csütörtök, augusztus 22, 2019
728x90 EU Imagery

Az egész világ felbolydult, amikor a január elsején hivatalba lépő Jair Bolsonaro szélsőjobbodali brazil elnök az őt támogató nagyipari lobbi keze alá játszva első intézkedései között eltávolította az Amazonas medencéjének gazdasági kiaknázása – azaz természeti értékei elpusztítása – előtt emelkedő intézményi-jogszabályi akadályokat.

A teljes joggal a Föld tüdejének nevezett amazonasi esőerdő 20 százaléka már amúgy is eltűnt, és ha a jelenlegi ütemben – vagy annál is gyorsabban – vágják ki a fákat, azt az egész bolygó meg fogja érezni.

Bajban az élet atyja

Azonban nemcsak a világ legnagyobb vízhozamú folyója, hanem a leghosszabb is egyre nagyobb veszélyben van. A Nílus vízhozamában egyre több a zavar, és ezek a zavarok a Hérodotosz görög történetíró által a Nílus ajándékának nevezett Egyiptomban válságok egész sorával fenyegetnek. Ez nem is csoda, hiszen a Közel-Kelet legnagyobb, 98 milliós országának élete ma is csaknem ugyanolyan szorosan kötődik a folyóhoz, mint 5000 éve, amikor az időszámítást, a kozmológiát, a társadalmi hierarchiát, mindent az „élet atyjá”-nak nevezett folyó ciklikus áradásához igazítottak.

Ez a ciklus már az Asszuáni-gát 1970-es befejezése után felborult, de akkor még élt az ígéret, hogy az egyenletes, kiszámítható vízhozam és a modern mezőgazdasági módszerek frigye tartós jólétet biztosít Egyiptomnak és az egész Nílus-régiónak. A népességrobbanás és a klímaváltozás hatásainak begyűrűzésével ez az ígéret egyre tarthatatlanabbnak tűnik.

28587599 650061ce081f7056754723ea1b40ef5b wm

Asszuáni-főgát a Nílusnál
Fotó: Eye Ubiquitous / Getty Images Hungary

A Nílus változásai nem írhatók le egyszerű jelenségekben – mint ahogy maga a klímaváltozás sem arról szól, hogy „melegebb lesz”, vagy „kevesebb lesz az eső”. Egy sor jelenség egyre gyorsabb és egyre kiszámíthatatlanabb globális pingpongmeccsének nyitó szervájánál tartunk. 

A több mint hárommillió négyzetkilométeres vízgyűjtő területet átfogó, délről északra 6650 kilométeren át kanyargó Nílus vízhozama is egy nagy játszmába illeszkedik (melybe még a csendes-óceáni El Niño és La Niña dinamikája is közbe szokott szólni). A kutatások alapján

  • a Nílus forrásvidékén alapvetően a korábbi évtizedekben mértnél több csapadék esik, de igen rendszertelenül és egyenetlen megoszlásban.
  • Az özönvízszerű esőzések elmossák az etióp földművesek számára létfontosságú termőtalajt, és eltömítik a szabályzásért felelős gátak vízáteresztő csatornáit.
  • Előrejelzések szerint egyre kevesebb lesz a 70-100 köbkilométeres vízhozamot hozó „normális” év, és egyre több lesz az aszály vagy a mindent elmosó árvíz.
  • Ráadásul a Nílus vizére egyre többen pályáznak. 1960 óta megnégyszereződött a Nílus menti országok lakossága, és 2050-re már alsó hangon félmilliárd ember lesz a folyó vizére utalva. A felelőtlen vízgazdálkodás hatásai így megsokszorozódnak; ahogy a BBC-nek egy etióp mérnök – egyben csődbe ment halász – bevallotta: „Mindig rosszul bántunk a folyóval, de azzal áltattuk magunkat, hogy úgyis elég nagy ahhoz, hogy ezt elviselje. Csakhogy lehet, mára túl sokan lettünk olyanok, akik rosszul bánnak vele."
  • Ez a ráutaltság annál is erősebb, mivel a Nílus kilométerek ezreit teszi meg a Föld legszárazabb és legmelegebb vidékein – olyan területeken, amelyek a hőmérséklet emelkedése miatt hamarosan a lakhatatlanság szélére sodródnak.
  • A meleggel együtt a sivatag is egyre jobban beeszi magát az egyes helyeken eleve csak 150 méter széles termékeny parti sávba. Felmorzsolja a termőföldet, amit a hagyományos eszközökkel – például pálmalevél védőkerítésekkel vagy talajmegkötő fákkal – sem tudnak megállítani.

