vasárnap, szeptember 20, 2020
728x90 EU Imagery

Egy friss brit kutatás szerint az állatvilágra olyan nagy hatással bír az emberek okozta zaj, hogy itt az ideje, hogy globális szennyezőfaktorként kezeljük.

A Queen’s University Belfast kutatói szerint az emberi zaj mindenhol jelen van, és mindenhol zavarja az állatokat, ezzel hosszú távú következményeket okozva – írja a Science Alert tudományos hírportál. A Biology Letters tudományos folyóiratban megjelent tanulmány megjegyzi, hogy a szárazföldön a zsúfolt városi környezet és a járművek, a levegőben a repülők, a vízben pedig a nagy hajók okoznak problémát, különösen a bálnákra, amelyeknek megzavarhatják a kommunikációját, ami miatt az állatok akár el is tévedhetnek.

suket1
Fotó: iStock
A kutatók egy metaanalízissel kiderítették, hogy nem csak néhány állatfaj érzékeny ezekre a zajokra, hanem valójában nagyjából mindegyiküket érinti valahogy a dolog. Meglepődve tapasztalták, hogy a legkisebb rovaroktól egészen az olyan tengeri óriásokig, mint amilyenek a bálnák is, majdnem minden fajt érint a zajszennyezettség. Bár egyértelmű a reakció az emberi zajra, azért nem mindegyik faj számára hátrányos a jelenség. A denevérek például megzavarodhatnak, ez azt okozhatja, hogy kevesebb prédát tudnak elejteni – ez viszont jó hír a rovaroknak, amelyeknek kevesebb és ügyetlenebb ragadozókkal kell szembenézniük. De az is lehet, hogy a rovarok is megzavarodnak a sok impulzustól, aminek hatására nehezebben menekülnek el az ügyetlen ragadozóik elől. Egyelőre nem tiszta, hogy pontosan milyen következményei vannak a hosszú távú zajszennyezettségnek, de a kutatók szerint mindenképpen globális problémaként kell kezelni, és mélyebben kell kutatni a hatásait. Az biztos, hogy a hangokra érzékenyen reagáló állatfajok nem profitálnak abból, hogy földön-vízen-levegőben zajongunk, éjt nappallá téve.

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all