Már értek mindent, csak végtelenül fáj. Egészen idáig tévedésben éltem.

Azt hittem ugyanis, hogy az újságírás legfontosabb feladatainak egyike a hiteles tájékoztatás. Úgy véltem, hogy tulajdonképpen minden további elvárás ebből következik. Hiteles tájékoztatás – ez a legfőbb vezérelv. Ezt a nyomorult emberiséget mindenki átveri. Kérek egy almát – mondom a piacon. Kettő lett, maradhat? – jön a mosolygós válasz. Megszokott termékek nettó súlya csökken, azonos vagy emelkedő árak mellett. Gyurcsány, Soros, Brüsszel meg a migráció felel minden bajunkért! – halljuk naponta a dörgedelmet elemenként, vagy egészében.

Hazugság a miniszterelnökben élő Petőfi, hazugság a rezsicsökkentés, hazugság a csillogó stadionok sokasága, hazugság a tanárbérek emelésének megakadályozása a dollárbaloldal részéről, hazugság mindaz, amit a finnek és svédek szemére vetünk gáncsolva NATO-csatlakozásukat, hazugságokat böfögnek a tankönyvek, hazugság az egészségügy színvonalának emelkedése, átverés az átlagbérekkel kapcsolatban ténynek álcázott adathalmaz és hazudik a média, hazudik a sajtó. Minden hazugság. Átfordulok az ágy másik oldala felé és megkérdezem: Jól aludtál? Macskás nyújtózkodás közben érkezik a válasz: Melletted mindig jól alszom. És nem hiszem el már ezt sem. Ide juttat, hogy mást se hallunk, csak hazugságot.

Mindez persze csak addig okoz fejfájást, ameddig elhisszük, hogy az újságírás feladata a hiteles tájékoztatás. Ha igazán hiszünk ebben, úgy egy olyan illúzióban ringatjuk magunkat, amely szerint van a létezésnek legalább egy olyan terepe, ahol nem üres kifejezés az a szó, hogy igazság. Ahol – szemben az átlagbérek KSH adataival – az igazat mondják, nemcsak a valódit. Mert ez a kettő lényegileg különbözik egymástól. Ennek belátásához még József Attilára sincs szükség. Az átverés legrútabb formája pedig a kettő összemosása. A legmagasabb szinten a politikai elit űzi ezt a sportot. Ki eltitkolva, ki bevallva, de éjjel-nappal ezt csinálják.

Éppen ezért hittem, hogy a hiteles tájékoztatásra mindennél nagyobb szükség van. Hogy ez az újságírás legfőbb missziója ez. Nemcsak afféle kategorikus imperatívusz, hanem sokkal inkább feltétel. Én legalábbis mindig igyekeztem tartani magam ehhez. Ahol ugyanis nem teljesül ez a feltétel, ott nem beszélhetünk újságírásról. Ahol működik, ott a politikus következmények nélkül nem hazudozhat össze-vissza. Ahol nem, ott mást sem tesz. Ez az oka, hogy egy újságíró egyszerűen nem hazudhat. Egyszerre fék és egyensúly. Azt gondoltam, hazug újságíró nem létezik. Mert aki hazudik az olvasóinak, az nem újságíró. Ezért nem tekintem újságírásnak azt, ami a kormánymédiában zajlik. A KESMA-ban, vagy az MTVA-ban.

Ma reggel azonban azzal szembesültem, hogy tévedtem. Normális esetben különösebben nem rázott volna meg a dolog. Gyakran tévedek, főleg, ami az emberek pozitív megítélését illeti. Ez legtöbbször rosszul esik, de aztán előbb, vagy utóbb, a sebeimet nyalogatva túllépek rajta. Viszont a helyzet ezúttal közel sem ennyire egyszerű. Az utolsó menedékem van veszendőben. A legutolsó dolog, amiben még hittem. Az igazságnak a nyilvánosság előtt való kimondásába vetett hit. Nem véletlen, hogy a márciusi ifjak első pontja a szabad sajtó követelése volt. Ma megtudtam, mit jelent ez a szókapcsolat a Fidesz narratívájában. Vígh László országgyűlési képviselő szavaival: „Ma, 2023-ban elmondható, hogy a sajtószabadság azt jelenti számunkra, hogy akinek a tulajdonában van a sajtó, annak az értékeit közvetíti”, illetve „a sajtószabadság azt is jelenti, hogy segít a sajtó nekünk abban, hogy építsük mindazt, amit elkezdtünk.”

Ilyenkor kicsit irigylem Bayer Zsoltot. Az ő nyelvhasználatába lazán belefér egy-egy cifra káromkodás. A neveltetésem azonban engem még mindig visszatart a kurvaanyázástól. Csak hát, ha ez elhangozhat ma Magyarországon, akkor nem tudom, mi marad meg nekünk. Ráadásul Vígh-é nem egy elmeháborodott, elszigetelt vélemény. Ideológiai alapját Orbán Viktor politikai igazgatójától, Orbán Balázstól hallhattuk nemrégiben: „aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot”. A gondolat láthatóan termékeny talajra hullt. Nyomában a hülyeség és a gyalázat együtt szökken szárba, s növekszik majd, akár a gyom, megfosztva bennünket az igazság kimondásába vetett hit utolsó reményétől is.

Képek forrása: szmsz.press / debreciner.hu / kecsup.hu / nepszava.hu

Forrás: BloggerBob