Szenzációs leletek a római metróban

Fényűző római kori lakóház maradványaira bukkantak mélyen a föld alatt Rómában

a történelmi belvárost is érintő C-metróvonal építése közben. Szenzációs leletet, egy úgynevezett parancsnoki házat találtak a metró Amba Aradam-Ipponio állomás építési munkálatai során, közel ahhoz az ókori laktanyához, amelyet 2016-ban fedeztek fel ugyancsak a földalatti vasút építése közben - írja az erdekesvilag.hu.

A 300 négyzetméteres, 14 helyiségből álló domust 12 méterrel az utcaszint alatt találták. Francesco Prosperetti, a római műemlékvédelmi felügyelet vezetője szerint a mozaikkal és falfestménnyel gazdagon díszített, fürdővel rendelkező, padlófűtéses házban lakhatott a szomszédos kaszárnya parancsnoka Hadrianus császár idejében. Rossella Rea, Róma régészeti főfelügyelője szerint kivételes leletről van szó, mert még soha korábban nem azonosítottak Rómában antik katonai barakkokat, és főként nem ehhez kapcsolódó parancsnoki házat.

Forrás: Rejtélyek szigete
Az Amba Aradam-állomás és környéke kezdettől régészeti kincseskamrának számít, tavaly júniusban például a pompejihez hasonló leleteket tártak fel, köztük egy, vélhetően tűz elől menekülő kutya csontvázát. Találtak két termet a császárkor közepéből, ezek elüszkösödött fa mennyezete és berendezése ugyancsak egy tűzvésznek köszönhetően maradt fenn. Fa csak kivételes környezeti vagy éghajlati feltételek közepette őrződik meg, vagy olyan rendkívüli események alkalmával, mint a pompeji és a herculaneumi vulkánkatasztrófa. Rómában még soha korábban nem találtak famennyezetet az ókorból. A tavalyi Amba Aradam-i leletet az teszi hasonlatossá a pompejihez, hogy a korabeli élet egy meghatározott pillanatát örökíti meg és teszi felidézhetővé – nyilatkozta akkor Francesco Prosperetti. Rómában részben a régészeti ásatásokkal magyarázzák a máris a világ legdrágább metróberuházásaként elhíresült C-vonal építésének elhúzódását. A Forum Romanumig (Colosseumig) vezető három metróállomás átadását 2021-re ígérik.

A C-metró építése 2007-ben kezdődött, a tervezett harmincból eddig 21 állomást adtak át, a költségek az előirányzott 3 milliárd euróról mostanáig 4,5 milliárd euróra (1418 milliárd forint) emelkedtek. Rossella Rea szerint a gigaprojekt áldás régészeti szempontból, mert a metróépítéshez a szokásosnál sokkal mélyebbre ásnak le, és olyan leletek kerülnek elő, amelyek máskülönben talán örökre rejtve maradnának.

Forrás: Népszava