Továbbra sem tudni, miért állt le az európai GPS 24 műholdja

Az európai navigációs rendszer egyre pontatlanabbá válik: jelenleg 500 méteres tévedéssel dolgozik, ám ez bizonyos helyzetekben még mindig elfogadható. Lassan egy hét telik el azóta, hogy az Európai Unió Galileo navigációs rendszeréhez tartozó műholdak felmondták a szolgálatot. A szakembereknek annyit már sikerült megfejteniük, hogy a probléma az olaszországi földi egységgel van, de ennél közelebb nem kerültek a probléma megoldásához.

A műholdak állapotát jelző weboldalon ahogy a korábbi, úgy a mostani cikkünk írásakor is érzékelni a bajt: a 26 egységből 24 nem működik, kettőnél pedig a "tesztelés alatt" állapotjelzés olvasható. Vagyis ezekről sem mondható el, hogy minden rendbe lenne velük.

A navigációs jelek vizsgálatát elvégző olaszországi Navigation Signal Analysis and Simulation (NavSAS) úgy döntött, megvizsgálja, mi lehet a baj, és jó néhány érdekes dolgot talált a Galileo jelében. Például azt, hogy a GPS-jelek egyre pontatlanabbakká kezdenek válni – írja a The Register.

muhold1

© ESA

A beszámoló szerint emellett az is probléma, hogy van olyan jel, amit teljesen jónak mutat a rendszer, holott annak elérésével is probléma van. A szakemberek szerint ennek több oka is lehet, például az, hogy maga a rendszer még "nem vette észre", hogy gond van, mert egyéb problémák megoldásán fáradozik. Ez viszont azt eredményezi, hogy a Galileo mostanra

több mint 500 méteres pontatlansággal dolgozik.

Persze ez még mindig jobb annál, mintha egyáltalán nem működne a helymeghatározás, hiszen egy hegyekben vagy sivatagban elveszett embert még mindig meg lehet találni.

muhold2

© ESA

A Galileót működtető szervezet szerint a rendszer még mindig a tesztelés fázisában van, így egyelőre nem okoz nagy gondot a kiesés – a felhasználókat az amerikai GPS-re terelték át.

Ez a magyarázat ugyanakkor egy-két napig még elmegy, egy hét után azonban már erős a gyanú, hogy nem egy egyszerű meghibásodásról lehet szó. Pláne úgy, hogy nem sok információt osztanak meg a hibával kapcsolatban.

A Galileo szakértői most azt kérik a felhasználókat, osszák meg, miként hatott a meghibásodás a tesztelési vagy a kereskdelmi tevékenységükre. Ezek alapján ugyanis később könnyebb lehet majd orvosolni a helyzetet.

Forrás: HVG