szerda, január 19, 2022

Tisztán emlékszem, amikor Szilágyi Zsófi a játszótéren – uzsonnaszendvicsét a kopott faasztalon gondosan egy kockás szalvétára helyezve – határozott léptekkel megindult a terület túloldalán elhelyezett szeméttároló felé. Én éppen nedves homokot töltöttem valami teknősre emlékeztető műanyag formába, hogy nyomot hagyjak magam után a világban. Tekintetemmel követtem a lányt. Úgy rémlik egy ideje már kifejezetten csak miatta jártam le délutánonként a térre. Miután fegyelmezetten megszabadult alig használt papírzsebkendőjétől, megfordult, s ugyanolyan tempósan igyekezett vissza az asztalhoz. A pillantásunk találkozott. Picit talán el is mosolyodott, aztán váratlanul szaladni kezdett. Az asztal irányába kaptam a tekintetem, s láttam, ahogy Kéry Peti, egy melák, vöröshajú gyerek röhögve tömi magába Zsófi szendvicsét. Ahogy a lány odaért hozzá, határozott hangon kérte számon rajta, amit tett. A fiú azonban röhögve közölte, hogy ő aztán nem tud semmiféle szendvicsről, s egyáltalán, hagyja őt békén. Nevettében fogainak tág rései közül morzsák pattogtak elő.

jatszoter
Később aztán gyakran jutott eszembe ez a jelenet. Mindannyiszor éppen olyan értetlenül álltam a történtek előtt, mint az első alkalommal. Hogyan lehet ennyire gátlástalanul letagadni azt, ami mások szeme láttára történt meg. Hogy lehet cáfolni, ami nyilvánvaló? Hogy lehet szemrebbenés nélkül a másik szemébe hazudni? Eltartott egy darabig, amíg összeraktam magamban, mi is történhetett. Ez a fiú volt a legnagyobb mindazok közül, akik akkoriban a játszótérre jártak. Talán a legerősebb is. Ráadásul időről-időre még nála is nagyobb és láthatóan erősebb suhancokkal bandázott a teret körülölelő utca túloldalán, a platánok alatt. Hogy is mert volna beszólni neki bárki. Egyedül Zsófinak volt mersze hozzá. Mi többiek, némán tűrtük, hogy a gyengeség kiszolgáltatottá tett bennünket, miközben az erő visszaélt a hatalmával.

Szijjártó Péter tegnap részt vett Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén. Ezúttal tehát nem kellett messzire utaznia. Egyes források szerint ebben az évben hét hónap alatt 220 ezer kilométert repült. 220.000 kilométer! A Föld kerületének öt és félszerese. Ehhez képest Genf olyan, mintha leugrott volna sóért a sarki közértbe. Gondoljunk csak bele, micsoda törzsutas kedvezménye lehetne mára, ha ezt a 220.000 kilométert jellemzően nem a Honvédelmi Minisztérium gépein teszi volna meg, hanem menetrendszerinti járatokon. Mindegy, a lényeg az, hogy tegnap ott volt Genfben. S ha már ott volt – ahogy az rá annyira jellemző – jól meg is mondta a frankót.

ensz
A világszervezet ülésén Magyarország azért képviselte magát ilyen magas diplomáciai szinten, mivel 2011-et és 2016-ot követően ismét értékelték az emberi jogok hazai helyzetét, ahogy 41 másik országét is. Lett is nagy külügyminiszteri puffogás belőle. A miniszter úrnak ugyanis gondjai akadtak az értékeléssel. Olyannyira, hogy jóformán az egész ellenőrzési rendszer létjogosultságát vonta kétségbe azzal a megjegyzésével, amely szerint nincs arra szükség, hogy valamilyen külső hatóság, vagy más állam igazolja Magyarország demokratikus jellegét. Fura logika. Elég tehát, ha egy diktátor kijelenti, hogy ő bizony demokráciát épít, s ezt minden további külső legitimáció nélkül el kellene fogadnunk.

De hihetünk-e az autokráciák igazmondásában? Elhisszük-e házon belül azt, amivel Szijjártó az ENSZ Bizottságát próbálta megvezetni. Szerinte, ha a magyar média helyzetét bírálók tudnának magyarul, akkor könnyen beláthatnák, hogy a piacvezető médiumok minden szegmensben kormányellenesnek számítanak. Én annak ellenére nem így hiszem, hogy tudok magyarul. Vajon mire gondolt egy ilyen kijelentés közben? Talán a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alá tartozó médiumokra? Lehet-e a sajtószabadságot olyan szűken értelmezni, hogy minden sajtóorgánum és újságíró szabadon kifejtheti a véleményét politikai és ideológiai álláspontjától függetlenül? S ugyan mire támaszkodva teheti ezt meg valaki, ha nem juthat hozzá alapvető információkhoz, mert kitiltják, lehallgatják, meg sem hívják, nem nyilatkoznak neki, és egyáltalán, tojnak a transzparenciára?

szijjarto
Lehet-e azt harsogni, hogy a bennünket bíráló, Szijjártó szerint liberális fősodor legfőbb baja Magyarország jobboldali és keresztény értékrendje? Elmagyarázná ezt valaki? Lehet-e tagadni, hogy a gyermekvédelmi törvény LMBT-ellenes? Lehet-e azt állítani, hogy Magyarországon senkinek nem kell félnie, ha ilyen, olyan, amolyan közösséghez tartozik? Most kezdjem sorolni? Mintha megint az a nagydarab, vörös fiú jelent volna meg a játszótéren. Mutogatja, milyen kemény, s hogy ő megtehet bármit. Ha pedig arra támad kedve, letagad, sértődötten visszautasít mindent, vagy épp a képünkbe hazudik.

Képek forrása. kecsup.hu / 444.hu / AFP - Jure Makovec / nyugatifeny.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all