Auto-sörgyár szindróma

Egy 46 éves férfi bélflórájában annyira elszaporodott a sörélesztő, hogy gyakorlatilag képes sört főzni az emésztőrendszerében – írja a furcsa felfedezésről a New Scientist.

Az egyébként teljesen egészséges férfi zavartnak érezte magát, émelygett és gyakran a memóriája is kihagyott. Több orvoshoz is elment, de semmi rendellenességet nem találtak nála, viszont a tünetei miatt ott kellett hagynia a munkáját is. Később egy pszichiáter antidepresszánsokat írt fel neki, ami szintén nem javított a helyzetén.

Néhány hónap múlva épp vezetett, amikor a rendőrök megállították, és kiderült, hogy az alkoholszintje olyan magas volt, mintha 20 egységnyi alkoholt fogyasztott volna. Hiába mondta, hogy nem ivott, a rendőrök nem hittek neki. Aztán egyik nap elesett, beverte a fejét, ami miatt kórházba került. Ott is azt javasolták, hogy talán kevesebbet kellene innia, hiába állította, hogy egyáltalán nem ivott. Viszont rájött, hogy tényleg valami gond lehet, ha annak ellenére kezdi mindenki azzal, hogy tegye le az alkoholos italokat, hogy tulajdonképpen nem is iszik.  

EZÉRT ELMENT EGY GASZTROENTEROLÓGUSHOZ, AKI NAGY MENNYISÉGŰ SACCHAROMYCES CEREVISIAE GOMBÁT MUTATOTT KI A FÉRFI SZÉKLETÉBEN, AMI KÖZNAPI NYELVÉN NEM MÁS, MINT A SÖRÉLESZTŐ. 

A tesztek kimutatták, hogy egy kézműves sörfőzdévé alakult az emésztőrendszere, és minden alkalommal, mikor szénhidrát jut a szervezetébe, a véralkoholszintje megemelkedik, azaz  tulajdonképpen az evéstől lesz részeg. 

A jelenségnek neve is van, ez az auto-sörgyár szindróma, és meglehetősen ritka betegség. Akkor alakulhat ki, ha a bélrendszer mikrobiomjának összetétele felborul, és olyan mikrobák szaporodnak el, amik a szénhidrátot alkohollá alakítják. A férfinál úgy tűnik, hogy  egy antibiotikum váltotta ki a bélrendszere mikrobiomjának megőrülését, legalábbis erre utal, hogy 2011-ben fedezte fel magán az első tüneteket, nem sokkal az után, hogy egy sérülése miatt antibiotikumos kezelést javasoltak neki az orvosai. 

A férfit a Richmondi Egyetem orvosai, Fahad Malik és kollégái vizsgálták ki, és most sikerült először kimutatni, hogy az auto-sörgyár szindrómát okozhatja antibiotikum is. A sörélesztő, egyébként normál esetben is megtalálható a bélflórában, de csak akkor okoz gondot és állandó részegséget, ha elszaporodik. Kutatók egyébként kimutatták már Klebsiella baktériumok elszaporodása és a Chron-betegség kapcsán a Candida albicans baktériumok elszaporodása miatt is az auto-sörgyár szindróma kialakulását.

A férfi egyébként nem annyira lelkesedett ezért az állapotért, ezért orvosai hatására probiotikumokat és gombaölő kezelést kapott, és szigorú alacsony szénhidrát tartalmú diétát kellett tartania, hogy csökkenjen a sörélesztő mennyisége a bélrendszerében. Most már két éve tünetmentes, azaz józan. 

Hihetetlenül boldog volt, ahogy elkezdtek múlni a tünetei. Előtte senki sem hitt neki. Se a nővérek, se a rendőrök, se a munkaadók, sőt még a saját családja is azt hitte, hogy zugivó. Most már nem kell antidepresszánsokat szednie, visszakapta a munkáját és az életét

– mondta a férfi kezelőorvosa.

Forrás: Index