Egyre erősebb a gyanúm, amely szerint a politika, pontosabban az, hogy kiből lesz jó, vagy éppen csapnivaló politikus, szinte kizárólag ízlés dolga.

Akinek – a legtágabb értelemben használva e kifejezést – nincs jó ízlése, az egyszerűen akár a feje tetejére is állhat, nem lesz olyan ember, akire felnézhetnek a szavazói. Az ízlés hiányából ugyanis ízléstelenség következik, ami lehetetlenné teszi a felmerülő problémák megfelelő etikai mérlegelését éppen úgy, mint a nemzetet akár itthon, akár külföldön képviselő államférfitól elvárható normális öltözködést vagy viselkedést, a diplomáciai érzékenységet, a különböző alternatívák közti komoly mérlegelést, egyáltalán az elmélyült gondolkodást.

A puszta racionalitás, a pillanatnyi társadalmi, rosszabb esetekben egyéni érdekeket kiszolgáló haszonelvűség egyáltalán nem tekinthető erénynek. Egyebek mellett azért sem, mert szűklátókörűségre vall. Aki a közösség képviseletében – megfeledkezve arról, hogy a jelen minden lépése egyben a jövőt is meghatározza – kizárólag az előtte tornyosuló aktuális problémát látja, s azt akarja megoldani, rossz politikus. Márpedig a jelenlegi rezsim képviselőire éppen ez a jellemző. És ezen az sem változtat, ha nincs reális alternatívájuk. Egy palack dugós bor akkor is dugós, ha a borhűtő tök üres.

Szóval, nekünk ők jutottak. A dugósak. Nyilván tehetünk róla magunk is. Gondosabban kellet volna tárolnunk őket. De a tény ettől még fáj. Nekem legalábbis tényleg fáj, mikor azt látom, hogy ezt a jobb sorsra érdemes országot mekkora tuskók vezetik. Mondjuk ez a jobb sorsra érdemes is egy meglehetősen üres frázis. Ugyan mitől volnánk mi jobb sorsra érdemesek, ha ilyen hosszú ideje elviseljük őket. Nap, mint nap kénytelenek vagyunk elszenvedni az ízléstelenségükből fakadó nyomorúságot. A stigmát, amely lemoshatatlanul nyomja homlokunkra Orbán politikájának bélyegét. Mi vagyunk azok a nemzet, amelynek Orbán Viktor a miniszterelnöke. Felfoghatatlan. Rúgkapálhatunk feszt, hogy a magyar kormány nem az ország, csak hát minek. Ezt rajtunk kívül igazából senki nem veszi komolyan.

A jó ízlés hiányából fakadó politikai bunkóságnak a legújabb kori hazai történetét nagyjából a hordós parlamenti bekiabálásig tudom visszakövetni. Máig tartó diadalútját akasztásos, a fékek és egyensúlyok elvét hülyeségnek minősítő házelnöki dumák kövezték ki. Vitathatatlan ékköve ennek a történetnek az annyit is érrel záródó lázári intellektuális tornagyakorlat, melynek méltó társa az átlag feletti fogyasztókat több munkára ösztönző miniszterelnöki bon mot. A példákat napestig sorolhatnánk, s akkor még a NER számára véleményformáló Deutsh-ot és Bayert szóba sem hoztuk. Az utóbbi időben azonban mintha valami tahósági verseny volna kibontakozóban a politikai jobboldalon. Mit mondjak, tehetséges versenyzők küzdenek egymással.

Mert ugye azt nem nehéz belátni, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának a pedagógus megmozdulásokkal kapcsolatos állásfoglalásába törvénytelenségre való buzdítást belelátni, az ízléstelenség mellett tökéletes tünete az olvasásmegértés PISA-tesztek által is igazolt lehangoló eredményének, persze esetünkben miniszterelnöki szinten. Aztán ott van a nagy homárzabálás esete, amely kettős értelemben is ízléstelenség akkor is, ha ennie még Orbán Viktornak is kell. Ízléstelen azokkal szemben, akiknek jó, ha heti két alkalommal kerül meleg étel az asztalára, vagy ilyet legfeljebb a közétkeztetés biztosít a számukra sárgaborsófőzelék formájában. De nyilván ízléstelen az emeritus pápa ravatala mellett mutatott gyászos ábrázat fényében is.

Megszólalásig hasonló a helyzet az Erasmus+ körüli eseményekkel. Eljátsszuk, hogy mi nem is tudtunk a kifogásokról. Nekünk a kutya nem szólt róla. Vagy ha mégis, hát azt már régen orvosoltuk. Reméljük, puszta félreértésről van szó. Ha kell, majd finanszírozzuk saját forrásból a hallgatói és oktatói mobilitást, amelytől Brüsszel, bosszút állva a magyar fiatalokon, most galád módon megfosztani készül a tehetséges magyar egyetemistákat, s a szellem őket oktató géniuszait. Mintha ugyan itt pusztán pénzről volna szó. S a fogadás elől elzárkózó intézményekben Londontól Bukarestig és Stockholmtól Nápolyig majd talán Orbán és sleppje fog előadni a katedráról a magyar vendéghallgatóknak? Mintha nem értenék, hogy itt felsőoktatási csereprogramokról van szó. Ezt a helyzetet csupán pénzzel nem lehet orvosolni. Nettó hazudozás megy, ahelyett, hogy a józan ész és a jó ízlés eleve megakadályozta volna a döntéshozókat abban, hogy a saját embereikkel tömjék tele az egyetemek kuratóriumait.

Végül – hogy mai történéseket idézzek meg – ízléstelen, s ahogy mondani szokás büdös is az öndicséret. Márpedig mi másnak nevezhetnénk a boss szokásos pénteki interjújában elhangzott szavait, mint öntömjénezésnek. Nem elég, hogy mi fizetjük Európában a legmagasabb áfát, a közvetlen környezetünkben nálunk a legmagasabb az infláció, az élelmiszerek és az üzemanyag ára, s a legalacsonyabbak a jövedelmek, de Orbán még büszke is arra a politikára, amely idáig vezetett, s éppen nyomorba dönteni készül a magyar emberek millióit. Szerinte hiányzik a tévedések belátásának bátorsága Brüsszelből, szemben a mi vidékünkkel, ahol – ahogy mondja – bátorság az van, itt vagyunk például mi, vagy személy szerint én is… Örömmel elfogadnám, hogy így van, ha a tévedéseik belátását követően, távozóban látnám végre őket.

Képek forrása: milvengo.com / expondo.hu / mandiner.hu / youtube.com - Cifra Kaloda

Forrás: BloggerBob