Regős Róbert: Köd
Nagyon szeretném megérteni, mi ez az egész.
Azt, hogy miképp lehet egy szabadságszerető nemzetet nyílt hazugságokkal, megtévesztéssel egy olyan tudatállapotba beleszuszakolni, amelynek eredményeképp elképesztő nagyságrendben lesz úrrá rajta valami akolszellem, vagy mi. Hogy a zseniálisan alkalmazott, mégis primitívnek tekinthető kommunikációs stratégiák alkalmazásával miképp bocsájtható olyan köd az emberek agyára, ami képes a racionalitás minden megnyilvánulását elfojtani, s elfedni, eltakarni, láthatatlanná tenni a legelemibb összefüggéseket.
A Fidesz kommunikációját azért nevezem primitívnek, és nem szimplán egyszerűnek, mivel az egyszerűség egyszerre szimpatikus és működőképes is egyben. Itt azonban nem pusztán valami letisztult beszédmódról van szó, s még kevésbé szimpatikusról. Igaz, ettől függetlenül rendkívül hatékonyan működik. A rezsim narratívája ugyanis olyan ösztönöket szólít meg, amelyeket – úgy gondolom – bátran nevezhetünk kultúra előttinek. Ezek mindegyike ott rejtőzik bennünk, mégis, a civilizáció fontos eleme, hogy képesek vagyunk kordában tartani, ha tetszik uralni őket. Freud szerint minden kultúra alapja ez az önuralom. Nem gondolok nagy dolgokra. Ott van például a biztonságérzet kérdése. Ki ne szeretné azt hinni, hogy védve van a legkülönbözőbb veszélyekkel szemben? Azt, hogy egy olyan közösség tagja, amelyen belül – még ha a rangsor végére kényszerül is – védelmet remélhet.
Amennyiben az ehhez szükséges erő nem adott, úgy egyszerűen meg kell teremteni ennek az erőnek a látszatát. Jól illik ebbe a népbutításba a számonkérhetetlen ígéretek hangsúlyozása. Ott van például, a nyugat hanyatlásának prognózisa. Meggyőződött erről komolyan bárki, aki beveszi ezt a maszlagot? Vagy vegyük példának azt, amit a nyomokban racionalitást is mutató pénzügyminiszter mondott pár éve, hogy tudniillik Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni. Naná, hogy ezért érdemes vállalni megalázást, kisemmizettséget, semmibevételt, s az ennek a felemelkedésnek a zálogát jelentő nemzeti oligarchák tobzódását. Miért kérdőjeleznénk meg annak szavahihetőségét, aki ilyen jövőt jövendöl nekünk?
Vagy ott van az a másik alaphelyzet, amelyet önhibáztatásnak szokás nevezni. Ugyan ki szereti belátni, ha elszúrt valamit. Ha valami vállalhatatlan következményért kizárólag magát okozhatja. Ilyenkor igazán szomjúhozzuk a vigasztalást. Ha valaki arról győzköd, hogy mások vittek rossz utakra engem. Naná, hogy hiszünk neki. Ez a másra mutogatás működik az egyén, de a közösség szintjén is. Nem te hibáztál. Nem mi hibáztunk. Legkevésbé persze a vezér hibázott. Az alfahím soha nem tehet semmiről. Ezzel szemben pontosan megnevezhető, megnevezendő a mumus. Ott van, ő tehet mindenről. Az önbecsülésed azonnal helyre van billentve. Hálás vagy, hogy felmutattak valakit, vagy valamit, akit, vagy amit utálhatsz, gyűlölhetsz a saját nyomorúságodért.
Olvasom a telex.hu-n, a Publicus egy felmérése arra az eredményre jutott, hogy a megkérdezettek 63 %-a szerint az Európában egyedülálló hazai inflációért nem a magyar kormány ilyen-olyan politikája, hanem kizárólag Brüsszel a felelős. Hagyjuk is most azt a kérdést, hogy mit kell Brüsszelen értenünk. Mondjon bármennyire isellent az összes ésszerű érvnek, annyira jó elhinni, hogy nem mi b*sztuk el. Nem mi tehetünk róla. Helyesen döntöttünk, amikor újra Orbán bandáját választottuk, függetlenül attól, ahová országlása tizenhárom év alatt taszította az országot. Ha ugyanis belátnánk, hogy ők a felelősek bármiért, akkor már bennünket – mármint a NER-t, illetve a Fidesz szavazóbázisát – is felelősség terhelne. Ezért inkább elfogadjuk a nyilvánvaló hazugságot. Egyedül Brüsszel hibáztatható, senki más.
Primitív, kultúraelőttes ösztönök kielégítése tartja fenn ennek a rezsimnek a hatalmát. Valahol valaki pontosan tudja ezt és zseniálisan működteti. Nem fabrikál belőle morális problémát a maga számára, mivel a kultúraelőttes világ nem ismeri a morált. Egyáltalán nem ismeri az erkölcsi dilemmákat. Az alfahím mindent visz. A dominanciára való törekvés késztetése felülír mindent. A nagybendőjű szürkehátú gorilla bármit megtehet. Fájdalmas csak az, hogy ez idáig úgy tudtuk, Magyarországon már a civilizáció, a kultúra világának szabályai az érvényesek. Tévedtünk. A köd, amelyet naponta bocsátanak ránk a lenyúlt médián keresztül, elfedni látszik a tiszta körvonalak felismerése iránti eredendő igényünket.
Képek forrása: reddit.com / hvg.hu / origo.hu / vasarnapihirek.hu
Forrás: BloggerBob
