Megszületett a koronavírus elleni vakcina tesztverziója

A kísérleti szer mellett egy másik készítménnyel is próbálkoznak, amit ebola ellen fejlesztettek ki.

Leszállította a koronavírus elleni vakcina első tesztverzióját egy amerikai cég, a Moderna Therapeutics. A vállalat 42 nappal a COVID-19 vírus genetikai feltérképezése után készült el a kísérleti vakcinával – írja a Time.com.

A cikk szerint azonban még felesleges örülni, mert az embereken végzett teszteket legkorábban áprilisban kezdhetik meg.

Ezzel párhuzamosan egy másik készítményt is elkezdett tesztelni a Nemzeti Egészségügyi Intézet egy, a koronavírus Kínából indult verziójával megfertőződött betegen. A páciens önként jelentkezett a kísérleti kezelésre, miután hazaszállították a Diamond Princess óceánjáróról. A Remdesivir nevű szert eredetileg ebola ellen fejlesztették ki, de jó eredményeket mutatott állatoknál két másik koronavírus, a SARS és a MERS kezelésekor.

Hétfőn a Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a koronavírus elleni harcra. Az összegből egymilliárd dollárt fordítanak a vírus elleni vakcina kifejlesztésére, a további összeget pedig műszerek és egyéb orvosi berendezések vásárlására költik.

Forrás: HVG