Regős Róbert: Alternatív valóságok
Tudják mi a jó a blogírásban? Ahogy leírom ezt az egyszerűnek tetsző kérdést, máris összetetté válik a dolog. Pontosan tudom, mit szeretnék szóbahozni, s ehhez könnyed felvezetésnek tűnt egy ilyen gondolat felvetése, amit aztán azonnal követhetne az, hogy hát természetesen a blogírásban az a jó… S már ott is tarthatnék a tervezett témámnál, de itt ágaskodik előttem ez az átkozott kérdőjel, követelve, hogy valamilyen válasz, értsd nem pusztán retorikai természetű, de lényegi csak szülessen rá.
A bloggert nem köti sem határidő, sem terjedelem, sem tematika. Azaz maradhat a szó legszorosabb értelmében civil. Aki gyakorlatban űzi ezt a műfajt, pontosan tudja, érti, miről beszélek. Nem vitatom, lehetnek kötött keretek között dolgozó úgynevezett bloggerek is, de az ilyen tevékenységet én műfajidegennek tekintem. Nem feltétlenül jár együtt ez sem tisztességtelenséggel, lehet akár igazán magas színvonalon is művelni, de az ilyet a személyesség mellett megjelenő kötöttségek okán én inkább publicisztikai működésnek nevezném, függetlenül a felülettől, amelyen megjelenik.
Nem tudom, a pszichoanalízis kutatói foglalkoznak-e a blogírás jelenségével. A blog számomra úgy működik, mint a Freud által oly pontosan leírt indulatátvitel, vagy mondjuk a vicc. Amikor nem írok, hol levertté, hol feszültté, hol egyenesen ingerültté, hol meg egyszerűen csak diszharmonikussá válok. Az írás, ettől a melankóliától, amely meglehetős egyértelműséggel többnyire a közélet történéseiből táplálkozik, szóval, ettől a búskomorságtól segít megszabadulni. Ha azt a – Petőfitől kölcsönözve a képet – titkos férget, amely belülről rág, nem csomagolhatnám szavakba, úgy bizonyára belülről zabálna fel. S ha az előbb önzésről beszéltem is, annak nyilván örülök, ha ezek az írások másoknak is segítenek abban, hogy megszabaduljanak a bennük is megbújó – nevezzük így – közösségi szorongástól. Mert a dolgokat a nevükön kell nevezni, ki kell mondani.
Voltam, s nyilván vagyok is mások szemében egyetlen személyben sorosbérenc, büdöskomcsi, ballibsi, bértollnok, bevándorlópárti, gyurcsányista, s mostantól ezek szerint bérrettegő is. A blogom egyik állandó vendége és kommentelője írta ezt rólam. Egy olyan személy, akivel, ha nagyon ritkán reagálok egyáltalán a kommentekre, szinte azonnal megtaláljuk egy normális diszkurzus kereteit. Nyilván nem értünk egyet szinte semmiben, hiszen eltérő értékrendek felől szemléljük a világot, mégis, tudunk egymáshoz értelmesen, gyilkos indulatok nélkül szólni. Azt gondolom, ez jó.
Nyilván valóság az is, ahogy ők érzékelik a világot, s ezzel szemben az is, ahogy mások. Utóbbiak nem gondolják, nem gondoljuk, hogy írni, s ha nem is rettegni, de legalábbis körültekintőnek lenni kizárólag pénzért érdemes. És nem gondolják az őket bérrettegőnek nevezőkről sem, hogy pénzért beszélnek ilyen butaságokat, mivel nem hiszik, hogy ekkora marhaságokért bárki fizetne nekik. Kétféle valóság feszül egymásnak. Meglehet, valamely harmadik alternatívái.
Képek forrása: thebalancesmb.com / medianetinfo.wordpress.com / flashlyrics.com / onbrands.hu / a2zpressrelease.com
Forrás: BloggerBob