Regős Róbert: Csalók és csalódások

Utálok csalódni. Gyűlölöm a csalódás minden formáját. És nehezen vagyok lépes megbocsájtani. Leginkább sehogy. Valami inverz Gombóc Artúr vagyok.

csalok1
Ő ugye szereti a "kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon."

Hát én meg utálok csalódni munkatársakban, közösségekben, konkrétumokban és úgy általában, sportban, autóban, rövid és hosszú távon, egyszer, kétszer, halmazatilag többször, reggel, délben, este, de különösen éjszaka, másban és magamban, tőlem távolállókban, hozzám közelállókban, szóban és írásban, tettekben és gondolatokban, tárgyilagosan és érzelmileg érintetten, de leginkább a csalódásnak azt a formáját viselem nehezen, amit azok okoznak, akiket nagyon szeretek. Ez fáj, összetör, meggyötör, napokra, hetekre, hónapokra padlóra küld. Sajnos jut elég mindegyik fajtából. Az utóbbiból is. Sűrűbben, mint ahogy – szerintem legalábbis – megérdemelném.

A legtöbbet azonban talán en bloc a politikában, az úgynevezett politikai elitben, az egyes politikusokban csalódtam. Összeírtam eddig úgy kétezer oldalnyi publicisztikát. Ennek háromnegyed része a csalódásokról szól. Nem a személyesekről. Azt szemérmesen megőrzi magának az ember. Legfeljebb árnyaltan utalok rá. Csak úgy érintőlegesen. Annyira mégis megfoghatóan – mint fent is – hogy akit érint, s akire tartozik, megérthesse. Nehogy már az árulás szó nélkül maradjon. Ami a közéletet érinti, az egészen más tészta. A dolgokat ott ki kell mondani. Meggyőződésem, hogy Magyarország azért jutott oda, ahol ma tart, mert nem mondjuk ki a dolgokat.

csalok2
Én már-már mániákusan mondom a magamét, mert úgy gondolom, ez az egyetlen út, ami kiemelheti az országot a mocsárból, amely egyre húz bennünket lefelé. Elég lenne annyi, ha ezt mindenki megtenné. Ebben az értelemben én minden este nyugodtan hajtom álomra a fejem. A kimondásban többnyire megteszem azt, ami bármely állampolgártól elvárható. Képzeljük csak el, hol tartanánk, ha tízmillióan tennénk meg ugyanezt. Magyarországon tutira nem lenne korrupció. Biztos nem Rogán Antalt bíznák meg az üldözésével. Mészáros frankón nem nyerne annyi közbeszerzést, aztán akkor vigyoroghatna hülyén, hogy ő okosabb, mint Mark Zuckerberg. Az ellenzék pedig nem mehetne neki úgy egy választásnak, ahogy azt legutóbb tette. Egyszerűen csak el kellene kezdeni beszélni mindenkinek. Nagy hangzavar lenne, de Karácsony se lépne vissza könnyedén ilyen körülmények között Márki-Zay javára.

Hiszem, hogy a szó erősebb akár a fegyvereknél is. Ha a kényelmét féltve mindenki kinyitná a száját, a Putyin félék tébolyultsága nem tombolhatna Ukrajnában, s nem okozhatná tízezrek halálát és milliókk nyomorát. Ha mindenki kinyitná a száját, nem tombolhatna idehaza az ideológiai és gazdasági idiotizmus, nem kellene államilag garantálni a csirke farhát árát, nem kellene eltérő áron adni az üzemanyagot magyaroknak és nem magyaroknak, s nem kellene százmilliárdokat elvonni a józanul alig értelmezhető "extraprofit" címén. Mert ha mindenki kinyitná a száját, akkor Magyarország jogállam volna, s az Unió nem tartana vissza nagyságrendileg több pénzt, mint amennyit ettől a legújabb sarctól remél a rezsim. Ha mindenki kinyitná a száját, ésszerű gazdálkodás helyett nem lehetne a választások előtt ezermilliárdokat osztogatni a választópolgárok hangulatának javítására, hogy a rezsicsökkentés hazugságáról ne is beszéljünk. És persze nem volna szükség háborús veszélyhelyzetre sem. Mert ha mindenki kinyitná a száját, lelepleződne a csalódást okozó csalók szemfényvesztése.

csalok3
S ha mindenki kinyitná a száját, akkor a mérhetetlen hosszú ideje csalódást keltő magyar politika perifériáján nem hangozhatnának el akkora ostobaságok sem, mint ami immár sokadszor ömlik Parragh szájából. Ő láthatóan képtelen felfogni a közoktatás szerepét, s az abban dolgozó tanárokét. Aki annyit lát ebből az egészből, hogy a pedagógusoknak elég motiváció, hogy 4-kor otthon lehetnek és hogy ott van nekik a nyári szünet, az nagyjából mindenre alkalmatlan. Ameddig ez a rezsim nem rekeszt ki, hanem inkább elvisel, sőt használ egy ilyen alakot, addig mit kezdjen az ember a csalódásaival? Ha egy ilyen formátumú fickó évtizedeken keresztül tetszeleghet a megmondóember szerepében, ugyan miben reménykedhetünk ebben az országban?

Képek forrása: moly.hu / topszotar.hu / hang.hu

Forrás: BloggerBob