Alkalmatlan a koronavírus-fertőzés kimutatására két Magyarországon is kapható teszt

A Semmelweis Egyetem kutatói kínai fejlesztéseket vizsgáltak.

Magyarországon is elérhető kínai koronavírus-gyorsteszteket vizsgált a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézete.

A kutatók azt állapították meg, hogy a tesztek alkalmatlanok a koronavírus-fertőzés kimutatására.

Az eredményeiket az Orvosi Hetilap hamarosan megjelenő számában teszik közzé, de a lenyomatot még a publikálás előtt megkapta az Index.

A portál idézi a szakcikk címét is, ami igencsak sokatmondó:

"A specifikus IGM- és IGG-antitesteket kimutató egyes gyorstesztek alkalmatlansága a Sars-Cov-2 okozta vírusfertőzés hazai szűrésében"

A kutatók a tesztek eredményeit az úgynevezett PCR-tesztek eredményeivel vetették össze, így pontosan tudták, hogy azok az emberek, akiknek mintáit tesztelték, valójában fertőzöttek-e vagy sem. A vizsgálat során budapesti és vidéki egészségügyi intézmények dolgozóitól és betegeitől a PCR-vizsgálatra vett minta (orr- és garatváladék) mellett vért is kaptak, amit gyorsteszttel vizsgáltak.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a tesztek csak bizonyos helyzetekben nem mutatják-e ki a fertőzöttet, vagy a nem fertőzöttet is fertőzöttnek mutatják ki.

A tesztek érzékenysége (szenzitivitása) mindössze 33-35 százalékos volt, tehát csak minden harmadik PCR-rel pozitívnak jelzett betegnél mutattak fertőzést. A nem fertőzött alanyoknál viszont nagy arányban pozitív eredményt adtak: 100 nem fertőzött közül 15-28-nál mutattak pozitív eredményt.

A tesztek valós értéke még ennél is rosszabb, mivel a klinikai használhatóságát és pontosságát a fertőzés gyakorisága is befolyásolja. Ez azért fontos, magyarázták a cikkben, mert egy ritka betegségnél még egy nagyon jól teljesítő teszt is nagy számban ad álpozitív eredményt. Ezért, ha a gyorsteszt pozitív eredményt ad, minden esetben PCR-teszt végzendő, és csak ez utóbbi alapján lehet diagnózist felállítani. A Semmelweis Egyetem, ahol március 11. óta folyamatosan szűrnek, minden eseteben így jár el.

A Magyar Tudományos Akadémia két tagja, Kovács L. Gábor laboratóriumi szakorvos és Falus András immunológus csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy Magyarországon kétszázkilencven féle SARS-CoV-2-teszt van forgalomban, és ezek nagyrészt használhatatlanok.

Forrás: HVG