kedd, november 20, 2018
728x90 EU Imagery

Az aszteroida olyan távoli, hogy elemzése több évig tartott.

aszteroida

Képünk illusztráció.

Először észleltek szénben gazdag aszteroidát a Kuiper-övben - az objektum segítheti a Naprendszer történetének megismerését.

A Neptunusz mögött keringő jeges törmelékhalmazban felfedezett aszteroida összetétele arra utal, hogy nem ott alakulhatott ki - írja az MTI. Feltehető, hogy a 300 kilométer széles objektum az óriás bolygók közötti pályájáról vetődött ki a Naprendszer történetének korai, változó időszakában.

"Amikor megérkeztek az első adatok, azt hittük, valamit eltévesztettünk. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a Kuiper-öv többi objektuma" - idézi Tom Seccull a belfasti Queen's University kutatóját a BBC. Ebben a régióban a legtöbb égitest felszíne jeges. A 2004 EW95 jelű aszteroida azonban nemcsak szénben gazdag, hanem rétegszilikátokat, agyagot és zsírkövet is tartalmazó ásványokban is. "Ezek a jellemzők olyan aszteroidák esetében fordulnak elő, melyek kőzete folyékony víz jelenlétében formálódott. Mivel a 2004 EW95 messze van a Naptól, mintegy mínusz 253 fokos, így a felszínén lévő minden víz fagyott lehet. Ez arra utal, hogy valamikor felforrósodott, és a Nap közelében formálódhatott" - mondta Seccull. A Naprendszer kialakulásának egyik, a Grand Tack nevet viselő elmélete szerint a korai Naprendszer meglehetősen vad vidék volt: a Jupiter és a Szaturnusz először a Nap irányába mozdult el, majd visszatért jelenlegi pozíciójába. Ez a folyamat szétszórhatott a Naprendszer külső régióiba néhány olyan korai objektumot, melyek a gázóriások között alakultak ki.

A NASA New Horizons missziója a tervek szerint 2019. január elsején fog találkozni a Kuiper-öv 2014 MU69 jelű, Ultima Thule nevet viselő objektumával. A szakértők reményei szerint a misszió még több információval szolgál a külső Naprendszer ezen régiójának objektumairól.

Forrás: faktor.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all