A középkorban állatoknak is járt ügyvéd, és bírósági tárgyalás

1457-ben Franciaországban, Savigy városában brutális gyilkossági ügyben hozott ítéletet a bíróság.

Az áldozat egy 5 éves kisfiú volt, így érthető módon az egész várost felzaklatta a szörnyű tett; kitüntetett figyelem, és felfokozott érzelmek övezték a tárgyalást. A hét vádlott közül a védőügyvédnek hatot sikerült megmentenie azzal, hogy rámutatott: a szemtanúk valójában nem állítják róluk egyértelműen, hogy tevőlegesen részt vettek volna a gyilkosságban, vagy csak a közelben voltak, de nem tettek semmit. Őket a bíróság fel is mentette. A hetedik vádlott esélytelen volt, rajta megtalálták az áldozat vérét is. Az ítélet akasztás általi halál volt, amit hamarosan végre is hajtottak. Igazság szolgáltatott.

AZ ÜGY ÉRDEKESSÉGE, HOGY EGYÉBKÉNT A VÁDLOTTAK MIND EGY SZÁLIG DISZNÓK VOLTAK.

Fotó: Editorial Image Provider / Getty Images Hungary

Mármint nem átvitt értelemben, hanem egészen konkrét sertések, Sus scrofa domestica, páros ujjú patás, Malacka a Micimackóból, Napóleon és Hógolyó az Állatfarmból. És ez még csak nem is számított akkoriban olyan nagy különlegességnek, Nyugat-Európában ugyanis a középkorban bevett szokás volt az állatok által elkövetett bűnöket az emberekhez hasonlóan bíróságon, ügyvédekkel, tárgyalással, tanúk meghallgatásával, védőbeszéddel, és hasonlókkal. A legkorábbi feljegyzések állatok bírósági tárgyalásairól az 1200-as évekből származnak, és a szokás egészen a 18. századig tartotta magát. A leggyakoribb ügyek emberöléssel kapcsolatosak voltak, a vádlottak lovak, tehenek vagy disznók, a tipikus büntetés pedig vagy kivégzés, vagy száműzetés. Feljegyeztek olyan eseteket is, amikor emberi és állati vádlott is megkapta a fajtalankodás vádját, a szemtanúk beszámolói, illetve a védőbeszédek alapján mindenféle kimenetellel (mindketten bűnösek, csak az ember bűnös, csak az állat bűnös). Olyan is előfordult, hogy egy állatot a fiatal korára való tekintettel mentettek fel a vád alól, mondván, nem volt tisztában a tette következményeivel.

Még ennél is bizarrabbak voltak azok az esetek, ahol kártevőket citáltak bíróság elé a termés megdézsmálásának vádjával. Beszámolók szólnak olyan esetekről, amikor a bíróság hivatalos levélben szólította fel a patkányokat, hogy szíveskedjenek felhagyni a magtárak fosztogatásával, illetve egy olyanról, amikor a csigáknak szabott a bíróság az ítéletében három napos határidőt, hogy elhagyják a veteményeseket. Az egyik leghíresebb ilyen per St. Julien városában zajlott, a mai Franciaország területén, ahol a sáskák kirendelt védőügyvédje azzal érvelt, hogy a sáskajárást nyilvánvaló módon az Úr rendelte el, az ő útjai pedig kifürkészhetetlenek, tehát a rovarok megbüntetése az isteni akaratnak való ellenszegülés, hovatovább blaszfémia lenne. A per 8 hónapon át tartott, és a végkimenetele nem maradt fenn az utókor számára, az ügyet részletesen dokumentáló krónika ugyanis megsérült, és éppen az ezt részletező lapok hiányoznak belőle. Ironikus módon valószínűleg patkányok vagy rovarok rághatták meg. Ez a történet jól illusztrálja azt is, hogy miért voltak egyáltalán ilyesfajta perek: az emberek a középkorban sokkal vallásosabbak voltak mint ma, és az állatokhoz (főleg a haszonállatokhoz, amikkel együtt éltek) más viszony főzte őket. Ugyanúgy Isten teremtményeiként kezelték őket, mint az embereket, és általánosan elfogadott nézet volt, hogy ha egy állat súlyos bűnt követ el, nem lehet csak úgy halálra ítélni, ehhez bíróság (vagy valamilyen egyházi elöljáró) ítélete szükséges.

(Akit részletesebben is érdekel a téma, E.P Evans 1906-ban íródott, The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals című könyvében 200 ilyen eset leírását találja meg)

Forrás: Index