A rómaiak egzotikus kis kedvencként tartottak nyulakat

Brit tudósok remek időzítéssel, húsvét előtt közölték a kutatásuk eredményét, miszerint a nyulak a római birodalomban kerülhettek a szigetországba, ahol egzotikus kedvencként tartották őket a tehetősebbek – írja a Guardian. Naomi Sykes, az Exeter Egyetem régészeti professzora ismertette a kutatásuk eredményét. 1964-ben Chichesterben a Fisbourne római kori palotában zajló feltárások során találtak egy kisméretű csontot. Annyira nem keltette fel a figyelmüket, hogy egy dobozban őrizgették egészen 2017-ig, amikor Fray Worley etológus azonosította, hogy valószínűleg egy nyúl maradványaira bukkantak, de a tudósok ennek sem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget. 

27450671 71f46fb7904c985e83d725d42679935e wm

Fotó: Shutterstock

Egészen addig, amíg a csontdarabot jobban meg nem vizsgálták, és ki nem derült, hogy nincsen rajta semmi olyan nyom, ami arra utalna, hogy valaki levágta volna vagy egy állat bánt volna el vele. Még ekkor is csak arra gondoltak, hogy a nyúl egyszerűen ott halálozott el, vagy valaki úgy gondolta, hogy ott lesz a legjobb hely, hogy eltemesse a kedvencét. Aztán a szénizotópos vizsgálat mindent megváltoztatott. 

KIDERÜLT, HOGY A CSONTOK AZ ELSŐ SZÁZADBÓL VALÓAK. 

A Fishbourne palota az egyik legnagyobb római kori palota, ahol Rob Symmons kurátor szerint tehetősebb polgárok is éltek, és mivel nem jellemző, hogy ilyen régi nyúlcsontokat találjanak, így arra következtetnek, hogy csak a tehetősebbek tarthattak nyulakat, azt is egyfajta egzotikus kedvencként, és valószínűleg spanyol vagy portugál területről vitték át a szigetre. 

Az még mindig nem egyértelmű, hogy a nyulak hogyan kapcsolódnak a húsvéti hagyományokhoz, mindenesetre talán ez a felfedezés is segíthet abban a több egyetemet érintő közös projektben, ami az angliai húsvéti tradíciók eredetét kutatják. 

ATTÓL FÜGGETLENÜL, HOGY A RÓMAIAK KIS KEDVENCKÉNT IMÁDTÁK A NYULAKAT, AZ ÁLLATVÉDŐ SZERVEZETEK TOVÁBBRA IS FELHÍVJÁK A FIGYELMET, HOGY HÚSVÉTRA NYULAT AJÁNDÉKOZNI FELELŐTLENSÉG, DE A KÖLCSÖNZÉS SEM JÓ ÖTLET. 

 Forrás: Index