Regős Róbert: Kritikus ellenzéki választói tömeg

Kormányoldalon aligha örülnének jobban bárminek, mint ami az előválasztásokkal összefüggésben a versenyben maradt három jelölt között zajlik. A dolog egyszerre komikus, kicsinyes, szánalmas és tragikus. Tényleg érthetetlen. Mintha szándékosan akarnák erodálni mindazt, amit eddig elértek. Orbánékkal szemben végre mutatkozik némi előny az ellenzéki összefogás javára. Erre mintha megriadtak volna a lehetőségtől, vagy épp úgy érzik, kézzelfogható közelségbe került az, amiről eddig csak álmodozhattak, s elkezdenek marakodni egymással. A választó pedig egyre csak pislog. Biztos, hogy ezt akarom?

kritikus1
Attól tartok, a civakodás választástechnikai része csak a felszín. Ne mondja nekem senki, hogy nem lehetett volna a most kinyitott kérdésekben előzetesen megállapodni. Oké, hogy Jakab gyenge szereplése némiképp váratlan volt, s új szituációt teremtett. Ha ő az egyik befutó az első fordulóban, a jelenlegi helyzet aligha alakulhatott volna ki. Utólagos politikaelméleti gondolatmeneteket megfogalmazni arról, hogy az egyfordulós, vagy a kétfordulós választások képesek-e jobban érvényre juttatni a választói akaratot, teljesen felesleges. Azt viszont, hogy az első fordulót követően a nyerteseknek milyen lehetőségei vannak, illetve milyen mozgástér áll a rendelkezésükre, szintén nem utólag kellene mérlegelni.

A legnagyobb baj egyszerűen az, hogy ebben a formában taszító ez az egész. Az ellenzéki összefogással történelmi jelentőségű lehetőség nyílt a rezsimváltásra. A most kakaskodók épp ezt a lehetőséget kezdik eljátszani. Mert az biztos, hogy egy ilyen purparlé a visszalépések körül nem vonz további szavazókat a második fordulón való részvételre. Épp ellenkezőleg, azok közül is sokakat távolmaradásra késztethet, akik az első fordulóban már voksoltak. Márpedig, ha van értelmes cél, amely talán még annál is lényegesebb, hogy ki lesz 2022-ben Orbán kihívója, az egyfaja kritikus választói tömeg elérése az ellenzéki oldalon.

kritikus2
Pedig némi zavarodottság az oligarchák körében már most is tapasztalható. Van, aki úgy hagyja el az országot, ahogy Kun Béla repült el az aranyakkal Kosztolányinál, az Édes Anna első fejezetében. Egy-egy aranyláncot tán még ők is elejtenek „a Várban, a Szentháromság-téren”. Persze azon sem lepődnék meg, ha valakinek Kun Béla helyett a Fülöp-szigeteki Imelda Marcos, Ferdinand Emmanuel Edralin Marcos szeretett hitvese jutna az eszébe, akinek közreműködésével több milliárd dollár veszítette el közpénz jellegét, s jelent meg amerikai, svájci és egyéb bankszámlákon.

S miközben itthon egyre inkább divatba jönnek a cégbedöntések, a korábban sikeres, uniós projektekben közreműködő vállalkozások ellen indított csődeljárások, s egyre erőteljesebben szivárognak információk offshore ügyletekről a Pandora papírok lapjai közül, a kormányváltásra készülő ellenzék mit csinál? Azon huzakodik, hogy ki kinek a javára lépjen vissza. Tálcán kínálkozik megannyi lehetőség egy offenzív választási kampányra, ami cseppet sem mellesleg a rezsim legerősebb fegyvere. Ám úgy tűnik, ezt a valódi választói tömegeket megmozdítani képes fegyvert senki nem akarja, nem meri a kezébe venni. Majd a Hadházy, suttogják egymás között bátortalanul, mintha megfeledkeznének arról, hogy aki háborúba készül, az elkerülhetetlenül beszennyeződik.

kritikus3
Az első forduló óta eltelt napok ebben a személyeskedésig fajuló küzdelemben teljes mértékben elvesztek. A civakodás helyett talán szerencsésebb lett volna, ha nem csinálnának semmit. Ami viszont még hátra van a következő fordulóig, azt úgy volna tisztességes, ha a kampányra fordítanák. Egy olyan kampányra, amelynek egységes hívószava az új rendszerváltás reményébe vetett hit. Az, hogy a dolog nem reménytelen. Mert az Orbán-rezsim veszteseinek nem annyira az a fontos, hogy egy fordulat után ki lesz majd a miniszterelnök, hanem az, hogy legyen végre fordulat.

Képek forása: - Bődey János / blikk.hu / Telex - Németh Sz. Péter

Forrás: BloggerBob