csütörtök, december 08, 2022

Veszteséget elszenvedni soha nem jó. Legkönnyebben talán azon tesszük túl magunkat, ha egy tárgyról kell lemondanunk.

Hozzánk nőtt, része volt a mindennapjainknak. Reggelente ráesett a pillantásunk, belebotlottunk, a kezünk ügyébe került, szóval az ilyen tárgyak úgy vesznek körül bennünket, akár egy szoba, amelyen belül otthonosan mozgunk, segít eligazodnunk a világban, kijelöli a mozgásterünket, tájékozódási pontként szolgál a számunkra a mindennapjaink során.

veszteseg1
Aztán egyszer csak nincs. Eltűnik, mi pedig egyszerűen összezavarodunk. Nem mondhatni, hogy nem tudunk meglenni nélküle, hiszen semmiben nem változik meg a reggeli rutinunk, ugyanúgy érkezünk be a munkahelyünkre, mint korábban, s hazatérve ugyanúgy hajítjuk a holminkat a sarokba, dobjuk össze a vacsorát, tesszük le magunkat az internet, vagy a televízió elé. Az eltűnt tárgy legfeljebb valami furcsa hiányérzet formájában marad mellettünk, de előbb, vagy utóbb túltesszük magunkat rajta. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egy ilyen tárgy – kötődjünk bármennyire erősen is hozzá – pótolható.

Napokig, hetekig úgy érzed, mérhetetlen veszteség ért. Eladtál egy motort, megváltál egy ingatlantól, elveszítettél valamit, amit egy számodra fontos és kedves embertől kaptál, s rá emlékeztetett, ahányszor csak ránéztél. Amit beszerzel helyette, soha nem lesz ugyanaz, mint amit pótolni szeretnél. Mindig is emlékezni fogsz arra a motorra, hiszen elmúlt nyarak emlékét hordozta. A ház, amitől megváltál ugyanígy embereket, találkozásokat, jó és rossz napokat idéz. Az elveszített ajándék pótléka pedig legfeljebb a régi tárgyat és az ajándékozót juttatja eszedbe.

veszteseg2
Egészen más a helyzet, ha egy ember lép ki az életedből. Olyasvalaki, akihez a legkülönfélébb okokból érzelmileg kötődtél. Talán már el is felejtetted, mi hozott össze benneteket. Talán ez a kötődés már messze túl is nőtt azon, amit a racionalitás diktálna. Akkor sincs ez másképp, ha nem vagytok együtt sülve-főve. Ha csak időről-időre találkoztok is, valami meghatározhatatlan formában mindig veled van belőle egy rész. El sem kell képzelned az arcát, hallanod sem kell a hangját, mégis kitartóan ott van melletted.

A szó legszorosabb értelmében része az életednek. Kimondatlanul is tudod, hogy bármikor számíthatsz rá, és kérés nélkül is ott vagy, ha neki van szüksége valamire. Talán még olyan kifejezésre sincs szükségünk, amely megjelöl egy ilyen kapcsolatot. Mégis van ilyen szó. A nyelv látszólag mindenre kitalál valamit. Az önzetlenségre gondolok, és a legnemesebb értelemben vett barátságra. A veszteség, egy barát elvesztése esetén egészen egyedi, különleges módon működik. Ami egy barát után marad, sokkal rosszabb a hiánynál. Szinte felfoghatatlan. Nem egy, a szívedben elfoglalt hely marad üresen, hanem beléd költözik valami, ami aztán mindent felemészt.

veszteseg3
Azt hiszem, ennek a kívülről beléd költözött űrnek a jelenléte a legszörnyűbb emberi érzés, amit ismerek. Azért nevezem kívülről érkezettnek, mert egy eredendően új tapasztalatról van szó. Van például súlya, ami egyetlen más emócióra sem jellemző. Ez egyszerűen összenyom, összetör. Görnyedezel alatta és képtelen vagy kiegyenesedni. És igen, a gyomor tényleg összeszorul. Mintha az összes sejted egyszerre kiáltaná, hogy ez egyszerűen nem történhetett meg. Mintha a halál örökre kitépne, kiszakítana belőled valamit, hogy aztán a helyébe elviselhetetlen fájdalmat költöztessen. Ordítanál, de tudod, hogy nem segít. Nem tehetsz mást, csak elfogadod ennek az űrnek a jelenlétét, amely örökre a részeddé válik, s fokozottan veled lesz holnap is, a halottak napján.

 

Képek forrása: igeidok.hu / wordpress.com / facebook.com

Forrás: BloggerBob

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all