Többet segíthet a leszokásban az elektromos cigi, mint a nikotintapasz

Az elektromos cigaretta hatékonyabb lehet a leszokásban, mint a nikotinpótló eszközök, például a rágógumi, a nikotintapasz vagy az inhalátor - állapította meg egy brit tanulmány. A kutatásban 886-an vettek részt. Azoknál, akik elektromos cigarettát használtak, egy év után 18 százalékos volt az absztinensek aránya, míg a nikotinpótló terápián résztvevők csoportjánál 9 százalékos - írták a londoni Queen Mary Egyetem kutatói a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányban.

ecigi

A tudósok a brit állami egészségügy (NHS) dohányzáselleni programja keretében leszokni vágyó felnőtt dohányosokat három hónapon keresztül vagy nikotinpótló eszközökkel, vagy újratölthető e-cigarettákból álló kezdő csomaggal látták el. A kezdetekkor mindkét csoportnak pszichológiai tanácsadás is rendelkezésére állt.

Egy év után szén-monoxidos mérésekkel ellenőrizték a tartós cigarettaabsztinenciát. Az elektromos cigarettát használók 18 százaléka volt absztinens. Ezt az arányt klinikai tanulmányokban gyógyszerek alkalmazásával sikerült elérni. Az e-cigarettát használók 80 százaléka egy év után is használta az eszközt. Azok között, akik nikotinpótló eszközöket használtak, csak a csoport 9 százaléka vált absztinenssé.

Az eddigi tudományos kutatások arra jutottak, hogy a dohányzásról való leszokáshoz nyújtható legjobb gyógyszeres segítséget a nikotinpótló eszközök jelentik. Ezek a gyógyszermentes eszközökhöz képest 50-70 százalékkal nagyobb sikerrel hatottak. A leghatékonyabb eszköznek eddig a vareniclin nevű hatóanyagot tekintették. A tabletta formában létező gyógyszer ugyanúgy az agy nikotinreceptoraira hat és dopamin-kiválasztást idéz elő, ezért a további cigarettázást már nem tekinti "jutalomnak" az agy.

Az elektromos cigaretták hosszú távú hatásáról ugyanakkor heves vita zajlik nemzetközi színtéren. Vitatott az a kérdés is, hogyan lehet megakadályozni, hogy a fiatalok az e-cigarettákon keresztül váljanak nikotinfüggővé.

Forrás: HVG