szombat, február 04, 2023

Meglehet, amit tapasztalunk, az egy csúnya vég kezdete. Meglehet persze az is, hogy nem az. Mégis, szinte napról napra válik egyre érzékelhetőbbé, hogy nagy a baj. Márpedig ez igazán tragikus jövőképet fest. Orbán gépezete ugyanis olyan – eddig legalábbis így működött –, hogy képes bármit elfedni, eltakarni. A kommunikációs trükkjeiken keresztül, mintha a láthatatlanná tévő köpeny vált volna valóra a Harry Potterből. A rezsim narratívája jótékonyan takart el mindent, ami megbonthatta volna azt az illúziót, hogy nekünk, magyaroknak, nincs jobb rendszer Orbánénál. Kár tehát alternatívákat keresnünk.

harry potter luna
Mostanra azonban valami megváltozott. Nem, nem jött még el az igazság pillanata, s az igazmondásé még kevésbé. Ott még nem tartunk, hogy Orbán bejelentse, „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” Pedig ez a helyzet. Gyanítom, e mostani miniszterelnök soha nem fogja elismerni, hogy bármiben hibázott volna. Önként soha nem fogja vállalni a felelősséget sem a Magyarországra váró „nem kicsit, nagyon” negatív forgatókönyvekért. Végtelen gőgjében magának sem fogja bevallani soha, hogy ha kevesebbeknek tesz lehetővé kisebb szabadrablást és ha normálisabb viszonyt igyekszik fenntartani a nemzetközi környezetével, akkor talán nem jutottunk volna idáig, azaz nem süllyedtünk volna ennyire mélyre.

Mert lássuk be, tizenkét és fél év után erre-arra mutogatni nevetséges dolog. Kizárólag neki és a kormányának, az őt mindenben kiszolgáló lojális klientúrának, valamint az őt a hatalomban megtartó Orbán-hívőknek köszönhető, hogy az EU-hoz újonnan csatlakozók élcsapatából mára a szégyenpadra ültetettek közé csúsztunk vissza. És szégyellhetjük is magunkat mindannyian. Szégyellheti magát a NER és tömegbázisa, és szégyellheti magát az ellenzék a szavazótáborával együtt. Én speciel szégyellem magam. Mert nincs olyan, hogy élünk egy országban, s gondolkodjunk akár így, akár úgy, de valódi reakciók nélkül hagyjuk, hogy megtörténjen bármi. Megtörténhet, hogy kifosztanak, megtörténhet, hogy elveszik a saját, s a gyermekeink jövőjét, megtörténhet, hogy lábbal tiporják a legalapvetőbb jogainkat, köztük az egészséges élethez való jogot, megtörténhet, hogy normális közoktatás híján olcsó munkaerővé degradálnak bennünket a tudás alapú nyugati civilizáció peremvidékén. A helyzetért az Orbán-rezsim okolható, de mindannyian felelősek vagyunk érte, mivel eltűrjük, hogy mindezt megtegyék velünk.

orban kavosz
De mondom, most valami változást szimatolok. E változás tüneteinek akár örülhetnénk is. Mintha néhány újabb nyilatkozaton keresztül ismét bekopogtatott volna Magyarországra a Cseh Tamás által megénekelt Valóság nevű nagybátyánk. Mintha a kormányzati kommunikáció az illúziók világa felől egy aprócska lépést tett volna abba az irányba, ami tényleg van. Olvasom, hogy Orbán a „20 éves a Széchenyi Kártya Program” című rendezvényen tartott beszédében – szemben a korábbi, puszta ijesztegetéssel felérő irreális prognózisokkal – olyan reális - veszélyekre hívta fel a figyelmet, mint az energiaválság közepette használhatatlanná váló korábbi hatalomgyakorlási modellek, 4000 milliárd forint előteremtésének kényszere a konszolidációhoz (az elpuskázott EU-s források nélkül nem lesz egyszerű – Blogger Bob), vagy a járulékok csökkentésének megvalósíthatatlansága.

Rosszat sejtet a betéti kamatok állami korlátozása ugyanúgy, mint a kamatstop eltörlése a hiteleseknél. Lebegtetik az eddig vívmányként kommunikált üzemanyag ársapka kivezetését, nem mintha nem lehetett volna tudni, hogy ez a megoldás is a tarthatatlanok közé tartozik. A cukorhiányra már csak legyintünk, a napelemekkel kapcsolatban totális a káosz, emelkednek a vadászati engedélyek díjai, ami egy izmos NER-réteget is fájdalmasan érinthet, a fogyasztók rendszerhasználati díját rögzítik ugyan, de a nyáron megemelt szinten, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig nyíltan beszél arról, hogy a recessziót talán elkerülhetjük, de a 25 %-os inflációt aligha. Mi van? Elkezdtek őszintén beszélni a választókhoz? Nem igazán vagyunk mi ehhez hozzászokva, kérem.

nagy marton
Valahogy mégis büdös nekem ez az egész. Történjen bármi ebben az országban – akár ez a mostani kommunikációs fordulat – elkerülhetetlenül kezdünk gyanakodni valami sandaságra. Egyszerűen ehhez vagyunk szocializálódva. Tényleg, akár örülhetnénk is ennek az őszinteségi rohamnak, én azonban biztos vagyok abban, hogy ezeket a történéseket nem a dolgok tisztázásának szándéka mozgatja. Hiszen látjuk, hogy mindeközben Rogánhoz újabb 16,5 milliárd esik be a kiemelt rendezvényekre, Novák köztársasági elnöki rezidenciáját 278 millióból újítják fel mozi-, smink- és zeneszobával, borhűtővel, kutyakennellel. Nem vagyok kicsinyes, mindez lehet akár indokolt is, tehát megérteném. De éppen most?

A tisztázás igénye helyett én inkább valami olyasmit sejtek, hogyha hazudozással már végképp nem lehet elkenni a dolgokat, akkor adagoljuk cseppenként az elbénázott kormányzás fájdalmasan tragikus következményeit. Ha egyszerre zúdulna minden rossz a választók nyakába, a gerjedő indulatok tutira azonnal elhajtanák e kártékony bandát. Így azonban lehet azt mondani, hogy mi szóltunk időben és különben is, éljen a transzparencia. Azt remélhetik, hogy ezen az úton húzhatják még egy darabig. Azt azonban ez a trükk sem lesz képes eltakarni, hogy az eddig olajozottan működő gépezet visszavonhatatlanul megindult a szétesés irányában.

Képek forrása: konyvesmagazin.hu / MTI - Fischer Zoltán / 24.hu - Szajki Bálint / hirhugo.hu

Forrás: BloggerBob

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all