vasárnap, február 23, 2020
728x90 EU Imagery

Ha az antarktiszi Thwaites-gleccser elolvad, London és New York egyetlen nagy tenger öbleivé válnak. És bár korábban azt hitték, hogy biztonságban van, kiderült, hogy a mélyben gyorsabban olvad, mint a legrosszabb rémálmainkban feltételeztük. Most sürgős nemzetközi kutatóprogram indult, hogy legalább megértsük, mi történik vele. Talán még van esélyünk megmenteni.

Eddig kevesebb mint 50 ember járt a nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccseren (amelyet az esetleges elolvadásának katasztrofális következményei miatt rendszerint ítéletnapi gleccsernek neveznek), ezzel szemben a világűrben már 565-en jártak. A körülményeket tekintve nem túl meglepő, hogy a turisták elmaradása, hiszen a legközelebbi állandó sarkkutató állomás is több mint 1600 kilométerre van innen.

Január végén azonban legalább száz kutató fog a helyszínre érkezni, mivel a Thwaites-gleccsernél most nincs fontosabb hely a Földön a közeljövőben fenyegető éghajlati vészhelyzet szempontjából. A gleccser ugyanis időzített bombaként összeomlással és a sokszorosára gyorsuló olvadással fenyeget.

gleccser területe akkora, mint Nagy-Britannia, és évi két kilométeres sebességgel csúszik bele az óceánba. A kilencvenes években vették észre először, hogy a tömege fogyatkozik, és az olvadás sebessége az elmúlt két évtizedben a duplájára gyorsult. Jelenleg

ÉVENTE 35 MILLIÁRD TONNA JEGET VESZÍT.

Ha teljesen elolvadna, az önmagában 65 centiméterrel emelné meg a világtengerek szintjét, miközben az egész 20. században 19 centiméteres volt a tengerszint-emelkedés. De ez csak a kisebbik baj. A feltételezések szerint ugyanis a Thwaites-gleccser támasztja a teljes nyugat-antarktiszi jégmezőt. Ha a Twaites elpusztul, beláthatatlan mértékben fog felgyorsulni a mögötte elterülő hatalmas jégtömeg összeomlása és olvadása is. Még csak becsülni sem lehet igazán, hogy ez milyen következményekkel járhat, de a mértéktartó előrejelzések szerint ez 3 méterrel is megemelheti a tengerszintet pár száz év alatt. Ezzel a világ tengerparti övezetei mindenhol lakhatatlanná válnának.

ÉLHETETLENNÉ FOG VÁLNI TÖBBEK KÖZÖTT HONGKONG, MIAMI, NEW YORK, SANGHAJ, OSZAKA, RIO DE JANEIRO, HÁGA ÉS LONDON.  A MALDÍV-SZIGETEK ÚGY, AHOGY VAN, ELTŰNIK.

A helyzetet még aggasztóbbá teszi, hogy a Thwaites-gleccser egyúttal a legkevésbé ismert része a Déli-sarkvidéknek. Ezt a partszakaszt térképezték fel legkésőbb, 1940-ben, az első ember pedig majd 20 évvel később lépett csak a jegére. Ezután harminc éves szünet következett, és a nyolcvanas-kilencvenes években is csak egy-két kutatóhajó merészkedett a közelébe. Végül 2004-ben tapogatták le repülőgépre szerelt radarok segítségével, ekkortól van egyáltalán fogalmunk arról, hogy milyen vastag a jege valóságban.

31252559 5f1115fe73b1dd333d02c721c15a3039 wm

A Thwaites-gleccser végéből letöredező jégdarabok. A gleccser a nyolcvanas évek óta 540 milliárd tonna jeget veszített.
Fotó: NASA

Az első felszíni átfogó kutatóprogram két évvel ezelőtt indult, és mostanában kezdenek csordogálni az első eredmények. Persze a Földet megfigyelő műholdak adataiból már jó pár éve monitorozzák a gleccser állapotát a magasból, de ezek a mérések nem válthatják ki a felszíni, és pláne a felszín alatti kutatásokat. Viszont az nyilvánvalóvá vált a szatellitfelvételek alapján is, hogy nagyon nagy a baj. Az azonban nem világos, hogy a gleccser elolvadása megállíthatatlan-e, és ha bekövetkezik, ez pontosan mit jelent a tengerszintre, illetve a bolygónk klímájára nézvést.

Az nyilvánvaló, hogy a tengerek szintje emelkedni fog az eljegesedett területek olvadása miatt. Az IPCC legutóbbi jelentése szerint ez a tengerszint-emelkedés 26-110 centiméter között változhat az évszázad végéig. Ez több mint négyszeres különbség, így nagyon nem mindegy, hogy a part menti térségek védelmére építendő gátrendszereket a tartomány alsó vagy felső határához kell-e méretezni. Vagyis nagyon fontos lenne tudni (és itt már dollárszázmilliárdok sorsáról kell dönteni), hogy pontosan mekkora emelkedésre számítunk. Ebben pedig a fent leírtak miatt a Thwaites-gleccsernek van kulcsszerepe.

Nem tudjuk azt sem, hogy a gleccser összeomlása mikorra várható. A mélyén növekvő üreg megközelíti Manhattan nagyságát, 300 méter magas, térfogata pedig 12 milliárd köbméter. Amint eléggé elvékonyodik a gleccser oldala és teteje, magába fog roskadni, töredékei pedig ijesztően hamar elolvadnak majd.

