A Facebook tévés okossága is hallgatózni fog, de azt mondják, ki lehet kapcsolni

A Bloombergnek árulta el a Facebook, hogy az új Portal eszközük által begyűjtött hangokat is elemezni fogják a cég külsős munkavállalói. Ha valaki mégsem szeretné, hogy ilyen történjen, a megosztást ki lehet majd kapcsolni – legalábbis ezt ígérik. Az utóbbi hónapokban történt adatvédelmi botrányok miatt sokakat meglepett a Facebook, amikor szerdán bejelentette: piacra dobnak egy, a tévéket felokosító eszközt, amivel lényegében a nappalinkra is rálát majd a közösségi oldal.

A novembertől 5-től kapható Portal TV a semmiből jelent meg, és természetesen szoros kapcsolatban áll majd Facebook-fiókunkkal is. Éppen ezért vált fontos kérdéssé, hogy az eszköz vajon begyűjti-e a felhasználók hangutasításait, illetve a múltkori esethez hasonlóan ezeket is "ellenőrzi-e" majd a cég külsős stábja. A Facebook a Bloombergnek küldött tájékoztatásában igennel válaszolt a kérdésre, de hangsúlyozták: a mostani fejlesztést sokkal komolyabb átláthatóság mellett tervezték, a felhasználóknak nagyobb kontrolljuk lesz fölötte.

A cég hardveres részét vezető Andrew Bosworth közölte azt is, hogy a begyűjtött hangminták nem kötelező mód vándorolnak majd a külsős partnerek felé, aki nem akar ilyesmiben részt venni, kikapcsolhatja. (A külsősök a mintákat meghallgatják, és összevetik a gép által rögzített hanggal, így fejlesztve azt.) Bosworth ugyanakkor hozzátette, hogy a kikapcsolás lehetősége nem gyárilag beépített funkció, azt egy utólagos szoftverfrissítéssel teszik majd a rendszerbe.

Ami a messengeres részt illeti: a technikai vezető közölte, az üzenetküldőn át megosztott hangmintákkal kapcsolatos munkák továbbra is szünetelnek. A Facebook azt követően döntött így, hogy a napvilágra került: a cég nem csak begyűjti azokat, a nyilvánosság számára ismeretlen munkatársaknak további elemzés céljából folyamatosan átadja. A botrányok fényében különösen érdekesnek tűnik, vajon mekkora piaci hasznot remél a közösségi szolgáltatás új termékétől, ami ugyan nem drága, de ismét azokkal dolgozik, amik lassan többet érnek, mint a pénz: a személyes adatokkal. Márpedig a Facebook több alkalommal követett el hibákat, amikor épp ezeket kellett volna megfelelően kezelnie.

Forrás: HVG