak el az eltérő jövedelműek között. Az egészségügyi dolgozók pedig ezrével menekülnek vissza a válságukat élő demokráciákból… Na persze. Gátlástalanul tolják a képünkbe, mi pedig hallgatunk, mert mára teljesen belefásultunk a hazugsággyárak működésébe.

Na, egyebek mellett ezért kell nekünk az Unió. Meg is értem, ha Kövér ma már nem szavazná meg a belépésünket. A végén még az orrára koppintanának. Ne legyenek illúzióink, az EP-ben sem csupa igazmondó juhász ül. Ott azonban még úgy tudnak rászólni akár az Orbán-rezsimre is, hogy arra felfigyel a világ. Éppen ezért elég ciki, ha hazugságon érnek egy kormányt. Most például azt a valótlan, átlátszó dumát olvassák a fejünkre, amit a NER-hazafiak itthon lazán be is vesznek, hogy tudniillik az Európai Bizottság azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba. Ideje lenne, valami Ne hazudj kezdetű rigmust kitalálni erre is.

Képek forrása: ntf.hu / radiomuzeum.hu / Bielik István - 24.hu

Forrás: BloggerBob