szombat, november 27, 2021

Folytatódik az előválasztási rémálom. Lassan olyan ez az egész, mint egy horrorfil. Elmagyarázná nekem valaki például azt, hogy mi szükség van az ellenzéki összefogás bármelyik jelöltjének a lejáratására, meggyalázására, hiteltelenné tételére? Mert ez folyik, akárki láhatja. Oda jutunk, hogy egyesek jobban csinálják, mint a rezsim profi mesterlövészei. Márpedig tőlük aztán lehet tanulni. Tökélyre fejlesztették a műfajt. Az ő fegyvereik azonban a külső ellenfelet, vagy maradjunk inkább Orbán kedves háborús retorikájánál, külső ellenséget vesznek célba. Az ellenzéki összefogás emberei azonban látványosan egymásra tüzelnek.

rezsim
Lehet, hogy még utólag sem vagyok okos. Én azonban ebben a pillanatban úgy látom, csak kellett volna lennie a többpárti megállapodásban egy olyan passzusnak, amely szerint az előválasztás első fordulója előtt, aztán a két forduló között, ezt követően pedig a tavaszi országgyűlési választásokig pláne, az összefogásban közreműködő feleknek tartózkodniuk kell a szövetség pártjainak és jelöltjeinek minősítésétől. Úgy tűnik ugyanis, nem sikerült mindenkinek belátnia, hogy amint a tavaszi voksolást, úgy az előválasztást sem a szövetségesek rovására, hanem a Fidesz-KDNP ellen kell megnyerni.

Aki ezt nem képes belátni, az alkalmatlan arra, hogy az ország miniszerelnökeként kivezesse Magyarországot ebből a mostani rendkívül mély, leginkább morálisnak tekinthető válságból. Aki nem ismeri fel azt, hogy eredményre csak az vezethet, ha a bizonytalan szavazók tömegeit sikerül az ellenzék oldalára állítani, akkor az illető képtelen stratégiailag gondolkodni. Ha pedig ehelyett épp ellenkezőleg, fellépésével a biztos szavazókat bizonytalanítja el, azzal kifejezett károkat okoz az ellenzéki összefogásnak. Magyarul a rezsim malmára hajtja a vizet. A választási szövetségnek, ennek a – lássuk be, egyetlen cél, Orbán megbuktatása érdekében – ideiglenesen életre hívott összekapaszkodásnak semmi szüksége ilyen alakokra.

rezsim1
Márki-Zay képes naphosszat arról hadoválni, hogy a 2022-es választás igazi csatája a következő hét nap lesz. Ismerős a retorika, nem? Némi nárcizmustól vezettetve már most annyira saját államférfiúi nagyságának bűvöletében él, hogy azt feltételezi, a jelenleg kormányzó koalíció retteg tőle, s emiatt tevőlegesen is Dobrev Klárát fogja támogatni. Világos, ugye? A Fidesz-KDNP Dobrev Klára mellett fog mozgósítani. Ráadásul,. ahogy Orbán szerint, úgy Dobrev Márki-Zay szerint is Gyurcsány embere. Most akkor, hogy van ez? A rezsim Gyurcsány mellett mozgósít?

Ha a jelenlegi nyomás ilyen nevetséges összefüggéseket présel ki valakiből, vajon mi lesz vele később. Hasonló teóriákat bárki kitalálhat. Lássuk csak: mondjuk nevezzük Márki-Zayt Orbán emberének, aki igyekszik szavazókat elvonni a Dobrev-Gyurcsány tandemtől. Attól tartok, egy ilyen fantáziadús koncepció mellett jóval több érv volna felhozható, mint amellett, hogy a Fidesz támogatja Dobrevet Márki-Zayjal szemben. Azonban, még mielőtt valaki komolyan venné ezeket az agyrémeket, tisztázzuk gyorsan, hogy mindkettő nyilvánvaló hülyeség. Csak hát annak, akinek miniszterelnök-jelölti ambíciói vannak, nem feltétlenül kellene marhaságokat összehordania a szövetségese rovására. Célszerűbb (lett) volna inkább felkészülnie az olyan trollok ellen, mint amely szerepet augusztus 28-án Hollik István játszott el a Márki-Zayjal folytatott vitában, s korrekt érvekkel visszavágni neki. Ott sem az volt a baj, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek ne lettek volna érvei Hollik handabandája ellen, hanem az, hogy azokat sehogy nem találta.

rezsim2
Márki-Zay most azzal jön, hogy a mi érdekünkben radikális. Én azonban ezt a radikalizmust nem látom sehol. Inkább a gyengeség jeleit tapasztalom. Mondjuk abban, hogy nem a szövetségesével, Dobrevvel kellene, hanem Orbánnal szemben volna elvárható keménykednie. S ha egy választási szövetségen belül nem képes összhangot teremteni a tábor eltérő értékrendjei között, vajon mit tudna kezdeni az ország egészének megosztottságával? Egy pozitív előválasztási kampány az lehetett volna, ha a két (eredetileg három) jelölt megfogja egymás kezét, kijelenti, hogy mindketten (mindhárman) le akarják váltani az Orbán-rezsimet, majd elmondják, ezt közülük ki, hogyan képzeli el, végül meghajolnak, s megkérnek bennünket, hogy válasszunk a kínálatukból. Ehhez pedig se visszaléptetésre, se karaktergyilkosságra nem lett volna, nem lenne szükség. Csupán arra, hogy kezeljenek bennünket felnőtt, felelős állampolgárokként. Mert ez az, amit az Orbán-rezsimtől sem kaptunk meg soha.

Képek forrása: szabadpecs.hu / origo.hu / magyarhirlap.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all