csütörtök, november 15, 2018
728x90 EU Imagery

Washingtonban helyezték üzembe a világ első jeltolmácsgépét, amelyet a magyar SignAll dolgozott ki – írja az ITcafé.

A bejelentés szerint a magyar startup fejlesztése az egyetlen olyan megoldás, amely valós időben képes a siket jelnyelv automatikus szöveggé fordítására. A rendszer a jelnyelvet teljes komplexitásában képes értelmezni és nyelvtanilag helyes, értelmes (angol) mondatokra fordítani. A szoftver kamerák segítségével érzékeli a jeleket, és egy csetfelületen szöveggé alakítja, hogy a jelnyelvet nem beszélők elolvashassák. A másik oldalon pedig a halló fél beszédét beszédfelismerő technológia segítségével dolgozza fel a rendszer, és szintén írott szöveggé konvertálja, amelyet a siket fél elolvashat.

 

Egyre több vállalkozás és szervezet törekszik arra, hogy leküzdje a siket és halló emberek közötti akadályokat. A SignAll technológiája lehetővé teszi a siketek és hallók spontán kommunikációját – mondta Robotka Zsolt, a SignAll vezetője. A cég szimbolikus helyszínen, a siket közösség egyik legfontosabb intézményében, a washingtoni Gallaudet Egyetemen telepítette első rendszerét. A világ egyetlen kifejezetten siketeknek alapított egyetemének új látogatóközpontjában a siket ügyfélszolgálati munkatársak az információs pultba telepített rendszer segítségével folytathatnak párbeszédet a halló látogatókkal.

Ezzel azt is demonstráljuk, hogy a jövőben új karrierlehetőségek nyílhatnak meg a siketek előtt, hiszen akár egy információs pultban is hatékonyan alkalmazhatóak jeltolmács segítsége nélkül – mondta Robotka.

Nem csak a jeleket kell érteni

Az egyetem korábban a rendszer fejlesztésében is aktív szerepet vállalt. "A Gallaudet Egyetem szakértői támogatást és információkat nyújtott az amerikai jelnyelv, a természetes nyelvfeldolgozás és a fordítás területén, a diákok segítségével bővült a nyelvi szótár, és tesztelték a szoftvert is" – mondta el Patrick Boudreault, a Gallaudet Fordítási és Tolmácsolási Tanszék egyetemi docense.

A jelnyelvi fejlesztés megoldásának összetettségét az adja, hogy a jelnyelv nem csupán különálló jelek sorozata, hanem olyan további szempontok is hozzájárulnak a jelentés közvetítéséhez, mint az arckifejezés, a testtartás vagy a tér használata – a SignAll rendszere pedig képes ezeket is figyelembe venni. A világ országaiban eltérő jelnyelveket használnak, a cég első terméke az amerikai jelnyelv és angol beszélt nyelv közötti fordítást támogatja, ezért jelenleg csak az Egyesült Államokban elérhető. Ugyanakkor a cég a jövőben további jelnyelvek feldolgozásával más országokban, így Magyarországon is elérhetővé szeretné majd tenni a megoldását.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all