Vannak az embernek olyan állapotai – kórház, szerelmi csalódás, egyebek –, amikor szinte zavarják a környezetében megeső pozitív dolgok. Mondjuk fekszik egy légkondi nélküli kórházi szobában ezer Cº-ban, s közben tudja a jó ég, miket nyomnak belé az infúzión keresztül. Erre beesik egy amúgy ártalmatlan FB-poszt az egyik ismerősétől, amint az éppen fejest ugrik a hűs habokba a horvát tengerparton.

A barátok, hozzátartozók nyilván igyekeznek segíteni, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha érdekelné őket emberünk állapota. A legvisszatetszőbb praxis annak hangoztatása, hogy nyugi haver, rendben lesz minden, nincs semmi baj. És el is hiszik, hogy segítenek azzal, amit össze-vissza beszélnek, meg azzal, hogy az egyik hülye poént engedik el a másik után. Holott emberünknek meggyőződése – és éppen ez okozza számára a legnagyobb gondot –, hogy az övéhez hasonló komplex problémahalommal az egyetemes világtörténelemben még senki nem találta szemben magát. Így válik a segítőkészség-dömping hatására végképp magányossá. Innen már egyetlen lépés csupán, hogy bedumálja magának, a pszichózis, amelytől éppen szenved, eleddig egyetlen pszichiáter, pszichoanalitikus, vagy neurológus által sincs leírva. Ő ugyanis egyszeri és egyedi példány, ahogy a betegsége is az, ezért az állapotára gyógymód sincs, azaz GYÓGYÍTHATATLAN.

Létezik tehát az az állapot, amikor valami erősebb fájdalommal kúrálja magát az ember. Na, ilyenkor szoktam én „fellapozni” a KESMA-hoz tartozó médiumokat. Nem mindet, hisz –túlsúlyukból adódóan – az összes átlapozásához egy emberöltő sem volna elegendő. Különben is, az ember tanuljon meg szelektálni. Unaloműzéshez, fájdalomcsillapításhoz, mentális eredetű fájdalmak kezeléséhez használjon a züllöttségben, seggnyalásban, visszataszító szervilimusban igazán magas színvonalú sajtótermékeket. Megmondom őszintén, az origo.hu-ban és a 888.hu-ban én még soha nem csalódtam. Ezúttal sem. Sőt! Azért ugye bánjunk csak óvatosan a gyógyszerekkel, különös tekintettel a fájdalomcsillapítókra. Nem szerencsés túlzásba vinni az adagolásukat. Két tablettánál szerencsésebb az egy. Ugyanígy van ez e két médium esetében is. Gondoltam, előbb megfigyelem, milyen eredménnyel jár csak az egyik, aztán ha kell, még mindig dönthetek úgy, hogy elolvasom a másikat is. Maradtam hát a 888.hu-nál.

A transznemű rabok leállítják a hormonkezelést, amikor átkerülnek a női börtönökbe, A 29 éves transznő győzte le a 13 éves lányt a New York-i gördeszkabajnokságon, Boris Johnson szerint a nők nem születnek pénisszel, Amerikai Pride: meztelen bringások vonulnak a cserkészekkel, A válogatott futballista megint „transzneműeket” akar látni a lánycsapatokban. Most akkor ki csinál itt propagandát és mihez? De a lényeg: átpörgetve ezeket a címeket, azóta én teljesen megfeledkeztem az alapproblémámról, s feltartóztathatatlanul röhögök ezen az egészen. Mert tényleg röhejes úgy, ahogy van. Ajánlom mindenkinek ezt a terápiát, akinek fáj valami, mélyen belül.
Képek forrása: 888.hu / origo.hu
Forrás: BloggerBob