Regős Róbert: Vizuális abúzus
Ezt az augusztus 20-ai őrületet talán legjobb volna úgy elengedni, ahogy volt.
Budapest gyönyörű. Nekem legalábbis tutira a legszebb fővárosok egyike. Tűzijáték nélkül, s azzal együtt is. Augusztus 20-hoz azonban úgy tartozik hozzá ez a látványosság, mint ruhához a gomb. Senki nem kifogásolhatja. Még a kutyások sem. Meg kell tanulniuk kezelni ezt az egy éjszakát. Na, jó, szilveszterrel együtt kettőt. Kutyás vagyok, tudom, milyen, ha pánikol. Utálom is rendesen az idétlen, össze-vissza petárdázást. Ám a szilveszter és augusztus 20. más. Össznépi banzáj. Panem et circenses. Meghúzom magam, nem viszem a házikedvenceket a tömegbe. Velük vagyok.
Mindezt csak azért írom le, nehogy valaki bérzsörtölődőnek nevezhessen. Summa summárum, a tűzijátékot én is szépnek találom, s méltónak az ünnephez. Más kérdés, hogy a nagyságrendet ezúttal talán kicsit túltolták. Ahhoz is kell ízlés, hogy valaki érzékelje, mikor mennyire lehet rázni azt a bizonyos rongyot. De megértő vagyok még e túlzással szemben is. Választások előtt ki ne élne ezzel az eszközzel, ha megteheti. Ők most megtehették. Jóízlést számon kérni rajtuk felesleges. Persze böki a csőröm egy csomó más dolog. Az viszont nem zavar, hogy a rezsim jutalmazza a sajátjait. Minden rendszer ezt teszi. Szóval Nagy Feró, vagy Tátrai Tibusz Kossuth-díjában sem az zavar, hogy állami elismeréshez jutottak, még ha a maguk műfajában ez bizonyos értelemben zavarba ejtő is.
Túl azon, hogy ismételten ízlés kérdése, kinek mi tetszik, tettek ők eleget a maguk módján azért, amit a legszélesebb értelemben vett kultúrának szokás nevezni. Szerintem legalábbis. Csak mondjuk alapíthattak volna már egy olyan díjat, amelybe szervesebben illeszkednek bele, s a jelenlétük sem bánt senkit. A különbség kettejük között itt és most nagyjából annyi volt, hogy Tibusz legalább tudott viselkedni. Szóval, mondom, igazából még ez sem zavar. Olyan intenzitással legalábbis, ahogy Stefka március 15-i Táncsics-díja felb*szta az agyam, semmiképp. Ha Ferónak Orbán közelsége nem ciki, az legyen neki ciki. Amúgy pedig ez a kitüntetési káosz inkább minősíti az adományozókat, mint a kitüntetetteket. Nekem úgy tűnt, előbbiek maguk is úgy röhögtek az egészen, mintha előzetesen varázsgombát majszoltak volna.
Van itt azonban még valami ennél is durvább. Számomra is meglepő módon, már a dög unalmas ünnepi beszédek sem foglalkoztatnak. Orbán hagymázas sületlenségei már régen az ingerküszöböm alatt maradnak. Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál zavarosabb lesz. Ha a Monty Pythontól ismert hülye járások minisztériumának analógiájára valaki gyűjteni kezdené a politikai beszédeket, biztosan lenne helye néhány ünnepi fordulatnak a miniszterelnöktől is. Ha viszont külön kategóriaként versenyeztetnék meg a legunalmasabb beszédek legunalmasabb előadását, azt hiszem, abban Áder János verhetetlen volna. Ez akár még nemzeti büszkeség forrása is lehetne. „Senki nem tud olyan unalmasan beszélni, mint a mi köztársasági elnökünk.” – mondhatnánk dagadó mellkassal. Nem zavar tehát ez sem.
Se a tűzijáték, se a díjak, se a beszédek nem hoznak ki a sodromból. Akkor mégis, mi az, ami miatt három napja az jár a fejemben, hogy ezt az augusztus 20-ai őrületet talán legjobb volna úgy elengedni, ahogy volt. Az igazság az, hogy két szóban össze tudom foglalni. Vizuális abúzus. Turullal, agancsos fiúkkal, keréken gördülő monumentális Szent Istvánnal, sámánokkal és sámándobokkal, kifejezetten gagyi népművészeti motívum kavalkáddal. Igazi intellektuális és mentális környezetszennyezés.
Erre redukálni egy végtelenül sokszínű hagyományt önmagában is bűn. Ezzel etetni az istenadta népet, nemzeti méltóságunk meggyalázása. Egy olyan tradíciót tesznek ezzel tönkre, amely mindaddig, ameddig az állam bele nem tenyerel, köszöni szépen, jól van. Itt él közöttünk, nem épp látványosan, feltűnően, de igenis észrevehetően. Csak épp szem és fül kell hozzá. Alakul magától, s 21. századi módon létezik akkor is, ha a popzenészeink nem énekelnek kényszeresen a nemzeti parkokról. Amit azonban augusztus 20-án felvonultattak előttünk Budapest utcáin, az egészen bizonyosan nem a magyarságot összekötő, közös hagyományunk.
Képek forrása: Index.hu / hvg.hu / telex.hu - Huszti István
Forrás: BloggerBob