A folyó éghajlatváltozásból és klasszikus szennyezésből fakadó problémái Etiópiában, Szudánban és Egyiptomban meglehetősen hasonlók, de talán utóbbi példája illusztrálja a legjobban azt, hogy a Nílus gyengélkedése hogyan ássa alá egy egész ország egészségét.

Egy betegeskedő zöld csík

Egyiptom ugyanis demográfiai szempontból gyakorlatilag nem más, mint egy, a Nílushoz tapadó zöld csík: miközben a folyó völgye az ország területének 5,5 százalékát teszi ki, a népesség 95 százaléka ide összpontosul. Egyiptomban ráadásul még az északi partvidéken is alig esik évi 200 milliméter eső (összehasonlításképpen: Magyarországon az elmúlt 30 év átlaga 600 mm), Kairótól délre pedig már szinte teljes a szárazság. Így azután nem csoda, ha az ország vízigényének 90 százalékát a Nílus fedezi.

A csaknem 100 millió ember, a mezőgazdaság és az ipar mohón issza fel a tartalékokat: a vízdeficit eléri az évi 20 milliárd köbmétert – azaz ennyivel nagyobb a fogyasztási igény annál, mint amit a folyó biztosítani tud. Nem csoda, ha az egy főre jutó vízmennyiség 1947 óta a negyedére csökkent, és

2025-RE AZ ENSZ PROGNÓZISA SZERINT BEÜT AZ ABSZOLÚT VÍZHIÁNY.

28587993 fb3f107ee0e375e9f999972ad7d71743 wm

Nílusban mosó nők az egyiptomi Aswannál
Fotó: Insights / Getty Images Hungary

Az öntözővíz szűkös, elosztása átláthatatlan; ráadásul – hogy, hogy nem – sokszor csak a protekcióval rendelkező gazdák csatornáiba jut belőle. A minősége is pocsék, hiszen Kartúm nagyságú, többmilliós városok engedik bele a szennyvizet. Az egyiptomi gazdák így a föld alatti vízkészletet csapolják meg, azonban ezzel a gyakorlattal már középtávon is csak ártanak maguknak, ugyanis elősegítik a talaj szikesedését. Egy 2016-os tanulmány szerint az ország 2050-re el fogja veszíteni termőterülete egyhetedét.

Mára a folyami halászatnak is leáldozott. A Nílusban élő fajok fele – részben az Asszuáni-gát által megzavart szaporodási gyakorlatnak köszönhetően – kipusztult, a vízminőség miatt pedig a halak húsa nehézfémekkel és szervetlen nitrogénnel szennyezett. A halgazdálkodás hangsúlya a folyóról egyre inkább a mesterséges tavakra helyeződik át. Ez a jelenség azonban – a mezőgazdasági termelés visszaesésével együtt – azzal jár, hogy tömegek veszítik el a munkájukat, és indulnak el szerencsét próbálni a nagyvárosokba.

És itt szembesülnek azzal, hogy egy 20 milliós városban még nagyobb problémát jelenthet a vízhez való hozzáférés. A nyolcvan év alatt tizenötszörösére növekedő Kairóban a Nílus alacsony vízállása, illetve a belső migráció üteme mögött messze lemaradó városfejlesztés miatt rendszeresek a vízkimaradások, egyes negyedekben a legmelegebb hónapokban csak napi három órára nyitják meg a vezetékeket. A rossz minőségű, sok helyen házilag barkácsolt vezetékek miatt az a paradox helyzet állt elő, hogy

A VÍZHIÁNY MELLETT ÓRIÁSI PAZARLÁS FOLYIK, A VÍZ 35 SZÁZALÉKA VÉSZ EL A VEZETÉKEK HIBÁI MIATT.

A víz jórészt ihatatlanná vált, így a lakosok rászorulnak a flakonos vízre, ami nemcsak a lakosság pénztárcájának, hanem a környezetnek is újabb pofont jelent. Egyiptom a műanyag újrafelhasználását tekintve a világ 7. legrosszabbul teljesítő országa.

A turisták rengeteg vizet isznak

A Nílussal kapcsolatos problémák közül nem lehet kihagyni a turizmust sem, ami egyfelől önmagában is súlyos környezeti terhelést jelent, másfelől a Nílus vízmennyiségnek csökkenése visszahat az ország turisztikai vonzerejére is. A 2011-es forradalom, majd a súlyos terrorcselekményeket követő mélyrepülés után Egyiptomba 2018-ban már csaknem 9 millió, idén pedig várhatóan 10-12 millió turista érkezik. A kormány ezt a számot akarja még magasabbra feltornászni: a turisztikai miniszter konkrétan 2020-ra 20 millió turistát vizionál, akik 20 milliárd dollárt hagynának az országban.

