kedd, november 28, 2023

Ez a magyar életmódot védelmezni hivatott törvény, rendelet, módosítás, jogszabály vagy mi életbelépett már? Esküszöm, viszketnek az ujjbegyeim. Úgy feljelentenék már valakit.

Megfelelő védelem hiányában ugyanis én nap mint nap veszélyben érzem a személyes magyar életmódomat éppen úgy, mint a nemzetit. Az meg azért mégsem járja, hogy tudjuk, milyen aljas fenyegetések leselkednek rá mindenfelől, mégsem teszünk a védelme érdekében semmit. Ismertetés, meghatározás, megvitatás, érvelés, sőt, nemzeti konzultáció nélkül persze aligha létezik közmegegyezéssel elfogadott definíciója a magyar életmód mibenlétének, ám az tény, hogy ez a két szó így, egymás mellett nagyon jól hangzik.

eletmod1
Tudom, rossz, aki rosszra gondol, de nekem annak ellenére is tetszik ez a magyar életmódot védelmező lelkesedés, hogy érzek némi összecsengést – az eredendően Friedrich Ratzeltől származó, ám ismertté és népszerűvé igazán a Mein Kampfban való megjelenését követően váló – Lebensraum (élettér) foglom akusztikájával. De mondom, a hiba nyilván bennem van, ha erre asszociálok. Hát lehet megkérdőjelezni az ilyen felvetés hátterében meghúzódó végtelenül tiszta és nemes szándékot? Ugye nem. S ki ne akarná óvni, védeni az ősi magyar, sőt az ősmagyar életmódot minden erejével.


Már erősen készülök arra, hogy rettegett hátrafelé nyilazó lovasíjjászként megcselekedjem, amit megkövetel a haza. Még az eddiginél is határozottabban fogok fellépni a magyar életmódot veszélyeztető tendenciákkal szemben. Ígérem, nem fogom szó nélkül tűrni se azt, hogy röhögőgörcsöt előidézve okozzanak ágyék, vagy hasi sérvet a honfitársaimnak, de azt se, hogy a hazai politikai elit nyagyjai és törpe minoritásai agyi katasztrófával fenyegető tevékenységet folytassanak. Jelenleg sajnos működik mindkét mechanizmus.

eletmod2
Még az is meglehet, hogy a feljelentések végtelennek tetsző sorát egy, a góré ellen irányuló beadvánnyal indítom. Megítélésem szerint a természetes magyar életmódnak szerves része a relaxáció, vagy hogy mást ne mondjak, a stratégiai nyugalom, szóval a nix ugribugri. Ezt az alapelvet követhette Pató Pál urunk, legalábbis erre enged következtetni legendás szófordulata: Ej, ráérünk arra még! Én a legnagyobb örömmel tenném magamévá ezt az attitűdöt, csak épp a rezsim nem engedi.


Szokásos péntek reggeli ötletrohama során Orbán Viktor most éppen világháborúval fenyegette meg a magyar népet. Azzal kábított, hogy ilyen közel még soha nem álltunk a lokális háború világháborúvá eszkalálódásához. Ettől én ideges lettem, ami ugye a fentiek értelmében összeegyeztethetetlen a magyar életmóddal. A nemzeti érdekkel meg az ellentétes, hogy a – „háborúban én vagyok az egyetlen reményetek és védelmezőtök” imázst építgető – miniszterelnök mindehhez még hozzátette, az EU-n belül egyedül Magyarország akar valóban békét. Ez azért – az én fogalmaim szerint legalábbis – nettó hülyeség. Mint ahogy az is, hogy rajtunk kívül világszerte is az arabok, a türkök, a kínaiak és az afrikaiak áhítják a békét. Minő egynemű béketábor. A népbutításnak olyan szintje ez, amely érdemes arra, hogy az új jogszabályi környezetben jelezzük ott, ahol majd jelezni kell, mert bizony az én szememben ez is feljelentésre érdemes hülyeség.

eletmod3
Ahogy a magyar életmód ellen van az a kekeckedés is, amellyel minden politikai haszon reménye nélkül szívatjuk a biztonságukat a NATO csatlakozástól remélő svédeket és finneket. Reggel kicsit bogarásztam a Hende Csaba által vezetett nem hivatalos (akkor ugyan milyen?) delegáció látogatásának finn sajtóvisszhangját. Azt kell mondjam, úriemberként bántak velünk. A legprovokatívabb kérdést talán a Helsingin Sanomat felületén találtam: vajon Magyarország Oroszország vagy a nyugat oldalán áll? A Kossuth-on elhangzottak alapján Orbán tutira nem áll a nyugat oldalán. De akkor hol? Két éven belül azért illene eldönteni, Magyarország vajon Orbán pártján áll-e még. S ideje volna, ha az ellenzék is feladná végre a Pató Páltól örökölt magyar életmódját.


Képek forrása: MTI - Benko Vivien Cher / HS - Sami Kero / index.hu

Forrás: BloggerBob

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all