szombat, augusztus 24, 2019
728x90 EU Imagery

A londoni Queen Mary University friss kutatása szerint a korábbi tanulmányokkal ellentétben a kávéfogyasztás nem köthető a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához. Olyannyira nem, hogy akár napi huszonöt csészével is meg lehet inni belőle anélkül, hogy az növelné az artériák megkeményedésének kockázatát – írja a Telegraph.

28053019 afc05514648a2788ceb412aca08b9ff0 wm

Kép: Sergei Malgavko / Getty Images Hungray

A Steffen Petersen által vezetett kutatást részben a szív- és érrendszeri betegségek ellen küzdő British Heart Foundaton finanszírozta, az eredményeit pedig hétfőn mutatták be Manchesterben a British Cardiovascular Society konferenciáján. A kutatók összesen 8412 embert vontak be a projektbe, akiket háromfelé osztottak a következő módon:

  • az első csoportba kerültek azok, akik kevesebb mint napi egy kávét isznak,
  • a másodikba azok akik egy és három csésze között fogyasztanak,
  • a harmadikba pedig azok, akik több mint három csésze kávét isznak minden nap.

A résztvevőket aztán részletes vizsgálatoknak vetették alá, ezekből pedig kiderült, hogy ha valaki napi huszonöt csésze kávét fogyaszt, annál sem lesz nagyobb az artériák megkeményedésének a kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint egy csészényit isznak meg. Az eredményeket aztán az életkort, a súlyt, sőt a dohányzást vagy nemdohányzást figyelembe véve is megvizsgálták, de így sem változtak az eredmények.

Ebben a tanulmányban még nem tudtunk okozati összefüggést kimutatni, de jelenleg úgy tűnik, hogy a kávé közel sem annyira káros az artériákra, mint azt a korábbi tanulmányok alapján gondolná az ember.

– mondta Dr. Kenneth Fung, az egyik kutató, aki azt is megjegyezte, hogy a legtöbbet fogyasztó csoport átlagban napi öt kávét ivott, őket pedig a jövőben is szeretnék tovább vizsgálni, hogy tanácsokat tudjanak adni egy esetleges biztonsági határvonal meghúzásához.

Egy másik kutató azt hangsúlyozta, hogy a tanulmány lényegében megcáfolja a kávé állítólagos káros hatásainak egyikét, ráadásul egy olyan problémát, ami régóta foglalkoztatja a kutatókat és a médiát egyaránt. 

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!