Regős Róbert: Befektetni egy nemzetbe

Meddig lehet még zülleszteni a hazai közoktatást? A PISA-tesztek lehangoló eredményei ismertek mindenki számára. Ezekből én nagyjából annyit olvasok ki, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei nem képesek különórákat finanszírozni, a mért kompetenciák híján nemhogy az európai, de a hazai munkaerőpiacon sem lesznek képesek boldogulni. Persze büszkék lehetünk a kimagasló teljesítményekre. Az egyetemisták nemzetközi matematika versenyét (International Mathematics Competition for University Students) nemrég magyar diák, Gáspár Attila nyerte. Elismerés illeti őt is, az oktatóit is.

gaspar attila
De mi van azokkal a százezrekkel, akiknek az alapműveletek jelentenek problémát? Mi van a funkcionális analfabétákkal? Mi van azokkal, akik képtelenek kommunikálni akár egy állásinterjún is. Igen, az elitképzésben még úgy, ahogy élnek a magyar oktatás egykori hagyományai, de egy országot soha nem a különleges, ritkaságszámba menő egyedi teljesítmények képesek felemelni, hanem kizárólag azok a tömegek, amelyek megfelelő tudás birtokában folyamatosan tudnak alkalmazkodni az állandóan változó körülményekhez. A mai magyar oktatás erre egyszerűen nem készíti fel a jövő nemzedékét.

A tudásalapúval szembeállított munkaalapú társadalom eszménye kifejezeten káros, amennyiben versenyképtelenné teszi fiataljainkat, s ezzel az egész országot. A magyar iskolarendszer elkeserítően korlátolt gondolkodásra nevel. Ezen leginkább azt értem, hogy zárt ismeretekre összpontosító kimeneti oldala elképesztően anakronisztikus. Tantárgystruktúrája a 19. század mintájára továbbra is az akadémiai tudományszerkezetet követi. Mintha milliónyi fizikust, kémikust, biológust, történészt stb. próbálnánk nevelni, s nem a világ dolgait érteni képes fiatalokat, akikben felnőtt korban is jelen van az újra való nyitottság, s képességeik további fejlesztésének az igénye.

szivacs kreta
Ez a mostani állapot a mindenkori oktatáspolitika felelőssége, bűne. Különösen persze azé, amely immár tizenegy éve irányítja a hazai közoktatást, s szinte kizárólag rossz döntéseket hozott. Az iskoláiktól megfosztott önkormányzatok helyett centralizált intézmények avatkoznak bele olyan helyi oktatási intézmények munkájába, amelyek sajátosságairól fogalmuk sincs. A világra való nyitottság fejlesztését, a lokális viszonyokhoz való alkalmazkodást teszi lehetetlenné az egyenruhába öltöztetett tankönyvkínálat. A szemléletváltással kapcsolatos, időről-időre felreppenő hírekkel szemben továbbra is a régi keretek barkácsolásával teszik egyre elavultabbá az elsajátítandó ismeretek körét. Pontos tünete ennek az irodalomtanítás „megújítása”. Kilenc életmű elsajátítása az új cél, amelynek egy huszonéves majd semmi hasznát nem veszi.

A tanárok erkölcsi és anyagi megbecsülése továbbra is a béka segge alatt van. Órákkal és adminisztrációval agyonterhelve a tanári kar marad a kontraszelekció melegágya. A pálya kiüresedését, a tanárhiányt végre látja az oktatáspolitika, de ismételten totális inkompetenciával reagál a helyzetre. A legújabb kormányrendelet módosítás a képzési idő csökkenéséről rendelkezik a tanárképzésben. A tanítási gyakorlatok mennyiségi növelése nem gyakorlatorientálttá, hanem költségkímélővé teszi a képzést. De helyettes államtitkár szájából elhangzott már a pedagógiai technikum ötlete is, ami annyit jelent – feltéve, hogy a kormánnyal együtt nem tűnik el tavasszal ez az oktatáspolitika is a süllyesztőben –, hogy a jövőben szembe kell néznünk azzal, hogy nem a felsőoktatásban végzet oktatók foglalkoznak majd a magyar gyerekekkel. Kétség kívül kényelmesebb megoldás, mint a tanári pálya presztízsének növelés. Ez ugyanis pénzbe kerülne.

oktatas
Elkeseredve hallgattam egy finn oktatási szakértő szavait a minap. Arra gondoltam, ha másutt lehet normálisan csinálni, nálunk miért nem. Azon tűnődtem, ha csak fele annyit fordítottuk volna stadionokra, hány tantermet lehetett volna felszerelni olyan eszközökkel, amelyek jelenléte – egyebek mellett – versenyképessé, sikeressé, példaértékűvé és a gyerekek számára is szerethetővé teszi a finn oktatást? Nem nagy dolgokról van szó. Ha a nemzeti nagytőke támogatására csak fele annyit fordít Magyarország, abból milyen mértékű béremelés vált volna megvalósíthatóvá a hazai köz- és felsőoktatásban? Ha a centralizált oktatásirányítás helyett tényleg meghallgatják azokat is, akikre nap, mint nap a gyerekeinket bízzuk, vajon hol tarthatnánk, mondjuk tizenegy év elteltével?

Ennyi az, amit képes vagyok szalonképesen elmondani. A többi az elkeseredett düh káromkodásban tomboló megnyilvánulása volna. És igen, mélyen igazat adok Jukka Sinnemäkinek: „Ha egy nemzet vezetői nem a saját népükbe fektetnek be, akkor mibe?” Jó lenne, ha Orbán, Kásler, egyáltalán, az egész rezsim inkább otthon szórakoznának, s nem velünk, nem a gyermekeink jövőjével.

Képek forrása: facebook.com / eduline.hu / szabadeuropa.hu / felelosszulokiskolaja.hu/sprite.png"

Forrás: BloggerBob