szombat, július 02, 2022

Letelt a hat hét, amelyet részben kényszerűségből, részben a legnagyobb örömmel töltöttem el Angliában. Új arcok, új élmények, új alaptapasztalatok, s főleg rengeteg ölelő érzelem. Olyan, amellyel most simán elleszek hónapokon keresztül. Ilyet aligha kaphat az ember mástól, mint a saját vérétől, a gyermekétől, esetemben a fiamtól. Elértek persze gyomorszorító emóciók is, jellemzően otthonról, de úgy vagyok vele, ezek méltatlanok arra, hogy a nyilvánosság előtt foglalkozzam velük. Most itt ülök a kompon, arcomba csap a sós tengeri levegő, s bármennyire zord is itt minden, a csatorna közepén, félúton, önkéntelenül csak egyre mosolygok, ha a mögöttem lévő időszakra gondolok. Minden percét az élet nagyszerű ajándékaként éltem meg.

komp1
Az alaptapasztalatok közül a leginkább kézzelfogható talán az volt, hogy rengeteg, számomra ismeretlen magyarral találkoztam. Talán az USA-t áraszthatták el ilyen intenzíven a mieink a nagy kivándorlás idején, még ha akkor a nagyságrend más volt is. A magyarok ott voltak már a kompon, a metrón, a buszokon, a taxik vezetőülésén, az éttermekben, a pubokban, Skócia legeldugottabb szállodájában, szóval mindenhol. S végigpörgetve a megismert arcokat, tudják mi tűnik fel? Mosolyogtak. Felszabadultan, önfeledten, barátságosan mosolyogtak. Úgy, ahogy otthon alig lát arcokat az ember. Nyitottak voltak, érdeklődők, kommunikatívak. Biztos tele problémával, honvággyal, a szeretteik utáni vágyódással, mégis, a szemükben ott csillogott a remény, hogy ők is lehetnek egy élhető világ hasznos tagjai. Otthon keresni kell az ilyent.

Hat hét után most olyan, mintha a semmi közepén volnék. Dover már eltűnt a hátam mögött, Calais-nak még nyoma sincs. Elképzelni nem tudom, hogy a francba lehet ezt a légvonalban 34 km-t úszva megtenni. Pedig vannak, akik megcsinálják. Többek között a teljes Ocean’ Seven-t (hét óceáni szoros átúszása) teljesítő Mányoki Attila. Én itt már hiába ugrálnék a vízbe. Se az angol, se a francia partot nem érném el úszva. Marad a komp. A szárazföld hírmondói, a sirályok is lassan elmaradtak. Látnivaló se sok akad, s a rám váró kétezer valahányszáz kilométer miatt a büfé sem jelent reális alternatívát. Maradnak az emlékek, a ragyogás, a mosolyok, az ölelések, meg persze a mobil reflex szerű ujjmozdulatokkal piszkált érintőképernyője.

2b
Ha hírfüggő az ember – manapság ki nem az – szinte fizikai fájdalommal jár, ha az ember nem tarthatja ujjait a kor ütőerén, a telefonon. Mégis, a gyerek előtt igyekszik jó példát mutatni. Társaságban nem szörföl a neten. Igyekszik, de jószerivel csak ökölbe szorított kézzel bírja ki. Valahogy mégis uralkodik magán. Itt azonban nem kell senki előtt megjátszani a jófiút. Hat hét mégiscsak hat hét, újra szörföl, s közben arra gondol, jó lesz újra otthon. Vagy hát tudja a fene mi vár rám a személyes életemben, de úgy nagy összességben talán tényleg jó lesz végre beszívni a főváros utánozhatatlan szagát. Illatnak talán túlzás volna nevezni, de én szeretem olyannak is, amilyennek megszoktam. Ha nem érzem az orromban, hiányzik. Ha meg nagyon erősen ott van, hát akkor irány a Rába folyó mellé, az istállók és háziállatok nagy csendjébe. Úgy vagyok ezzel, mint Tonio Kröger. Ha északon járt, Olaszország rendetlensége, ha délen, akkor meg a hűvös észak kiismerhetősége hiányzott neki. Csak nálam az illatok és a zajok jelentik a csábítást.

Szóval, ahogy a fedélzeten ücsörögve bambulom a hazai híreket, rövid idő alatt ismerős, s egyben fura akusztikája bontakozik ki a dolgoknak. Feltehetően – nagy suttyomban – a hat hét alatt kizárólag olyan médiumokat olvastam, amelyek kiérdemelték, hogy magukra vonják a politikai nagyágyúk és a titkosszolgálatok figyelmét. Most azonban azt látom, hogy Kocsis Máté, a ködös szuverenitásvédelem jegyében beszélni készül a – számomra legalábbis – hihetetlenül magas titkosszolgálati polcra került Rogán Antallal. Be kell azonosítani a külföldi pénzből működő civileket és médiumokat. Aha. Értem. Ezek szerint tehát azok a negatív hírek, amelyekről az eltelt hat hétben olvastam, s néha még írtam is róluk, nyilván külföldi propagandacélokat szolgáltak. De majd Anti jól lecsap az ilyenekre. Istenem, vajon megérem-e valaha, hogy e nagyszájú nemzetvédők közül végre azon gondolkodna el valaki, hogy nem kellene csak egyszer az életben igazat mondani?

4
Pörgetem tovább a híreket. Varga Mihály, akit eddig a racionálisabb és pragmatistább miniszterek között tartottam számon – úgy tűni tévesen – a jövő évi költségvetés apropóján erősödő magyar gazdaságról beszél. Azon tűnődöm, tünete-e az erősödő magyar gazdaságnak a 400 Ft feletti euróárfolyam, a bevallottan 10 % körüli (bár csak annyi volna) infláció, a hatóságiáras csirkefarhát, a létezését tekintve is kérdéses extraprofit megadóztatása, meg a többi. A híreket olvasva fájdalmasan távolodom a pár hét alatt a fiammal kialakított szimbiózistól, miközben, ahogy egyre közeledünk a La Manche csatorna francia partjaihoz, egyre izgatottabbá válok. Hamarosan elérem a kontinenst, aztán jön a nagy rohanás hazáig, ahol a komfortzónát a politikusok által kimondott szavak és a valóság közötti inkoherencia jelöli ki.

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all