szombat, november 17, 2018
728x90 EU Imagery

Az olyan sportokat, mint a futball, már megszoktuk és normálisnak tartjuk, de vannak olyan versenyek és sportok, amikről ritkán hallunk, ezért őrültebbnek tűnnek az eddig megszokottnál.

Hallottál már a sakkbokszról, a sajtgurításról vagy például a mocsári snorkelingről?

sport

Legyen szó feleségcipelésről vagy sakkbokszról, ezek a különös versengések is éppen olyan szórakoztatóak a sportok kedvelőinek, mint az ismertebb ágazatok, amiket lehet szeretni, lehet utálni, de mindenképpen érdekes, amikor hallunk róluk.

Ember vs. ló

Az eseményt először 1980-ban rendezték meg, és nyíltan az volt a célja, hogy kiderítse, vajon képes-e egy ember hosszútávfutásban legyőzni egy lovat. Azóta is megrendezik minden évben Walesben, ezt a nem túl fair megmérettetést.

 

 

Feleségcipelés

Először Finnországban találkozhattunk ezzel a sporttal, de napjainkra kezd egyre közismertebb lenni, és így már világszerte rendeznek mérkőzéseket. A férfiak párjaikat cipelve szaladnak végig egy akadálypályán és az nyer, aki a legjobb időt futotta. Az eredeti elképzelés szerint a győztesnek a díja annyi sör, ahány kiló a felesége.

Mocsári snorkeling

Ennek a különös versenynek is Wales ad otthont évenként. A versenyzők egy hosszú árkon úsznak végig, ami egy lápvidéken van. Az úszásban akadályozza őket a sűrű, sáros víz, a növények és hogy békatalp van rajtuk, így nem alkalmazhatják a hagyományos úszási technikákat. A snorkellel is nagyon kell vigyázni, mert ebből a vízből egyetlen korty is elég, hogy a legedzettebb versenyzők is öklendezni kezdjenek.

Toe wrestling

A toe wrestlinget, amit magyarul mondjuk lábfej-szkanderként említenénk, kétségkívül azoknak találták ki, akik nem félnek a lábgombától. 1976-ban, az angliai Derbyshireben rendezték meg az első ilyen bajnokságot. 1997-ben a szervezők bejelentették, hogy szeretnék, ha a toe wrestling bekerülne az olimpiai sportágak közé, de ez nem valósult meg. Szerencsére.

Fistball

Ököllabda, faustball, akárhogy is nevezzük, a játék egy kicsit hasonlít a röplabdához. Ötfős csapatok játsszák, az ellenfél térfelére kell átütni ököllel a labdát, ami akár pattanhat is a füves talajon vagy a terem padlóján. Komoly versenysport, és sok bajnokságot rendeznek belőle a világon, de a tévés közvetítlsek közé még nem igazán sikerült betörnie.

Octopush

Ez a játék voltaképpen víz alatti hoki. Apró ütőkkel próbálják a korongot a másik kapujába juttatni a búvárszemüveges sportolók. Valószínűleg azért nem népszerű annyira, mint a vízilabda, mert ilyen meccseknél a lelátókról szinte semmit sem lehet látni a történésekből. Ám az események víz alatti kamerákkal kiválóan közvetíthetők, talán egyszer teret nyer a nagy sportok világában is ez a furcsa játék.

Kickball

A kickball azoknak a gyerekeknek a játéka volt, akiknek nem futotta baseball ütőre, kesztyűkre, labdára, védőfelszerelésre. Voltaképpen egy focilabdával játsszák a baseballt, az ütőt pedig a lábukkal helyettesítik. Napjainkra versenysporttá vált.

Sakkboksz

Azt mondják, a sakknál csak egyvalami mozgatja meg jobban az agysejteket, az pedig a boksz. A tizenegy menetes összecsapás négy perc sakkal kezdődik, amit két perc boksz követ, és amikor a gong megszólal, a versenyzők leülnek sakkozni. Érdekes látni az ilyen meccseket, hiszen természetellenes, ahogy azok, akik az imént még püfölték egymást, pár perc múlva már az intelligenciájukkal próbálnak egymás fölé kerekedni.

Sajtgurítás

Ez egy igen egyszerű sport, ami csupán annyiról szól, hogy a versenyzők legurítanak egy kerekded sajtot a domboldalról, majd utána iramodnak. Aki hamarabb a sajt nyomába ér, azé a nyeremény, ami maga a sajt. Nevezhetjük extrém sportnak, hiszen a lejtőn felbukó emberek akkorákat esnek, hogy annak már a látványa is adrenalint pumpál a szemlélőkbe. A sajtnak egy másodperces előnye van, de szinte lehetetlen elkapni, mert a lejtő aljára már akár több mint 100 kilométer per óra sebbességgel is száguldhat. 1997-ben egy ilyen száguldó sajt elkanyarodott a lejtőn és megsebesített egy nézőt.

A halál fala

Nem hegymászásról van szó, hanem motorsportról. Acélidegek kellenek hozzá és egy hordószerű pálya, aminek a függőleges oldalfalán kell felkapaszkodni a bátor versenyzőknek a motorjukon ülve. A centrifugális erő tartja a függőleges falon a motorosokat. A legtöbb helyen csak látványosság ez a furcsa őrület, amivel cirkuszokban is találkozhatunk. Szerencsére versenysportként még nem jelent meg, hiszen hihetetlenül veszélyes lenne.

Óriástök verseny

Ez a verseny voltaképpen arról szól, hogy a résztvevők kivájt tökökben áteveznek a Pezaquid tavon. Ezek a hatalmas tökök viszont nem olyan engedelmesek, mint egy csónak. Ráadásul, ha túl keveset faragnak ki a belsejükből, akkor nehezek lesznek, ha túl sokat, akkor kilyukadhatnak, megrepedhetnek, elsüllyedhetnek.

Buzkashi

Ez a lovaspóló egy olyan változata, ami már Dzsingisz Kán idejére vezethető vissza. Egy kecske tetemét hajszolják a lovas férfiak. A Rambo filmeknek köszönhetően legalább egy ilyen meccset már azért látott a legtöbb Stallone-rajongó, de feltételezhetjük, hogy a közeljövőben még nem fognak buzkashit közvetíteni az Eurosporton.

Versenyevés

Ennek a „sportnak” rengeteg típusa, ágazata, bajnoksága van. Sok étkezdének saját versenyei vannak, de szervezetek is rendeznek bajnokságokat. Láthatunk hamburger, hot-dog vagy pizza evő versenyeket, de sokkal különlegesebb zabálásokkal is találkozhatunk. Sokan kritizálják ezeket az eseményeket, mert roppant egészségtelenek, de lássuk be, a ketrecharc is egészségtelen, mégis hihetetlen nézettségnek örvend.

Forrás: kamaszpanasz.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all