kedd, november 20, 2018
728x90 EU Imagery

A magány. Nagy-Britanniában kormányzati szinten foglalkoznak az emberek elmagányosodásával, és erre nem kevés pénzt is áldoznak, és stratégiát is kidolgoztak ellene. Theresa May miniszterelnök bejelentette, hogy 1,8 millió fontot költenek különböző közösségi projektekre: kávézókra, galériákra, kertekre.

Az orvosok pedig nemcsak gyógyszereket írhatnak fel majd a pácienseknek, hanem főzőiskolába vagy kertészkedni is küldhetik őket, hogy ezzel vegyék fel a küzdelmet a magány ellen. A miniszterelnök és feltehetően az orvostársadalom is hisz abban, hogy ezek a közösségi tevékenységek jelentősen javítják majd a betegek életminőségét. Az új lehetőségek 2023-tól lesznek érvényben. Az orvosok mellett a postásokat is arra biztatják, hogy időről időre nézzenek rá az egyedül élő emberekre, amikor kiviszik nekik a küldeményeiket.

A brit miniszterelnök szerint a magány korunk egyik legnagyobb egészségügyi kihívása, és olyan betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a szívgondok, a sztrók vagy az Alzheimer.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all