Regős Róbert: Következmények nélkül

Amennyire meg tudom ítélni, a Fidesz stratégiája az országgyűlési választások előtt jellemzően négy dologra összpontosít. Egyike ezeknek az eszelős kedélyjavító pénzosztás.

Ilyen, olyan, amolyan támogatások, ilyen, olyan, amolyan kedvezmények, ilyen, olyan, amolyan visszatérítések, adócsökkentés, bér- és nyugdíjemelés, prémium, meg a „13. havi” mágikus szókapcsolat. Az ember csak kapkodja a fejét és dörzsöli a tenyerét, hogy de piszok jól megy nekünk. Félreértés ne essék, akiknek jut, kivétel nélkül megérdemli. Akiknek nem jut, azok is megérdemelnék. Mert ezt nem ők adják. Mi dolgoztunk meg érte. Együtt. Az utolsó fillérig. Csak eddig nem adták ide. A keveseknek azért csurrant-cseppent belőle. Nem is kevés. Azoknak, akiket a rezsim méltónak talált rá. 

kovetkezm1
Hogy aztán a gazdaság teljesítőképessége ebben a válságos időszakban indokolja-e ezt a látványos költekezést, azt átláthatóság híján meglehetősen nehéz volna megítélni. Ez azonban talán nem is számít, ha szavazatokat lehet remélni e nagylelkűségtől. Márpedig nyilván lehet. Csak enyhén szólva is ízléstelennek, gyomorforgatónak tűnik, hogy ennyire átlátszó módon és éppen most csinálják. Ez a transzparencia nem az a transzparencia. Ez az átlátszóság nem a nyitott társadalom eszményének felel meg, hanem annak, hogy fékek és egyensúlyok, egyáltalán bármilyen társadalmi kontroll nélkül azt tesznek, amit akarnak. Ha úgy tartja nagyúri kedvük, elvesznek, ha pedig az aktuális érdekeik azt követelik, hát adnak/visszaadnak. És cseppet sem zavarja őket, ha mindenki látja, érti, hogy mi megy itt.

A stratégia második összetevője a félelemkeltés. Rettegj Sorostól és Gyurcsánytól – hisz mindenki, aki a rezsim ellen van, az ő tenyerükből csipeget –, rettegj Brüsszeltől és persze rettegj a bevándorlóktól. Mert ezeknek, így együtt, egyetlen célja van. Kifosztani bennünket mindenünkből, lábbal tiporni az eszméinket, az értékrendünket, a kultúránkat, a munkájukkal együtt elvenni a magyarok által megtermelt javakat, szóval nagyjából lenullázni, leírni ezt a nemzetet, hogy írmagvunk se maradjon. Legfeljebb az országból Marbellától Bordeaux-ig kimenekített vagyonok emlékeztetnek majd arra, hogy volt egyszer egy nép, amely magát magyarnak nevezte.

Ehhez a tragikus vízióhoz, a félelem mesterségese3 elkerülhetetlenül együtt járó indulatokhoz kapcsolódik a stratégia harmadik eleme. Felteszem, az irgalmatlan vagyonok felhalmozódása közben alig jut idejük filozófiai művek, pláne nem filozófusokkal készült interjúk olvasására. Ha ez feltételezhető volna róluk, plágiumgyanút kiáltanék. De nem az. Így aztán még az is lehet, hogy kreatívok. A huszadik század egyik legjelentősebb filozófusa nyilatkozta 1966-ban a Spiegelnek, hogy „Már csak egy Isten menthet meg bennünket.” Nagyon erős áthallás érzékelhető itt a hazai viszonyokra. E fent jelzett félelmek közepette valóban úgy kell éreznie ennek a nemzetnek, hogy 4+12 év, azaz összesen 16 év kormányzás után 2022-től ismét tényleg csak Orbán Viktor mentheti meg Magyarországot?
 
Végül, de messze nem utolsó sorban a választási stratégia negyedik összetevője a sikerpropaganda. Aki kizárólag a KESMA-hoz tartozó médiumokból tájékozódik, annak semmi kétsége nem lehet afelől, hogy az, amit itthon tapasztal, megkérdőjelezhetetlenül minden világ legjobbika. Hasít a gazdaság, Európát mi mentjük meg a migráns veszedelemtől, egyáltalán, egyedül mi vagyunk a keresztény értékek letéteményesei. Sportban, tudományban, kultúrában, a korrupció elleni küzdelemben, sőt – minden híresztelés ellenére – a jogállamisági kritériumok képviseletében is az élen járunk, merthogy nemzetünk vezető erejének nem más, mint Magyarország az első. Pörög a hazugsággyár ezerrel. S aki hinni akar ebben, az nem veszi észre se az apróbb, se a nagyobb repedéseket a rendszer építményén. 

kovetkezm2
Soha nem hittem, hogy leírok ilyen mondatot, de ha nem hisznek a kívülről érkező kritikai hangoknak, hát higgyenek legalább a haza unortodox közgazdászának, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek, aki már februárban erős és nyílt kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben. Júliusban arról beszélt, hogy az államnak vas és beton helyett agyakba kellene fektetni a pénzét. Augusztusban az EU-s pénzek elköltését bírálta. Két nappal ezelőtt pedig a Magyar Nemzetben – a személyes tapasztalataimmal minden tekintetben megegyező módon – az Unióhoz való román felzárkózás ütemét dicsérte, amely szerinte kétszer olyan gyors volt, mint a miénk. Az 1990-ben mért 34,3 %-ról 2020-ra 71,3 %-ra jöttek fel. Mi 56,9 %-ról 74,4 %-ra. Nem nehéz kiszámolni, hogy melyik ország használta ki jobban a lehetőségeit, holott a korrupció Romániában is erősen fékezi a haladást. Ott azonban legalább ma már van jogi következménye is.

Képek forrása: portfolio.hu / 24.hu / olkt.net

Forrás: BloggerBob