RoTaPress - Regős Róbert: Fölkel, vesz, ragad

Regős Róbert: Fölkel, vesz, ragad

Azt gondolom, az újabb tanárok kirúgásával Pintér (vagy Orbán – félek, a kettő ugyanazt jelenti) végleg túlfeszítette a húrt. Polgári kormányunk láthatóan nehezen viseli a polgári engedetlenséget. Töröm a fejem, vajon milyen víziója lehet a felelős miniszternek a közoktatásról. Attól tartok, semmilyen. Ő eddig főképp a bűnözők és rendőrök világában mozgott, hatalomgyakorlási mechanizmusai is ehhez igazodnak. Ebben van tapasztalata. Az egészségügy és a közoktatás azonban egy egészen más közeg. Nem ő a felelős azért, ha ezekhez nem ért, hanem a miniszterelnök, aki azt hitte, jól van az úgy, ha ez a két, mélységesen mély válságban lévő ágazat a belügyminiszter felügyelete alá kerül. Pintér legfeljebb akkor hibázott – abban azonban súlyosan –, amikor elfogadta a felkérést.

Hogy képtelen kezelni a helyzetet, az mára világossá vált. Csütörtök esti állás szerint 65 iskolában 634 tanár kezd határozatlan idejű munkabeszüntetést. Eszembe jut, amikor a Covid idején katonák jelentek meg az egészségügyi intézményekben. Vajon most mire lehet számítani? Belép Kovács2 rendőr őrvezető a 10. b osztályba, felütteti az Oktatási Hivatal által kiadott egyentankönyvet a 197. oldalon, s hosszú értekezésbe kezd a horatiusi életfilozófia érvényesüléséről Berzsenyi Dániel költészetében? Pintérrel nem az a baj, hogy fogalma sincs a közoktatás valódi problémáiról, hanem az, hogy ezeket nem is akarja megérteni.

Ő nagyjából annyira képes, hogy hatalmának meghosszabbított csápjaival, a tankerületi központok vezetőivel elvégezteti a piszkos munkát, s kirúgattat mindenkit, aki az általa elképzelt rendet veszélyezteti. Persze ezért busásan meg is jutalmazza a nevében eljárókat. Több tankerületi vezető kapott egymaga nagyobb, úgynevezett motivációs elismerést, mint az alájuk tartozó pedagógusok összesen. Szerintem nincs ember, aki ezt így normálisnak tartaná. Akiket pozitívan érint, azokat persze a legkevésbé sem zavarja. Ellenkezőleg. Motiváltakká válnak, s jó csatlósokként teszik, amit elvárnak tőlük. Kirúgnak boldog boldogtalant. Mert megfelelési kényszertől vezérelve, félretéve minden erkölcsi megfontolást, teszik, amit elvárnak tőlük.

Orbánék gyakran hivatkozott ikonjától – a Bibó Szakkollégium névadójától – a legtöbbet idézett fordulat talán ez: „demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”. Méltatlan utódai viszont a félelemkeltés nagymestereivé váltak. Mert hogy a csudába ne félne az a pedagógus, akinek nincsenek tartalékai, aki a gyermekei eltartása mellett a nyugdíjminimumból tengődő szüleit is támogatni kénytelen, mivel se a gyerekek, se a szülők rajta kívül nem számíthatnak senki másra, s ezért nem veszítheti el a munkáját. Ha mindezek ellenére valaki mégis beleáll egy polgári engedetlenségbe, az vagy őrült, vagy a helyzete végképp tarthatatlanná vált. Úgy tűnik, a tanárok esetében ez utóbbiról van szó. Márpedig eljuttatni egy társadalmi réteget a teljes kilátástalanságig, oda, ahol már nincs veszítenivalója, a társadalom egészére nézve jelent komoly veszélyt. Forradalmak és polgárháborúk szoktak így kezdődni, s ez nem lehet senkinek érdeke.

Hiába papolnak a legkülönbözőbb szinteken, hogy a rendeleteket és törvényeket be kell tartani. A rezsim maga az, aki gyakran lábbal tiporja, más esetben pedig a veszélyhelyzetre hivatkozva napról-napra átírja, vagy épp mindenféle parlamenti kontroll nélkül korlátozza a paragrafusok hatályát, saját ideológiájának, politikájának és érdekeinek arcához igazítva a szabályokat. Most azonban eljutottunk valamifajta Rubiconhoz. A tanárok ezúttal tényleg kezdenek bekeményíteni, s az óriási tömeget jelentő diákokkal együtt már közelítenek a kritikus tömeghez. Szóval álmodozhat Pintér úr, vagy akárki egy, a szülőknek címzett, demokratikusnak hazudott kérdéssorról. A nemzeti konzultációk sora már eddig is pontosan megmutatta, hogyan próbálják az irányított kérdésekkel manipulálni az embereket. Mocskos kis trükk, csak kicsit drága. De ezt ma már senki nem veszi be.

Pintér hallgat. Vegyük ezt úgy, hogy nincs mit mondania. Egyszer talán belátja, hogy rendőrtempóval ezt a területet nem lehet irányítani, mert ez a közoktatás végső elzüllesztéséhez vezet. Egy embert ki lehet rúgni. Lehet olyan pszichológiai helyzetet teremteni, hogy a renitensnek tartott diák, akire igazából büszkének kellene lennie az iskolájának, önként távozzon. Tíz tanárt is ki lehet rúgni komolyabb következmények nélkül, legyen bármennyire is aljas egy ilyen eljárás. De tévednek, ha azt hiszik, ezzel bármilyen célt elérhetnek. Száznegyvenezer tanárt nem lehet se kirúgni, se lecserélni.

Ami az aljasságot és az embertelenséget illeti, a rezsim mára – hogy egy orbáni fordulattal éljek – tényleg elment a falig. Erőszakos eszközei, erőszakszervei egyedül az államnak vannak a polgáraival szemben. Ezt, amikor csak lehet, a miheztartás végett meg is mutatják nekünk. Ha a tüntetések, a sztrájkok, vagy a polgári engedetlenség nem éri el a célját, akkor a tömeg, amelynek szavára fittyet hánynak, maga is keményebb eszközökhöz lesz kénytelen folyamodni. Amennyiben ez bekövetkezik – ne történjen meg – azért kizárólag a jelenlegi kormányt fogja terhelni a felelősség. Petőfi bicentenáriumot ünneplünk. Jó lenne, ha a nagyurak legalább ennek apropóján a kezükbe vennék a költeményeit. Lefogadom, a kötetek maguktól is a Nép nevében című versnél fognak kinyílni. Legalább az első három sorát jó volna megfontolni.

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Képek forrása: 24.hu - Adrián Zoltán / eduline.hu / digitalizalas.eu / napi.hu

Forrás: BloggerBob