Regős Róbert: Fékek és ellensúlyok nélkül

Ez a Völner-ügy egyre büdösebb. Azt gondolom, talán még a rezsim legelkeseredettebb kritikusai sem gondolták, hogy Orbán rendszere ennyire romlott. Hogy valóban a gyökerekig hatolva járja át a korrupció, s mérgezi a társadalom egészét. A jelenléte nyilván nem jelent újdonságot. A gazdaság, a pénzügyek, a közbeszerzések világában legfeljebb az fáj, hogy az Unió országai között alig van olyan, ahol szabadabban virágozna, mint itt nálunk, Magyarországon. És akkor tolják az álszent propagandát, hogy ezerrel küzdenek ellene. Picit olyan ez, mint a foci, vagy most a kézilabda. Sehogy nem sikerül egyről a kettőre jutni. Minél több közpénzt öntünk az erőfeszítésekbe, valahogy annál gyengébben muzsikálunk.

varga volner
Mégis, azért az már tényleg gyomorforgató, ha a hatalomnak épp abban a szegmensében tombol gátlástalanul, amely a leginkább volna hivatott arra, hogy a felszámolásán dolgozzon. A Mészárosokra, Tiborczokra, Szíjj Lászlókra már csak legyintünk. Na, de ez itt kérem az igazságügy. A minisztérium honlapja alapján a jelenlegi állás szerint három államtitkárral, kilenc helyettes államtitkárral és három miniszteri biztossal. És persze az élen Varga Judit igazságügyi miniszterrel. Senki nem érzi úgy, hogy Völneren kívül másnak is el kellene húzni a fenébe? Senki nem érzi úgy, hogy itt olyan mértékű bizalomvesztés ment végbe, amely nem teszi lehetővé a folytatást a jelenlegi garnitúrával? Senki nem érzi úgy, hogy Völner és Schadl kettős árnyéka rátelepült a minisztériumra?


Az volna a legkevesebb, ha Varga azonnal felajánlaná a lemondását. A lemondás kultúrája azonban nálunk még nagyjából olyan szittya szinten van, mint azokban az országokban, amelyekhez a vezér oly nagy örömmel dörgölődzik. Uniós tagországként persze még az sem volna túlzás, ha a történtek miatt Orbán bizalmi szavazást kezdeményezne magával szemben. Ideje volna visszajelzést kérni arról, alkalmasnak tartják-e még egyáltalán az övéi a miniszterelnöki feladatok ellátására.

itt a veg
Egy ilyen felvetés legitimitása aligha vonható kétségbe. Miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári, miniszteri biztosi szintig a főnök mindenért felel. Akár egy szövetségi kapitány. 2013, Hollandia – Magyarország 8:1. A meccs után Egervári Sándor felajánlotta lemondását, Csányi pedig jól elfogadta. A dolgoknak nagyjából ez a kulturált rendje. A különbség legfeljebb annyi, hogy a Völner-ügyben nem egy csapat, nem is csupán egy szövetségi kapitány rátermettsége a kérdéses. Itt egy államtitkár, egy miniszter, egy miniszterelnök hitelességénél is jóval nagyobb a tét. A hitelességüket az én szememben persze eljátszották már jóval korábban. A valódi tét a jogállamiságba és a demokráciába vetett hit. Márpedig ennek hiányában mivé lesz ez az ország?

Aki elolvassa a 444.hu tegnapelőtti és mai összefoglalóját, az megismerheti Orbán illiberális demokráciájának valódi arcát. Azét az illiberális demokráciáét, amelyben ilyen alakokat helyeznek az igazságügy legmagasabb polcaira. Azét, ahol ilyen módon működik az igazságszolgáltatás. Ezek után a NER minden jóérzésű tagja eldöntheti, ezt kívánja-e folytatni? Ha elgondolkodik a történteken, talán rájön majd, hogy nem ilyen lovat akart. Mert amit lát maga körül, amiben korábban talán tiszta szívvel hitt, az Mészárostól, Szájeren át Völnerig, neki talán már sok. Az ő erkölcse, vallása, neveltetése és gyomra ezt már talán nem képes tovább elviselni.

schadl gyorgy
Meglehet, további kérdéseket nincs is értelme feltenni? Azt, hogy miképp volt képes a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ennyire kontroll nélkül működni? Ki engedélyezte és milyen feltételek mellett Schadl lehallgatását? Kinek fűződött érdeke a választások előtt Völner beáldozásához? Miképp juthat egy 1734 oldalas nyomozati irat a sajtóhoz? Milyen indokkal kaphatott Schadl György diplomáciai útlevelet? Ahol mindez megtörténhet, ott balgaság volna érdemleges válaszokban reménykedni. Itt és most érjük be annyival, hogy – tekintettel a magyarországi viszonyokra – az Országgyűlés elnöke, Kövér László talán mégis csak okkal nevezte hülyeségnek és elfelejtendőnek a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Képek forrása: hvg.hu / nemzetisport.hu / 444.hu / index.hu

Forrás: BloggerBob