vasárnap, szeptember 25, 2022

Fura dolog ez a tekintélyelvűség. Bárhonnan szemlélem – az én szememben legalábbis – utálatosnak tűnik.

Márpedig oldala, megnyilvánulása, arca – hívjuk bárminek – rengeteg van, így számtalan nézőpont felől közelíthetünk hozzá. Az ezekből az irányokból megszerzett tapasztalatoknak azonban van egy, mondjuk így, orweli közös nevezője. A tekintélyelvű rendszerekben mindig ott vannak a tömegek, akiket ugye egyenlőknek hazudnak, aztán vannak az egyenlőbbek, s a csúcson ott trónol a vezérdisznó, akivel nem jó ujjat húzni, mert frankón te húzod a rövidebbet.

allatfarm
Orbán illiberális demokráciájára tökéletesen illik ez az analízis. Demokráciának hazudják, még ha illiberális is, s ennek indoklására elegendő magyarázatnak tartják, hogy de hát kérem tartunk szabad választásokat. Közben mélyen hallgatnak arról, hogy a személyes döntéshez szükséges információk megszerzéséhez mennyiben nyújt hitelesnek tekinthető segítséget a mára erősen vágásra érettnek tetsző médiatúlsúly. Hogy a csudába ne beszélhetnénk demokráciáról, ha egyszer a figyelmet más dolgokról elterelendő bedobják a gyanút a köztudatba: csak nincs összefüggés a gyermekvállalási kedv lanyhulása és a diplomát szerezni akaró nők törekvései között? Demokratikus módon persze eszünkben sincs a nők jelenlétét nemhogy megszüntetni, de még csak korlátozni, vagy százalékos arányban meghatározni sem, hiszen ez összeegyeztethetetlen volna még egy illiberális demokrácia működésével is.

Büszkélkednek, hogy nálunk szabadverseny van, más kérdés, hogy ezt hányan élvezik. Aztán küzdelem folyik a korrupció ellen, méghozzá olyan szakértők közreműködésével, akikről senki nem feltételezheti, hogy nem értenek a korrupcióhoz, mivel azt belülről ismerik. Az oktatás pedig, ha nem is befektetés, hanem költség, ezt a költséget egyenkönyvekkel, fatüzeléssel, s az olyan sallangokkal együtt is vállalja a gondoskodó illiberális demokratikus állam, mint a pedagógusbérek. Igaz, ez utóbbiak vállalhatóvá tételéhez lesz szíves az EU mélyebben a zsebébe nyúlni, mert bár a magyar gazdaság száguld, nem mi akarunk egységes minimálbért – amely fölé azért csak ne menjen a nemzet rabszolgáinak fizetése. Ellenben pénz helyett belügyminiszteri felügyelettel térítésmentesen biztosítjuk a minőségi oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges, a rezsim által elképzelt rendet, s elmagyarázzuk azt is, miért nem illeti meg a másutt alapjognak tekintett sztrájkjog a mi tanárainkat.

alapjog
Estig lehetne sorolni e békebeli, s háborús időkben egyaránt szépséges, bús magyar életnek, avagy a NER tündöklésének kiemelkedő kvalitásait, a hanyatló nyugattal szemben egyértelműen megmutatkozó versenyelőnyét és fölényét, más országoknál feltétlen hitelesebben képviselt keresztény értékrendjének megnyilvánulásait. Mindez úgy függ össze a tekintélyelvűséggel, hogy létezik egy végső entitás, amely/aki elutasítja, vagy áldását adja a dolgokra. Nélküle egyszerűen nem megy semmi. Aki, ha kéknek mondja a pirost, hát a követői meg fogják találni a pirosban a kéket. Aki, ha a kevertfajúak felemlegetésében nem talál kirekesztést, akkor a sleppje meg fogja magyarázni, miért nem lehet kirekesztésnek értelmezni a kevertfajúak felemlegetését. Aki a benne hívők nagy örömére kerítést húz az országhatárra, ám ha egy reggel arra ébredne, hogy utálja a határkerítést, hát megnyert véleményvezérei a puszta kezükkel fognának hozzá e kerítés elbontásához.

Kár, mert az ilyen tekintélyelvű rendszereket irányító személyek legtöbbször nem hülyék. Orbán Viktorról például széles körben ismert, hogy lételeme a vita. És valóban, kiemelkedő képességekkel rendelkezett, talán rendelkezik is ezen a területen. A furcsa csak az, hogy a vitát nem annyira a meggyőzés eszközének tekinti. Az embernek az a benyomása, mintha nem a szembenálló álláspontok tartalma érdekelné, hanem magának a vélemények ütköztetésének aktusa, s persze abban is a győzelem, a dominancia érvényesítése. Ilyen körülmények között meglehetősen lehangoló lehet számára egy olyan közvetlen környezet kiépülése, amely nem méltó ellenfél az ilyen vitákban. Amely rábólint mindenre, amit a vezér mond. Amelyet nem kell meggyőzni semmiről. Amely napról napra azt böfögi fel, amit a főnök ad némi előemésztést követően tátogó fiókái szájába.

fioka
Olvasom, hogy az Egyensúly Intézet NATO és Magyarország címmel szervezett egy kerekasztalbeszélgetést, amelyen amerikai, svéd és finn vendégek is szerepeltek magyar biztonságpolitikai szakértők mellett. A beszélgetés természetesen az orosz-ukrán háború körül forgott. Orbán egyik nyáron kinevezett helyettes államtitkár „tanácsadója” az Oroszország elleni szankciók káros voltának mantráját adta elő, míg a vendégek amellett érveltek, hogy ezek a szankciók bizony működnek. Nehéz lehetett hallgatni, mert hát a főnök az ellenkezőjét állítja. Azt tudniillik – hogy a Belga Rendőrmunka című remeklését idézzük – „pedig de”, igenis károsak. Meg hát nekünk ugye nélkülözhetetlen az orosz gáz. Mindezzel összefüggésben a gáz legfeljebb az, hogy a helyettes államtitkár figyelmét állítólag külön fel kellett hívni arra, hogy a szankciók a gázt nem érintik, még ha Orbán mást is mond.

Képek forrása: lira.hu / telex.hu / tudomanyplaza.hu / index.hu

Forrás: BloggerBob

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all