Először nyertek ki meteoritból fehérjét a kutatók

Először sikerült az élet fontos forrását, fehérjét kimutatni földön kívüli forrásból a kutatóknak.

Az Acfer 086 nevű, 1990-ben Algériában talált meteorit vizsgálata közben mutatták ki a fehérjét, ami nagyban segíthet megérteni az élet kialakulását a Földön, vagy az univerzumban. 

"Jelenleg más kutatóknak is igazolnia kell az eredményeinket" - mondta Julie McGeoch, a Harvard Egyetem mikrobiológusa, a tanulmány társszerzője. A tudományos bejelentés lektorálás után jelenhet majd meg, de a szerzők már most meséltek az évtizedes kutatásról a Futurism című lapnak. 

31859995 2444561 5a68940b53284c243dd4d683c067ead2 wm
 

A Harvard Egyetem kutatócsoportja a Plex nevű biotechnológiai céggel közösen úgy gondolta, hogy a csillagközi felhőkben lehetséges víz-fehérje interakció. A meteoritek a kutatók számára egyfajta időkapszulaként is felfoghatóak, amik információkat csepegtetnek a Naprendszerünk születéséről. 

Azt már korábban is tudták, hogy a meteoritek aminosavakat tartalmaznak, de fehérjét még nem mutattak ki. Ehhez a kutatóknak izolálni kellett a potenciális fehérjéket a mintából, meghatározni a kémiai felépítésüket és molekuláris struktúrájukat, amihez a Bruker nevű cég tömeg spektrométerére volt szükség, így sikerült azonosítani a hemolithin fehérjét. 

Hogy biztosak legyenek abban, hogy ez nem egy földi fehérje maradványa, azonosították a deutérium és a hidrogén arányát, amivel igazolták, hogy nem földi eredetű, és még azt a hipotézist sem vetették el, hogy a Nap születése előtt keletkezett. A meteoritek akár régebbiek is lehetnek mint a Naprendszer, és az sem lehetetlen, hogy őriznek olyan fehérjéket, amik több milliárd évesek. 

A felfedezés most még nem viszi tovább a kutatókat az élet kialakulásának megfejtésében, de sokat segíthet a későbbi tudományos életnek azzal, ha sikerül jobban tanulmányozni, hogy ez a tipusú fehérje például képes-e a vizet hidrogénre és oxigénre bontani, ami esetleg szerepet játszhatott a földi élet kialakulásában, amit most a tanulmány lehetséges hipotézisként vázolt fel.

Forrás és kép: Index