szombat, július 02, 2022

Így kezdeni egy posztot olyan, mintha naplót írnék. A személyes megszólalás egyik legrégebbi műfaja. A dátum ráadásul meglehetősen végzetesnek tetszik. Péntek 13. De mindegy, a hangulatomnak tökéletesen megfelel. Anélkül, hogy ezt különösebben meg akarnám osztani bárkivel, inkább csak magamnak rögzítem, ennek a blognak a születését a személyesség uralta. Számomra fontosnak tűnő élményeket osztottam meg. Mondjuk nagyobb utazásokét. Aztán ahogy a politika egyre inkább beletenyerelt az emberek magánéletébe, úgy közeledett ez a tematika a közélethez. A személyes élmények persze megmaradtak, de a közügyek egyre inkább kiszorították ezeket a blogból.

kukac
A szívmelengetőket éppen úgy, ahogy a bosszantókat és keserűeket. Baj többnyire az utóbbiakkal van. Mert ezek észrevétlenül rágnak belülről. Kis túlzással olyanná válsz ilyenkor, „… mint a virág, / Amelyen titkos féreg foga rág”. S ahogy egyre gyűlik benned a keserűség, mert sehol egy szelep, amelyen keresztül kiszabadulhatna a gőz, úgy szaporodnak benned a rosszabbnál rosszabb gondolatok. A végén aztán már azért nem mondod, vagy írod ki magadból ezeket, mert azt hiszed, a világ megijedne tőlük, ha elé tárnád őket. Pedig a megmaradt józan eszeddel pontosan tudod, hogy dehogy. A világ szarik a gondjaidra.

Na, valahogy így vagyok most én. Persze nagy valószínűséggel a legtöbben pontosan ismerik ezt az állapotot. Amikor egyszerre van elege az embernek szinte mindenből. A világ nyűgeiből éppen úgy, mint a közvetlen környezetéből. Amikor azok részéről sem érzékel egy fikarcnyi megértést sem, akiktől a leginkább elvárhatná. Sőt, elvárnia sem kellene, mivelhogy normális esetben ez működik magától. Egyszerűen léteznie kell egy olyan közegnek, ahol fenntartás nélkül elfogadnak. Akkor is, ha valami felemelőt, megbecsülésre érdemes dolgot teszel, vagy érsz el és akkor is, ha olyan történik meg veled, amire egyáltalán nem lehetsz büszke. Szóval, ha éppen hülyeséget csinálsz. Az elfogadásnak, az összetartozásnak ilyenkor is léteznie kell, ilyenkor is léteznie kellene.

kukac1
Na, valami ilyesmi hiányzik most nekem, de nagyon. Egyedül talán csak a kisfiammal tudom megélni ezt a feltétel nélküli összetartozást. Mégpedig annak ellenére, hogy viszonylag kevés időt tudunk együtt tölteni. Most éppen hat hét intenzív összekapaszkodás. Élvezem minden percét. Azt hiszem nincs ennél semmi jobb az életemben. Nem panaszkodhatom, megvan mindenem. A fiammal való kapcsolat kivételével viszont – ebben a pillanatban legalábbis így érzem – az emberi kapcsolatok terén súlyos deficittel állok szemben. Valahogy mintha teljesen kizökkent volna az idő és a világ, s Shakespeare-rel szólva rohadtul nem érzem, „hogy én születtem helyre tolni azt”. Észrevették? Az emberek egyre inkább úgy vannak a közösségi oldalakkal, mintha azok a legjobb barátaik volnának. Úgy beszélnek ezekhez az oldalakhoz, s ezeken keresztül ismeretlenek sokaságához, mintha a haverjaikkal társalognának.

kukac2
Ennek aligha lehet más az oka, mint a hagyományos emberi kapcsolatok teljes kiüresedése. Tapasztalom nap, mint nap. Kölyök korom óta igyekszem megfelelni azoknak, akiket a legjobban szeretek, minden keserűségemen túl és ellenére szeretek ma is. A szeretet olyan, mint a megújuló energiaforrás. Mégis, időről-időre megcsappannak a készletek, hogy aztán újra termelődjenek. Ugyanakkor borzasztó nehéz őket akkumulálni. Ha azt tapasztalod, hogy te tényleg beleadsz mindent, önzetlenül, viszonzást sem remélve, de aztán még visszajelzést sem kapsz, hogy igen, jól csinálod, akkor egy idő után elmegy a kedved az egésztől. Amikor azt tapasztalod, hogy anyagi javakban próbálják mérni azt, ami pénzben nem mérhető, amikor erkölcsről papolnak azok, akiknek épp elég vaj van a fülük mögött, amikor semmibe veszik a sikereid, melyek a saját értékrended szerint minősülnek annak, de elégedetten mosolyognak vissza rád, ha az ő értékrendjük szerint jutsz valamire, amikor jólesne némi bíztatás és támogatás, ha belevágsz valamibe, de oly közömbösen viszonyulnak hozzá, mint egy sziklatömb a Gellért-hegy oldalában, amikor erőn felül mindent megadsz valakinek, ám ő azt érezteti veled, hogy neki tulajdonképpen jár mindez, amikor az, aki a legfontosabb a számodra, közel sem kap annyi figyelmet a környezetedtől, mint amennyit szerinted megérdemelne, akkor megfordul benned a világ.

Akkor marad csak ő, az egyetlen, akiért az életed is odaadnád. Ő, akivel kapcsolatban – bár közel öt éve nem él Magyarországon – egyre erősebb meggyőződéseddé válik, hogy a legjobb döntésed volt az eddigi életedben, amikor engedted kiszakadni ebből az értékzavaros, összekuszálódott közegből, amelyben egyre kevésbé tudni, mi miért van, s milyen irányban érdemes elindítani egy életet. Mert zavaros az ország, zavaros a politika, a pártok, a többség és a kisebbség, a NER és az ellenzék, a vélt és a valódi barátok, a rokonok, a közvetlen család. Zavaros itt minden. Aki rendre vágyik, az jelenleg ne Magyarországon keresse. Te meg maradsz ebben a végtelen zavarban oly magányosan, mint a kukac az almában.

2022. május 13., péntek. Kiírtam magamból, de így sem lett jobb. Szar egy nap.

Képek forrása: hellomall.hu / magyarszo.rs / filmtett.ro

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all