Regős Róbert: Terelés

Igen, ma nyilván a Pegasus-ügyről kellene írni, hiszen ez most a legerősebb tematika a hazai közéletben, de talán érdemes várni vele péntekig. Vagy hétfőig. Bár nagyon is határozott véleményem van a dologról, engedem inkább tisztulni a képet. Zavaros ez még, várhatók benne további fordulatok, így magamban is célszerű hagyni érlelni egy keveset. Meg aztán ki tudja, érhetik még meglepetések az embert. Hasonló esetben – normális körülmények között – akár a kormány bukása se volna elképzelhetetlen. De hol vannak nálunk normális körülmények? Ráadásul a korai ostorozás csak dacot szül. Engedjük inkább rágódni a dolgon Orbánt, Szijjártót, Pintért, Vargát, s mindenki mást, aki érintett lehet benne, közben pedig tartózkodjunk az elhamarkodott ítéletektől.

0517a556 5896 495e 8d03 27ffbd92ebc7 1024 576
Amúgy is akad itt annyi minden, akár a búcsúban. Itt van mindjárt a normalitás teljes hiányának felettébb szép példája. Az, ahogy Jurák Kata, a Pesti Tv munkatársa feltárja a bibliai szivárvány és a nyugat-európai áradások közötti összefüggést. Igyekszik felhívni a „haladó liberálisok” figyelmét arra, hogy „Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan … elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia.” Ez valóban így is van, még akkor is, ha Jézusra vonatkoztatni ezt a karaktert legfeljebb az ótestamentumi messiási címen keresztül lehet. A teológiai érvelést mellőzve is kijelenthető azonban, hogy Jézus tanításának alapja a szeretet. Ezzel pedig összeegyeztethetetlen az az ostobaság, hogy „a szövetséget meggyalázó országok, nemzetek számára küld az Isten egyértelmű jelzést arra vonatkozóan, hogy ennek milyen következményei lehetnek.” Az ész megáll.

Egy természeti katasztrófára úgy tekinteni, mint isteni büntetésre, amelynek oka az ószövetségi vízözön végét jelző, a megbékélést és a szövetséget hirdető szivárvány átértelmezése, keresztényi keretek között aligha értelmezhető okfejtés. Ráadásul a „haladó liberálisok” figyelmét felhívni az ószövetségi istenképre talán még Jurák szándékaival sem egyezik. De hagyjuk is ezt, én nem tudom, miféle lelki nyomorúság kell ahhoz, hogy egy ilyen katasztrófába is beleszőjék a rezsim homofób narratívájának szivárványos mantráját. Akad ugyanakkor olyan is – a hírolvasói inkompetencia ismert lángoszlopa, Németh Balázs –, aki egyenesen arról beszél, hogy a tragédiában maga a német állam vallott kudarcot. Mintha megfeledkezhetnénk a magyarországi vörösiszap-katasztrófáról. Mintha nem lett volna alkalmunk megtanulni, hogy ilyen helyzetben csak az együttérzésnek és a segítő gesztusoknak van létjogosultsága.

arviz
Ami a hülyeséget illeti, az nálunk nemcsak egyéni, de akár közösségi, illetve kormányzati szinten sem elérhetetlen. Orbán ma belengette egy „gyermekvédelmi népszavazás” ötletét. Zseniális. Egyre közelebbről fenyeget a járvány negyedik hulláma. Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése lesújtó képet fest Magyarországról. Ezzel összefüggésben veszélybe került a magyar helyreállítási terv elfogadása, s a finanszírozását segítő milliárdok. No meg persze nyakunkon a Pegasus-botrány. Erre mit tesz a kormány? Népszavazást kezdeményez. Persze ahogy ezt leírom, úgy azonnal belekerülök abba a kalapba, ahova a Fidesz szerint azok tartoznak, akiknek nem fontos a magyar gyermekek jövője.

Azt harsogják mindenhonnan, hogy az elmúlt hetekben Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot. Csak tudnám, az ő szóhasználatukban mit jelent az a szó, hogy Brüsszel? Fogalmam persze van róla. Valami olyasmit, hogy Soros. Ketten együtt pedig egy olyan fantomképre utalnak, amelytől minden gyermek retteg. Itthon a felnőtteket is úgy kezelik, mint a gyerekeket. A legjobb jól beszaratni őket, akkor csendben vannak. Kuss, mert jön a mumus! Ha nem maradsz csendben, elvitetlek Brüsszel-Sorossal! Ha jó leszel, megvédelek tőle! Nagyjából ez a logika megy. Éljen a szent paternalizmus!

orban 1024x576
És akkor előállnak olyan elképesztő kérdésekkel, mint az öt eddig ismertből a második. „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyerekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?” Hogy lehet kérdésekben ilyen gátlástalanul hazudni? Vegyenek már elő egyetlen uniós dokumentumot, amely az ilyen kezelések népszerűsítését, mondom NÉPSZERŰSÍTÉSÉT szorgalmazza! Ráadásul – ahogy arra a Mérték Médiaelemző is felhívja a figyelmet – olyan kérdésekben terveznek népszavazást, amelyeket az Unió irányelvei és a médiatörvény is kielégítően szabályoz. S akkor higgyük el nekik, hogy ez az egész kirekesztő gagyiság nem puszta terelés?

Képek forrása: grunge.com / mandiner.hu / Faceboo - Orbán Viktor / quizizz.com

Forrás: BloggerBob