szombat, február 04, 2023

Ha nincs az a homár, már szerdán erről kellett volna írnom. Csak hát az egyszeri, vagy inkább alkalmi, aktuális tuskóság könnyen felülírja az elhúzódó konfliktusok újabb és újabb etapjait.

Az egészségügy és az oktatás hitvány és szakmaiatlan kezelése azonban mára oly sok fejezetből áll, mint annak idején a Ewing família története a Dallas című sorozatban, vagy az Onedin Line. Két nap alatt aligha volt várható komoly fordulat, így a késlekedéstől az ember tulajdonképpen nem marad le semmiről.

iskola pad
A legfrissebb epizód középpontjában természetesen a tanárok újabb megsértése, a teljesítményértékelés koncepciója áll. Megvallom, Pintért ennél azért okosabbnak gondoltam. Mostanra azonban tökéletesen bizonyossá vált, hogy nem tud kibújni a mundérból. Rendőr volt és az is marad. S ő igazából nem a mundér becsületét védi, számára ugyanis az egyenruha kényszerzubbony, amelytől képtelen szabadulni. Előjelei az alkalmatlanságának persze voltak bőven. Egyebek mellett már önmagában az is ezt sugallta, hogy – kimozdulva a komfortzónájából – bevállalta ezt a két területet. Ezt azonban tudomásul vette a közgondolkodás azzal, hogy itt lehet valami olyan szorítás, amelyről csak nagyon kevesen tudhatnak. Nekem legalábbis sejtelmem sincs arról, mi teszi Orbán számára nélkülözhetetlenné Pintért, s arról sem, mi haszna van Pintérnek Orbán öleléséből.

Az viszont eléggé világosnak tetszik, hogy tavasz óta az egészségügyben és a közoktatásban ámokfutás zajlik. A folyamatok egyetlen centimétert sem haladtak a megnyugtató megoldás felé, épp ellenkezőleg, mintha minden eddiginél élesebbé, veszélyesebbé vált volna a helyzet. A rendvédelmi szervek hatalomgyakorlási technikái egyszerűen működésképtelenek ezen a két, a nemzet egésze és felemelkedése szempontjából stratégiai területen. Már maga az méltatlan és megmagyarázhatatlan, hogy nincs se önálló egészségügyi, se önálló oktatási minisztérium. Nekem úgy tűnik, minden baj lényegi forrása ez. Ésszerű magyarázat erre aligha adható. Legfeljebb a miniszterelnök zavarosan gomolygó tudattalanjában lelhetnénk valami ősi ellenállást, elfojtást, ösztönkésztetést, indulatáttételt e területekkel kapcsolatban.

ki tanit
Arra azonban, ami most történt, ez a legfeljebb pszichoanalitikusan értelmezhető szituáció sem ad magyarázatot. Ez itt már messze nem Orbán, sem Pintér. Két, Adyt parafrazeáló Sziveri János sor jut az eszembe. „nem Páris, sem Bakony: / vér és takony.” Felfoghatatlan ugyanis, hogy lehetséges olyan elmeháborodottak alkalmazása, akik képesek egy kormányt, illetve egy felelős minisztériumot egy ilyen ötlettel lejáratni. Amikor a hal már nem csupán a fejétől bűzlik, hanem rohad az egész, az tényleg takony. Az, hogy mérjék a tanárok teljesítményét, önmagában persze nem ördögtől való. Ám olajat önteni a tűzre azzal, hogy a tanárok már eddig is porig alázott társadalmába – a megoldás reményének felvillantása helyett – újra belerúgnak, egyszerűen vérlázító. Akkor beszélni a teljesítménymérés új követelményéről, amikor a megfelelő teljesítmény eléréséhez szinte egyetlen feltétel sem adott, se az infrastruktúra, se a szervezet, se az oktatás tartalmi vonatkozásai, s természetesen se az anyagi megbecsülés, nos, ez valóban rendőrtempó.

Úgy tűnik, a rendszer az úgynevezett „szakértők” körében is sikeresen kitermelte a klientúráját, akik elsajátították a rezsimnek nemcsak a beszédmódját, de a gondolkodását is. Ha elém egy ilyen előterjesztési javaslatot tenne valaki az asztalra, azonnal meneszteném az összes munkatársával együtt, mert ők nem azért vannak, hogy az én gondolkodásomat majmolják, hanem azért, hogy segítsenek olyan területeken, amelyeken járatlan vagyok.

Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, hiszen magama is laikus vagyok, ugyan hogyan lehet valamiféle univerzális teljesítménymérést elképzelni abban az oktatásban, ahol százévnyi lemaradás mutatkozik iskola és iskola között, ahol az egyentankönyvek és elvárások miatt képtelenség a társadalmi mikrokörnyezethez, a tanulók szociális helyzetéhez, az iskolázottsághoz való hozzáálláshoz igazítani az oktatást? Hogyan lehet megfelelő szintű képzést elvárni egy olyan közegben, ahol épp az anyagi megbecsülés és az ideológiai lojalitás vezet kontraszelekcióhoz?

orban homar
Csak áldani tudom a sorsomat, hogy az én fiam nem a magyar közoktatásban koptatja az iskolapadot. Mert miben bízhatnánk, amikor a tehetséges, fiatal tanár úgy nyilatkozik, hogy „egyszerűen senkik vagyunk ebben a rendszerben.” Mit remélhetünk, ha a legjobb iskolák legjobb tanárait rúgják ki, ha már maguktól nem akarnak eltakarodni a katedráról. Olyan ez, mintha Messit tennék ki az argentin válogatottból, vagy Mbappét a franciából. Azt hiszem, ameddig ez a rezsim basáskodik Magyarország felett, nem várható javulás se az egészségügyben, se az oktatásban, hiszen a bossnak a hitélet – a nagy homár zabálás közben láthattuk mennyire – és a testi nevelés a legfontosabb. Félek, nem számíthatunk semmi pozitív meglepetésre. Így aztán kíváncsi most már csak arra vagyok, mikor vezetik be a teljesítményértékelést a tisztelt politikai elit körében is.

Képek forrása: 24.hu - Marjai János / nepszava.hu - Merész Márton / la Repubblica / facebook.hu - Tordai Bence

Forrás: BloggerBob

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all