31252839 60b16b3d52bda21bd5a1ec1bd38fa01c wm

Instabil gleccserek a Nyugat-Antarktisz régióban, amik elegendő jéggel rendelkeznek ahhoz, hogy a globális tengerszintet 1,2 méterrel megemeljék
Fotó: NASA

A legújabb radarmérések hasonló üregeket tártak fel a környező gleccserek mélyén is. Az olvadást a beáramló melegebb tengervíz okozza. Bár ez a “melegebb” csupán +3-4 Celsius-fokot jelent, ez bőven elég arra, hogy a felette elterülő jeget megolvassza. A folyamat mára önfenntartóvá vált: a klímaváltozás miatt átalakuló tengeráramlatok több meleg vizet szállítanak a jég alá, emiatt az gyorsabban olvad, a fogyatkozó jég miatt nő a Föld hőfelvétele és a kör bezárult.

Fókaszenzorok, gleccserrobantások

A nemzetközi kutatócsoport most több módszerrel is vizsgálni kezdi a gleccser mélyét. Ezek közül kétségtelenül az a kutatás a legérdekesebb, amelyben elefánt- és Weddel-fókákra erősítenek hő- és vízsótartalom-mérőket. A fókák a tengervíz minden szintjét jól tudják monitorozni, hiszen táplálkozásuk során a felszíni rétegektől egészen az aljzatig bejárják az egész víztömeget.

A fókákon kívül félautomata tengeralattjárókat is beküldenek a jég alá, amelyek méréseket végeznek, illetve felvételeket készítenek a gleccser aljáról. Az újonnan munkába állítandó robotszondákon még több műszer lesz, így mérni fogják a víz turbulens áramlatait, illetve mikrofonjaikkal a repedező jég hangját figyelik. Egy másik kutatócsoport több száz méter mélyen le fog fúrni a gleccserbe, megint mások robbantásokat hajtanak végre, hogy az ennek nyomán kialakuló szeizmikus hullámokat elemezve megtudjanak valamit a jég alatt fekvő kőzet állapotáról. A kőzet és a jég között fellépő súrlódás ugyanis alapvetően befolyásolja, hogy a gleccser milyen gyorsan fog a tengerbe csúszni a jövőben.

31252525 db726b6161b14735216dae6bdfd9f252 wm

A gleccser tengerbe lógó részének metszeti képe. Az érintkezési vonal (grounding line) a jég és a szárazföld elválásánál van.
Fotó: AntarcticGlaciers.org

A Thwaites-gleccser földet érési (vagy érintkezési) vonala évi egy-két kilométert húzódik vissza a szárazföld belseje felé. Ez a vonal a sáv, ahol a jég alja elválik a szárazföldtől, és onnantól kezdve a vízen úszó selfjéggé változik. Ahogy alulról olvad a jég, és vízzel telt üreg képződik benne, úgy az érintkezési vonal is egyre beljebb tolódik. Ha az érintkezési vonal elér egy bizonyos küszöböt (vagyis már túl nagy jégtömeg fog kinyúlni a tengerbe szárazföldi alátámasztás nélkül), akkor menthetetlenné válik, és előbb-utóbb biztosan össze fog roskadni. Vannak, akik szerint

EZ AZ ÖSSZEOMLÁSI FOLYAMAT MÁR MÁR MEGKEZDŐDÖTT, ÉS VISSZAFORDÍTHATATLAN.

Ez azonban nem jelenti, hogy holnap fog apró darabokra hullani, és azonnal elolvadni a teljes tömege. A borúlátó modellek is 200-1000 éves időtávban várják az összeomlást. Ha azonban bármit is lehet tenni ennek megakadályozására, azt most kell megtenni. A legtöbb kutató egyelőre a jobb megértést és a folyamatos monitorozást szolgáló kutatóprogramok fejlesztése mellett van.

Vannak, akik ennél tovább mennének, és különféle geomérnöki vívmányokkal igyekeznének lassítani a gleccser pusztulását. Egy Nature-ben megjelent cikk rögtön három lehetőséget is felvet. Az egyik szerint vizet kéne fagyasztani a gleccser aljára, hogy ezzel toljuk kijjebb az érintkezési vonalat. Egy másik lehetőség az, hogy több száz méter magas szigetet építenének a gleccser útjába, a csúszását akadályozandó, megint más tervek szerint 100 méter magas falat húznának köré, hogy a meleg tengeráramlatok benyomulását megakadályozzák.

31252579 1417bc94f8a8634ef9deba6e57ad2543 wm

A nyugat-antarktiszi jégmező alatti szárazföld. A barna területek a tengerszint alatt fekszenek.
Fotó: NASA

Egy másik tudóscsoport szerint döbbentes mennyiségű, 7400 gigatonna vizet kéne a gleccser felszínére locsolni 10 év alatt, ahol az megfagyna, és stabilizálná a gleccser szerkezetét. De azt maguk a kutatók is elismerik, hogy mindez az emberiség történetében példátlan összefogást és erőfeszítést igényelne - magyarul szinte kizárt, hogy megvalósuljon.

(Borítókép: 2014-es NASA felvétel a Thwaites-gleccserről. Fotó: Handout / AFP)

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!