Azonban a sok turista rengeteg vizet fogyaszt. És itt nem is csak a melegben elfogyasztott literekre kell gondolni, hanem a szállodák díszparkjaira, úszómedencéire vagy a sivatag közepén zöldellő golfpályákra. Másfelől az alacsony vízállás miatt sokszor le kell fújni a folyami turistahajó-járatokat Luxorba vagy Asszuánba – a 2017-18-as szezonban 40 járatot töröltek, az üggyel a kormány válságtanácskozáson foglalkozott –, és a járatok körüli bizonytalanságok miatt komoly gondba kerültek a kirándulóhajókat üzemeltető cégek.

28588065 2a6617ebc1530d8f23ee407c9f214e69 wm

A Nílus (középen) műholdképe, jobbra a Vörös-tenger látható
Fotó: NASA

A kormány néha maga a probléma

Az egyiptomi bürokraták természetesen nem a sajtóhírek hatására csaptak a homlokukra; az országnak külön vízforrásokért felelős minisztere van, ráadásul a Nílus stratégiai jelentőségét érzékelteti, hogy 2010 óta a nemzetközi vízmegosztásáról szóló tárgyalások az Egyiptomban legfontosabbnak számító tárca, a hírszerzési és belbiztonsági minisztérium felügyelete alá tartoznak.

Az ország új, kreatív megoldásokkal kísérletezik. Huszein Gadain, az ENSZ élelmezésügyi világszervezetének elnöke szerint

az egyik prioritás az innováció, hogy Egyiptom a legtöbbet hozhassa ki a vízkészletéből.

Ennek érdekében a kormány egyebek mellett

  • elterjesztené a napelemes öntözőrendszereket, amelyek olcsóbbak és megbízhatóbbak, mint ha az elektromos hálózatra lennének kötve;
  • szélesebb körben terjesztené el a ma még csak az öntözött területek tizedén jelen lévő korszerű módszereket, például a szintén nem túl csapadékos Izraelben sikertörténetnek számító csepegtetéses öntözést;
  • tavaly a kormány gigantikus, húsz év alatt 50 milliárd dolláros kiadással járó sólepárló-építési programot jelentett be;
  • de a szélesebb összefüggésekre – konkrétan arra a kilátásra, hogy 2050-re Egyiptom lakossága meg fog duplázódni – való tekintettel radikális családpolitikai lépéseket is meghirdetett a túlnépesedés enyhítéséhez.

A megoldásokban azonban a kormányzat hátráltató tényező is lehet. Egyfelől az autoriter rezsimeknél megszokott módon beteges félelem uralkodik attól, hogy beismerjék a válságos helyzeteket, netán a kormányzat hibáit, mulasztásait. A 2013-ban puccsal hatalomra került, azóta lényegében diktatúraként működő Szíszi-kabinet sokszor nagyobb energiákat fordít a problémák eltussolására, erőből való megoldására, mint a probléma gyökerének megragadására.

sínai felkelés kapcsán már láthattuk, hogy az ország egyik legfontosabb stratégiai kérdésének tartott terrorizmus ügyében évek óta nem sikerül valódi megoldást találni. A Nílus haldoklásáról író tudósítók közül is többen számoltak be arról, hogy a riportok során végig tisztviselők kísérgették őket, és úgy érezték, az eléjük tolt interjúalanyokat is gondosan felkészítették, meddig mehetnek el a panaszkodásban. A haltelepítéstől a vezetékek karbantartásáig sok kulcsfontosságú feladatot a forráshiánnyal küszködő kormányzati szervek egyszerűen nem tudnak teljesíteni.

28588159 e1087695b62c374c49c1074c0ee17cff wm

Vízpumpák a Nílusban a szudáni Saï szigetnél
Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary

A víz hiánya és minősége miatti komoly társadalmi-politikai válság ma már nem a jövő ígérete, hanem a jelen valósága (és akkor még a Nagy Etióp Reneszánsz Gát miatti regionális konfliktusról nem is beszéltünk). A vízhiány miatt az agráriumból az elmúlt évtizedben – különösen a kaotikus 2011 és 2013 közti időszakban – tömegek menekültek a városi szolgáltató szektorba vagy iparba, csakhogy ott is csak a jó makrogazdasági adatok által elfedett megélhetési gondokkal és romló életminőséggel szembesülnek, ami új politikai nyugtalanságot szül.

EZEKNEK AZ EGYSZERŰ ANTIKORRUPCIÓS ELÉGEDETLENSÉGTŐL A RADIKÁLIS ISZLAMISTA TERRORIZMUSIG ELÉG SOK KIMENETELE LEHET.

A szövegben nem jelölt források:

(Borítókép: Nílus 2010. október 28-án készült esti képe a Nemzetközi Űrállomásról. Fotó: NASA)

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!