Itt a világ első elektromos jetje, és magyar

Az elektromos meghajtású járművek térhódítása a vizeket is elérte, és az elektromos hajók után most megszületett a világ első electrojetje, a Narke. A fejlesztői szerint nemzetközi szinten is egyedülálló innováció hamarosan készen áll arra, hogy meghódítsa a világ vizeit, és megváltoztassa mindazt, amit a jet-skizésről eddig gondoltunk.

Az electrojet nem jet-ski, hanem egy új vízi jármű kategória, amely a készítők szerint elektromos meghajtása és környezetbarát technológiája révén teremti meg a szabadság élményét. Jelenleg a balatonvilágosi központban zajlanak a jármű fejlesztései, valamint a sorozatgyártásra való előkészítése, hogy 2018 második negyedévében a nagyközönség előtt is bemutatkozhasson az electrojet.

A fejlesztők nem egy átalakított hibrid megoldást akartak létrehozni, hanem egy teljesen új műfajt, amelynek minden részlete – a letisztult formatervezéstől kezdve az alapanyag-felhasználáson át az elektromos meghajtásig – e célnak lett alárendelve. A csapat alapítói között tapasztalt elektromos hajótervező, hajóépítő-mérnök, illetve a stabil gazdasági hátteret biztosító menedzsment egyaránt megtalálható.

A karbonszálas test egy saját fejlesztésű, vízhűtéses, háromfázisú aszinkronmotort, valamint egy Li-ion akkumulátor telepet rejt, amelyek által 55 km/h gyorsaságra is képes. A Narke nemcsak az alapvető technológiai hátterében különbözik a hagyományos jet-ski-ktől, hanem a fejlesztők reményei szerint hangjával és megjelenésével is egy új éra képviselője lehet.

Fotók: Econix

Forrás: HVG