Bemutatták a tokiói olimpia eldobott telefonokból és laptopokból készült érmeit

A 2020-as tokiói olimpia azért is érdekes lesz, mert a dobogósok e-hulladékból készült érmeket vehetnek majd át.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a 2020-as tokiói olimpia érmei elektronikus hulladékból kinyert fémből készülnek, de be még nem mutatták őket – egészen mostanáig. Íme: 

erem
A szervezők már hónapokkal korábban azzal kampányoltak, hogy a tokiói eseménynek minden korábbinál zöldebbnek kell lenni, ezért különös tervet eszeltek ki: elektronikus hulladékok gyűjtésébe kezdtek, hogy az azokból kinyert fémet újrahasznosítsák. A felhívás példátlan összefogást eredményezett, telefonokból, laptopokból és egyéb elektronikai cikkekből is óriási mennyiséget kaptak kézhez. Ráadásul nem csak vállalatok és irodák jelentkeztek, hogy hozzájárulnának az akcióhoz: magánszemélyek is küldték a szemetet, s nekik is hála rengeteg, közel 48 ezer tonna hulladék gyűlt össze. A szervezők már a projekt előtt közölték, hogy a medálok elkészítéséhez konkrét anyagmennyiségre van szükségük: a hozzávalók képzeletbeli listáján 30,3 kiló arany, 4100 kiló ezüst és 2700 kiló bronz szerepelt. Utóbbi már tavaly júniusban, néhány hónappal később az arany és az ezüst nagy része is meglett, idén márciusra pedig a hiányzó mennyiség is összegyűlt.

A szervezők akkor már arról küldtek tájékoztatót, hogy ne küldjenek több hulladékot, mert a projekt biztosan összejön. Egyébként nem csak az érmek készülnek zöld módszerrel, a dobogókat ugyancsak újrahasznosított anyagból építik fel: 100 pódiumot készítenek, ezekhez 45 tonna műanyagot használnak el.

Forrás: HVG