Regős Róbert: A családok védelmezője

 

„Arra kérünk, hogy állj a történelem jó oldalára … Arra kérünk, hogy viselkedj valódi európaiként”.

Ezt kéri Orbán Viktortól levélben az Európai Parlament 44 képviselője, köztük néppárti politikusok is. Az EP képviselők száma legjobb tudomásom szerint jelenleg 751 fő. Legyinthetnénk tehát, hogy mit akadékoskodnak ezek. Honnan veszik a bátorságot, hogy kioktassák a magyar kormányfőt? Feltehetnénk a kérdést, ugyan kit, milyen érdekeket képviselnek, amikor ilyen levéllel provokálják Orbán Viktort? Csak nem megint Soros settenkedik a háttérben?

europa parlament
Nem feltétlenül van értelme reagálni az ilyen, s az ehhez hasonló ostoba kérésekre. 44 EP képviselő az éppen 44 EP képviselő. És épp ennyi a politikai súlyuk is. Én azonban úgy vélem, egy is sok volna. A probléma nem az, hogy kik ezek, hanem az, hogy ezek a kérések egyáltalán felvethetők Magyarországgal összefüggésben. E felszólításokban ugyanis olyan állítások fogalmazódnak meg, amelyek szerint a magyar miniszterelnök a történelemnek nem a jó oldalán áll, meg az, hogy nem európaiként viselkedik. Az európaiság szent mítoszát persze lehet ezer módon értelmezni. Nekem például már az sem tűnik európai magatartásnak, ha egy vezető zsebre tett kézzel ácsorog, vagy épp közlekedik mindenféle hivatalos és kevésbé hivatalos eseményeken. Mert a zsebre tett kéz a másikkal szembeni tiszteletlenség jele.

Ugyanígy nem felel meg az európai értékeknek a hazugság, a kirekesztés, a korrupció és sorolhatnánk napestig. Gondoljunk csak bele, hány évtized kellett ahhoz, hogy megformálódjon az ezt az értékrendet érintő konszenzus azok között az országok között, amelyek az európai közösséghez kívánnak tartozni. Ahhoz, hogy egy ilyen közmegegyezés érvényesüljön, valamennyi országnak kompromisszumkészséget kell mutatnia. A kompromisszum pedig minden esetben lemondással is jár. Orbán mintha éppen ezt nem értené. A focirajongó miniszterelnök mintha egyáltalán nem volna csapatjátékos.

beremeles
Száguld fel s alá a pályán, elvárja, hogy mindenki őt figyelje, mindenki őt szolgálja ki pontos átadásokkal, s körömpasszokkal, ha kell, miközben szinte valamennyi akció során azt érezteti, hogy jobb, ha rá nem számít senki. Ő ugyanis nem mond le önzetlenül egyetlen lehetőségről sem. Az ő fejében mintha csak a „mindenki egyért” elvének volna hely, ahol az „egyért” kifejezés leginkább saját magára utal. Még akkor is, amikor Magyarországot, a magyar embereket vagy a nemzeti érdeket emlegeti gőggel az arcán.

Ha 44 EP képviselő azt állítja, hogy Orbán a történelem rossz oldalán áll és nem viselkedik európai módon, az bizony – nekünk magyaroknak – bántó. Ha igaz, ha nem. Főleg persze, ha igaz. Fene se tudja, mi a szerencsésebb. Kikérni magunknak, vagy kussolni nagy szakaszon. A magyar miniszterelnök viszont nem az a kussolós fajta. Ő nekimegy bárminek, ha kell. Most is jól megmondta a magáét. Jelezte, hogy továbbra is fel fog lépni a családok elszegényedésével fenyegető javaslatokkal szemben. Hurrá! Nem hozakodom elő azzal, hogy milyen a magyar és az európai családok jó része vagyoni helyzetének viszonya. Tudjuk mindannyian, hol állunk tizenkét év után. De nem kell közgazdásznak lenni ahhoz sem, hogy belássuk, végső soron az elszegényedőben lévő magyar családok fizetik meg a jelenleg Európában olcsónak számító hazai üzemanyag árát éppen úgy, mint a hatósági árral érintett bármely termékét. Az államnak ugyanis nincs pénze. Csak az állampolgároknak.

pinter sandor
Soha nem foglalkoztam a politikai vezetők bérezésével. Nagy a felelősségük, megvesztegethetetlennek kell(ene) lenniük, mint mondjuk Széchenyi volt, s ennek ára van. Most mégis, kifejezetten ízléstelennek tartom a miniszterelnök fizetésemelésének körülményeit. Még akkor is, ha bizonyára volt adminisztratív oka a növekedés sürgősséggel való megvitatásának éppen úgy, mint a mértéknek. Azért rögzítsük: a képviselői fizetéssel együtt 4,8 millióról beszélünk. De ez sem zavarna, ha egy ma elhangzott Pintér-eligazítás szavaiból nem arra lehetne következtetni, hogy a humánszférában ebben az évben leginkább annak lehet majd örvendeni, ha megúszhatjuk az elvonásokat. Márpedig az infláció mindent visz. Úgy tűnik, így óvják a magyar családokat.

Képek forrása: infostart.hu / roviden.hu / magyarnarancs.hu / ujhelyi.eu/

Forrás: BloggerBob