Összeállt az Apple, az Amazon és a Google

Az összevisszaság helyett végre egyértelműen szabványosítva lehetnek az okosotthonok eszközei egy új munkacsoport, illetve szabvány létrehozásának köszönhetően. A munkában igazi technológiai nagyágyúk vesznek részt.

CHIP, azaz Connected Home over IP projektnek nevezték el azt az okosotthonokra vonatkozó hálózati szabványt, amelynek célja az egységesítés. A szabványosításért felelős munkacsoport mögött olyan nagy nevek állnak, mint az Amazon, az Apple, a Google, illetve a Zigbee Alliance (amelynek igazgatósági tagvállalatai például az IKEA, a Legrand, a Silicon Labs vagy a korábbi Philips Lighting, azaz a Signify).

A projekt célja az intelligens otthoni eszközök, a mobilalkalmazások és a felhőalapú szolgáltatások közötti kommunikáció lehetővé tétele, valamint az IP-alapú hálózati technológiák meghatározott sorozatának kijelölése az eszközök tanúsításához. A résztvevők azt várják, hogy a technológia fejlesztésének közös megközelítése felgyorsíthatja a protokoll kidolgozását.

A szabvány célja kettős: a felhasználók oldaláról javítaná az intelligens eszközök kompatibilitását, a fejlesztők számára pedig jelentősen leegyszerűsítené a fejlesztési folyamatot, csökkentené a költségeket. Csupán egy példa arra, mit hozhatna magával az új szabvány: a munkacsoport új weboldalán, a gyakran ismételt kérdéseknél szerepel egy olyan válasz is, amely szerint a Connected Home over IP-n keresztül könnyebb volna az Amazon Alexát, a Google Assitantet és az Apple Sirit egyaránt támogató eszközök fejlesztése, azaz a jövőben olyan készülékek is megjelenhetnének, amelyek mindhárom asszisztenssel elboldogulnának.

A szabvány nyílt forráskódú lesz, és a GitHubon keresztül lehet majd elérni a referencia implementációval és a támogató eszközökkel egyetemben. A jelenlegi ütemterv szerint 2020 végén adnák ki a CHIP specifikáció tervezetét és előzetes referenciáját. A CHIP projekt elsősorban az új eszközökre fókuszál, és nem helyettesíti a HomeKit alkalmazást vagy más gyártók szabadalmaztatott megoldásait. Az Apple szavaival élve: a tervezett protokoll kiegészíti a meglévő technológiákat, és a munkacsoport tagjai arra ösztönzik az eszközgyártókat, hogy folytassák az innovációt a ma elérhető technológiák felhasználásával.

Forrás: HVG