Mélyalvásban is lehet tanulni

Mélyalvásban is képes tanulni az ember. Svájci tudósok vizsgálata szerint az ember összetett információkat, például szavakat és jelentéseket is képes alvás közben rögzíteni, majd éber állapotban ismét előhívni. A svájci szakértők eredményeikről a Current Biology című szaklapbanszámoltak be. Peter Young, az alváskutatással és alvástannal foglalkozó német társaság vezetője szerint úttörő tanulmányról van szó: "Ez az alvás megértésének új dimenziója."

A child sleepingFoto: Wikipedia

A tudósok szerint az agy alvás során tudattalanul képes asszociatív dolgok megtanulására. Katharina Henke pszichológiaprofesszor és kollégái, Marc Züst és Simon Ruch, a Berni Egyetem munkatársai 41 résztvevőnek alvás közben fejhallgatón keresztül kitalált szavakat játszottak le, melyeket különböző jelentésekhez kapcsoltak. Az egyik résztvevő például a guga - madár, a másik a guga - elefánt szópárt hallotta. Ébredés után feltették nekik a kérdést: a guga nagy vagy kis tárgy-e, belefér egy cipősdobozba, vagy sem? Ha a szópár második tagja egy bizonyos alvási fázisban érkezett, a résztvevők az ébredés után a fantáziaszavak 60 százalékát helyesen sorolták be a kis vagy nagy kategóriába annak megfelelően, ahogyan álmukban hallották.

Fontos megkülönböztetni az úgynevezett up-state alvási szakaszt: ezek olyan fázisok, melynek során az összes agysejt együttesen aktív. Csak fél másodpercig tartanak és a passzív, aktivitás nélküli (down-state) fázis váltja őket. Azt, hogy melyik szakaszban található éppen az agy, EEG-műszerrel lehet megállapítani, amely méri az agy elektromos aktivitását.

Forrás: Index