szombat, július 02, 2022

Bár a magam részéről az évszázad meghatározó eseményei közé semmiképpen ne sorolnám – ahogy azt meglepően sokan teszik –, szó nélkül nyilván nem mehetek el én sem labdarúgó válogatottunk tegnapi wolverhamptoni vitézsége mellett. Nekünk, magyaroknak az egyik meghatározó karakterisztikus vonásunk, hogy nagyotmondást tanulni nem igazán kell a szomszédba mennünk. Úgy tűnik, ezúttal én is hasonló hibába estem, hiszen az angolok elleni budapesti győzelmünket követően bizony kimerítettem a nagyszerű szó fogalomkörébe tartozó aktív szókincsemet, s így most itt ülök a klaviatúra előtt és nincsenek igazán szavaim a tegnapi 4:0-s győzelem leírására.

foci1
Jó, had’ tegyem hozzá rögtön, hogy ez a szóínség a józanság határai között értendő. Akadnak bőven, akik a racionalitás választóvonalát átlépve magasztalják a nemzeti tizenegyet, vagy nemzeti huszonvalamennyit, a cserepadon ülőket és a stáb egészét is beleértve. A szám természetesen tetszőlegesen bővíthető, hiszen a jó ég tudja, hol kellene meghúznunk a határt az unottan szemlélődő műszurkolók és azok között, akik tevőlegesen is kivették részüket a sikerből. Mert ebben a 4:0-ban ott vannak a letérdelő ellenfeleket fújoló ultrák éppen úgy, mint az akadémiai rendszer közreműködői, az eszelős stadion-projekt építőmunkásai, a nemzet Csányi Sándora, s persze az álmok álmodója, a miniszterelnök személyében.

Félre ne magyarázza senki a szavaim! Nincs bennük semmi szándékolt gúny, irónia vagy cinizmus. A sikernek én is ugyanúgy örülök, mint bárki más, ráadásul – úgy-ahogy – feledtetni tudta egy borzalmas éjszaka lélekölő depresszióját. A fiúk tényleg odatették magukat, beleadtak apait-anyait, látványosan küzdöttek és amennyire én értek a focihoz, nemcsak küzdöttek, de be is jött nekik mindaz, amit elképzeltek. Ilyen frenetikus és extatikus élmény a legtöbb sportoló életében jó, ha egyszer adódik. Megérdemlik, ahogy megérdemli minden magyar, aki évtizedek óta ki van éhezve egy ilyen sikerre. Ezt a kedd estét már senki nem veheti el tőlük, illetve tőlünk.

foci2
Hiba volna ugyanakkor túlgondolni ezt az egészet. Persze semmi értelme se kisebbíteni, se relativizálni ezt a győzelmet. Arról károgni, hogy ezek a nagy csapatok világbajnokságra készülnek, játékrendszereket gyakorolnak, a játékosok egy hosszú bajnokságot és kupasorozatot érezhetnek a lábukban, vagy hogy új csatárokat, középpályásokat és védőket próbálnak beépíteni a válogatottjukba. Angliával, Németországgal és Olaszországgal vagyunk egy csoportban. A negyedik fordulót követően az élen állunk. Ezen nincs mit magyarázni. A magyar csapat az utóbbi négy meccsen kivétel nélkül kifejezetten magas színvonalú teljesítményt mutatott. Még az olaszok elleni vereség alkalmával is. A labdarúgás összetett természete ellenére én az ide vezető útnak és a Nemzetek Ligája aktuális szériájának egyik zálogát Rossi mester tevékenységében látom. Nyilván nem vagyok vele egyedül. Hála érte.

Az olyan tudósításoktól azonban hánynom kell, amelyek egy ilyen ritkaságszámba menő élménynek az örömétől is megfosztanak, amikor olyan címekkel hozakodnak elő, mint az origo.hu: „Megaláztuk a térdepléssel provokáló angolokat”, vagy „Folytatta a térdeléses bohóckodást az angol válogatott”. A helyzet szerintem az, hogy aki bármilyen sporteseménnyel összefüggésben a megalázás kifejezést használja, az nem ért semmit a sport lényegéből. Ugyanígy, az, aki bohóckodásnak tekinti a kirekesztés elleni fellépés bármilyen formáját, nos, annak fogalma sincs, hogy mit jelentenek ezek a gesztusok, s nagy valószínűséggel arról sem, hogy éppen miatta van szükség az ilyen jellegű megnyilvánulásokra.

foci3
Nem igazán értem, miért nem lehet egyszerűen csak örülni a sikernek. Nem értem, miért kell belerúgni a vesztesbe. Nem értem ugyanakkor azt sem, miért kergetjük magunkat illúziókba. A sportban nyilván leképeződik egy rendszer egészének működése. A sport képes megvilágítani, átláthatóvá tenni, s egyben elfedni társadalmi problémákat. A sporteredmények felett érzett öröm alkalmas arra, hogy segítségével megfeledkezzünk a személyes, vagy épp a közösen elszenvedett kudarcainkról. És persze igaz a fordítottja is. A sportban bennünket érő kudarcok felkorbácsolják az indulatokat. Arról azonban sportsikerek és kudarcok között sem szabadna elfeledkezni, hogy valójában mi zajlik körülöttünk.

Képek forrása: 24.hu / origo.hu - Michael Regan / AFP - Adrian Dennis / blikk.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all